2016. július 20., szerda

Kötött és horgolt táskák


A lenti táskán kívül további 13 táska képe és elkészítésének leírása található a május 12-én megjelent könyvemben. Kezdő kézimunkázóknak is ajánlom a könyvemet, mert vannak benne könnyen elkészíthető modellek is, valamint az alapvető kötés-horgolás technikákat is bemutatom, fázisfotókkal és részletes leírásokkal. Ráadásul, ha eddig még nem tudtál, megtanulhatsz "körmöcskézni", azaz 4 szemből álló kötött zsinórt készíteni, amit széleskörűen fel tudsz használni kötött holmijaidhoz.

Lapozz bele a könyvbe! Kattints ide!


A könyv bővebb bemutatásának elolvasásához kattints ide

2016. július 13., szerda

Diszkótáska retro stílusban


Ezt a nevet kapta a Kiadótól a képen látható táskám. Érdekességét a kétféle fonal, valamint az elején látható fémdísz adja.

Az egyik fonal magenta színű, a másik lila, amibe kiálló szálakat fontak. Ettől lett izgalmas a textúrája.

A fém dísz szinte megkövetelte, hogy a táska pántja fémlánc legyen. A fémlánchoz pedig fém D karika, és fém karabiner dukál.

A táska elkészítésének leírása a Kötött és horgolt táskák című könyvemben található

2016. július 10., vasárnap

Bombay fonal

Bombay
Nem igazán van kedvenc színem. Mindegyiket szeretem. Vannak viszont kedvenc színkombinációim. Ilyen például a zöld-kék-lila. Ezért, amikor megláttam a Bombay fonal "Tenger színei" árnyalatát, azonnal megszólított, és szinte beleugrott a kosaramba.

Ha ilyen színátmenetes fonallal dolgozol, arra mindenképpen oda kell figyelned, hogy ha ketté kell választani a munkát, mint például a lenti topnál, akkor a fonalnak ugyanazon színű szakaszával kell kezdened a másik felét, mint amivel a szemközti oldalt készítetted.

Te már beküldted a kedvenc fonalboltodat? Ha még nem, akkor kattints ide!


2016. július 5., kedd

2016. június 20., hétfő

Egyre gyűlnek a gombolyagok a térképen!

Már sokan beküldték a kedvenc fonalboltjuk nevét és címét. Ne maradj ki Te se! Ajánld azt a boltot, ahol vásárolni szoktál! Fonalbolt ajánláshoz kattints a térképre!


2016. június 15., szerda

Red Heart Margaréta fonal

Margaréta
A lenti tophoz a képen látható fonalat használtam fel. Nagyon szépen kiadja a mintát, rugalmas, kissé csillogó, és mivel elég vékony, melegebb napokon is viselhető a belőle készített tavaszi-nyári top. Csodálatos színárnyalatokban kapható, és nem is drága! A tophoz a 208-as fehér, az 578-as mályva és a 1107-es világoskék fonalat ajánlom.

2016. június 8., szerda

Szalaggal díszített csíkos kötött top

Hozzávalók:
Összesen 15 dkg fehér, mályva és világoskék vékony műszálfonal
2-es kötőtű
2-es körkötőtű
2 m 0,5 cm-es szalag

Méretpróba:
30 szem x 50 sor = 10 x 10 cm

Méret:
36-38-as

Minták:
Dupla patentminta

Az elkészítés leírásához kattints ide!

2016. június 1., szerda

Ízelítő a könyvből, és az egyik modell leírása

Idézet a www.belindavilaga.blogspot.hu -ról: 


"Öröm számomra, hogy végre egy magyar szerzőt mutathatok be a Cser Kiadó kiadványai kapcsán. Ő Kovács Nikolett. Lehet, hogy már ismeritek is, hiszen néhány évvel ezelőtt saját online magazint szerkesztett, a Kézimunkasulit.
Közelebbről is megismerhetitek újraindult blogjában, ahol ismét „felvette a fonalat”, s amelynek szerepel a címében a Kézimunkasuli is.

Nikolett igazi mestere a kötés-horgolásnak, ám új kiadványában tudományának csak egy szeletét mutatja be. Azonban ez a szelet is igencsak változatos és számos darabbal büszkélkedhet.
A szerző, Nikolett és a Cser Kiadó ajándéka: minta a dekoratív, szerintem fiúk által is használható, kötött oldaltáskához."

A teljes cikk és az elkészítés leírásának elolvasásához kattints ide!