A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horgolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horgolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 5., péntek

Gyöngyök behorgolása egy új módszerrel - videó

Biztosan Te is találkoztál már azzal a technikával, mikor a horgolást gyöngyökkel díszítik. Nem a gyöngyhorgolásra gondolok, mert az egy másik műfaj. Persze utólag is rá lehet varrni a gyöngyöket, de az igazi profik horgolás közben applikálják a gyöngyöket a pálcák közé. Mivel a horgolótű horga általában nem fér át a gyöngy nyílásán, másképp kell eljárnod. Az egyik módszer, hogy előre felfűzöd a gyöngyöket a fonaladra, és mindig, amikor szükséged van rá, felhúzod a horgolótűig, majd lehorgolod a következő pálcát. Ez azonban nagyon időigényes, előzetes munkát és nagyon körültekintő tervezést igényel, főleg, ha többféle színű és alakú gyöngyöt használsz.


Most mutatok Neked egy olyan módszert, ami nem igényel semmilyen előkészületet, és mégis ugyanahhoz az eredményhez vezet.

Nézd meg a videón, kattints a képre:



Én ezzel a módszerrel az alábbiakat készítettem.

Ha a képre kattintasz, a teljes elkészítési leíráshoz jutsz, mely természetesen továbbra is (és mindig) ingyenes:



Gyöngyökkel díszített horgolt kendő


Hozzávalók:
5 dkg fényes napsárga horgolófonal
2-es horgolótű
tűbefűző
306 db színes műanyag gyöngy

Méret:
a háromszögletű kendő mérete: 60 x 75 x 110 cm




Gyöngyökkel díszített horgolt nyakkendő


Hozzávalók:
5 dkg fehér pamut horgolófonal
2-es horgolótű
tűbefűző
460 db rózsaszín gyöngy

Mérete:
6 cm x 110 cm






Négy új kézimunkakönyv jelenik meg hamarosan!

Már előrendelhető!


Yan Schenkel

Pica Pau barátai 2. - 20 színpompás amigurumi állatfigura


Zoomigurumi kedvencei 

A 30 legnépszerűbb amigurumi minta


Kezdd el velünk! HORGOLÁS - A horgolás alapvető technikái egyszerűen, röviden, érthetően

A bővebb ismertetőhöz kattints ide!


Kezdd el velünk! - Kötés - A kötés alapvető technikái egyszerűen, röviden, érthetően

2020. szeptember 12., szombat

Horgolt poháralátét lépésről lépésre

Hozzávalók:
maradék fehér horgolófonal
2-es horgolótű

A keresztpálca:
tulajdonképpen 4 egymást keresztező pálcából áll; a 2 felső és 2 alsó pálca X alakban, egy középpontban találkozik. Készítése: 2 ráhajtást veszünk a tűre, utána az első láncszemből 1 hurkot húzunk fel. Most 4 hurok van a tűn; ebből 2 hurkot lehorgolunk, azaz 1 ráhajtást áthúzunk 2 hurkon. Elkészült az alsó jobb oldali pálca. Ezután 1 ráhajtást veszünk a tűre, és a következő 3. láncszemből (2 láncszem kimarad a soron) 1 hurkot veszünk fel. Most 5 hurok van a tűn. Ezeket a hurkokat kettesével végig lehorgoljuk, azaz négyszer egymás után 1 ráhajtást áthúzunk 2 hurkon. Ezzel elkészült az alsó bal oldali pálca és a felső jobb oldali pálca is. Most 2 láncszemet horgolunk, 1 ráhajtást veszünk a tűre, és jobbról balra tartó tűvel beleszúrunk a két alsó pálca találkozásánál lévő két függőleges szálba, ahonnan 1 hurkot veszünk fel. Most 3 hurok van a tűn, ezután kétszer egymás után 1 ráhajtást áthúzunk 2 hurkon. Ezzel elkészült a keresztpálca.


1. lépés:
5 láncszemből gyűrűt kapcsoltam.



2. lépés:
a gyűrűbe 6 egyráhajtásos pálcát, a pálcák között pedig 3 láncszemet horgoltam. A sor elején 6 láncszemmel indultam (az első pálca és 3 láncszem helyett), majd a sor végén egy hamispálcát öltöttem a kezdő 3. láncszembe, így zártam a sort. 



3. lépés:
körben összesen 24 egyráhajtásos pálcát készítettem (az első pálca helyett 3 láncszemet): 1 pálcát a pálcába, és 3 pálcát az ívbe. A sort a kezdő láncszembe tett 1 hamispálcával zártam.



4. lépés:
a sor elején 10 láncszemet horgoltam, utána a következő 2. és 3. pálca közé 1 egyráhajtásos pálcát. *Ez után 7 láncszemet készítettem, a következő 2. és 3. pálca közé pedig 1 egyráhajtásos pálcát*. *-*-ig ismételtem. Összesen 12 ívem lett. A sor végén az utolsó hétláncszemes ív helyett 3 láncszemet készítettem, egy egyráhajtásos pálcát tettem a kezdő 10 láncszem 3. láncszemébe, így az ív közepén zártam a sort.



5. lépés:
*2 láncszem után egy keresztpálcát horgoltam úgy, hogy a két alsó pálcát az egyráhajtásos pálca melletti, jobb és bal oldali 2. láncszemekbe öltöttem, a felső két pálca között pedig 3 láncszemet készítettem. A keresztpálca után 2 láncszem, majd a hétláncszemes ív 4. láncszemébe 1 rövidpálcát tettem*. *-*-ig ismételtem, összesen 12-szer. A sort 1 hamispálcával zártam.



6. lépés:
a sor elején 1 láncszemet magasítottam. A kétláncszemes ívekbe 2 rövidpálcát tettem. A keresztpálca közötti háromláncszemes ívekbe 2 rövidpálcát, 3 láncszemet és 2 rövidpálcát tettem.



Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





2019. február 3., vasárnap

Tapestry horgolás a Tótágasban!

Azok kedvéért, akik lemaradtak a kezdő alkalomról! Még lehet csatlakozni. Ennyit készítettünk eddig: 55 rövidpálcát horgoltunk, majd az oldalára egyet, az aljára is 55-öt, a másik oldalára szintén egyet. Ezzel a 112 pálcával körben haladtunk, 3 kört. A 4. körben kezdtük a mintát, de csak egy sorig jutottunk, szóval még fel lehet zárkózni! Ja, amúgy neszesszer lesz, ha elkészül :-)

2018. szeptember 17., hétfő

Ha nem szeretsz hosszú láncszemsorra egyráhajtásos pálcákat horgolni...

...akkor készítsd így!


A Tótágas Horgolók csoportban osztotta meg az egyik horgolós társunk ezt az egyszerű, de nagyszerű módját annak, hogy hogyan kerülheted el a hosszú láncszemsorba való egyráhajtásos pálcák készítését.


Ha például egy takarót szeretnél készíteni, elképzelhető, hogy pont az tart vissza attól, hogy elkezdd, hogy az első sort nem szívesen horgolod meg. Bizony, a kezdő láncszemsorba való öltögetés (főleg kezdő horgolóknak) nagy kihívást jelent. Az alábbi módszerrel azonban ezt elkerülheted.

További előnyei is vannak:


  1. nem kell előre megsaccolnod, hogy hány láncszemmel kezdd ahhoz, hogy a végeredmény pont az a méret legyen, amekkorát szeretnél.
  2. az alsó széle is pont ugyanolyan lesz, mint a fölső, hiszen ott is egy láncszemsor alakul ki, ezért tökéletes az olyan darabok kezdéséhez is, ahol az alsó szélre is horgolni kell, vagy ha egyszerűen csak azt szeretnéd, hogy az alja is szép, és rugalmas legyen.

Elkészítése nagyon egyszerű:


4 láncszemet kell csak horgolni, majd az elsőbe egy olyan *egyráhajtásos pálcát teszünk, aminek az első két hurkából csak az elsőt horgoljuk le. Így egy láncszem képződik az alján. Ebbe kerül majd a következő pálca. A maradék 3 hurkot pont ugyanúgy horgoljuk le, mint egy szokványos egyráhajtásos pálcánál. A következő pálcát pedig a képződött új láncszembe horgoljuk, szintén úgy, ahogy azt az elsőnél tettük*. Innentől ismétlünk. Ennyi az egész!

A videóhoz kattints ide!

 

2018. július 6., péntek

Ötszínű virágnégyzet


1. kör (sárga): 8 láncszemből gyűrűt kapcsolunk. 2. kör (sárga): 3 láncszemet magasítunk, megfordulunk, a körbe 15 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 3. kör (piros): 1 láncszemet magasítunk, megfordulunk, 8-szor: *1 rövidpálca, 3 láncszem 1 rövidpálca*. 4. kör (piros): 1 láncszemet magasítunk, megfordulunk, 8-szor: *a két rövidpálca közé 1 rövidpálca, az ívekbe: 5 egyráhajtásos pálca, 1 háromláncszemes pikó, 5 egyráhajtásos pálca*. 5. kör (világoszöld): a fonákjáról 8-szor: *minden második sárga pálca (amelyik fölött nincs szirom) törzse alá jobbról balra öltve egy egyráhajtásos pálcát készítünk, 3 láncszem*. Az első pálcát 3 láncszemmel helyettesítjük. 6. kör (világoszöld): 1 láncszemet magasítunk, nem fordulunk meg, 8-szor: *az ívekbe: 3 rövidpálca, a pálcákba: 1 rövidpálca, 5 láncszem, 1 rövidpálca*. 7. kör: (világoszöld): 1 láncszemet magasítunk, megfordulunk, 8-szor: *a 3-as rövidpálca csoportokra 3 rövidpálca, az ívekbe: 5 egyráhajtásos pálca, 1 háromláncszemes pikó, 5 egyráhajtásos pálca*. 8. kör: (sötétzöld): 1 láncszemet magasítunk, megfordulunk, 4-szer: **2-szer: *a 3 rövidpálca középső rövidpálcájába 1 rövidpálca, 5 láncszem* a 3 rövidpálca középső rövidpálcájába 1 rövidpálca*, 7 láncszem**. 9. kör (sötétzöld): 3 láncszemet magasítunk, megfordulunk, a 7 láncszemes ívekbe: 7 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet és 7 egyráhajtásos pálcát, az ötláncszemes ívekbe: 5 rövidpálcát horgolunk. 10. kör (kék): 3 láncszemet magasítunk, megfordulunk, a 10-es rövidpálca csoportokba 10 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem, a 3 láncszemes ívekbe 1 rövidpálca, 5 láncszem. 11. kör (kék): 3 láncszemet magasítunk, megfordulunk, minden pálcába 1 egyráhajtásos pálcát, az ötláncszemes ívekbe és a csúcsokon levő (zöld) háromláncszemes ívekbe 5 egyráhajtásos pálcát horgolunk.


A mintakártya gyűjthető, nyomtatható változata az alábbi képre kattintva ingyenesen letölthető:



2018. július 3., kedd

Tegnap én is tanultam egy új technikát a horgolás tanfolyamon

Tegnap vendég oktatónk volt, és én is tanultam valami olyat, amit eddig még nem ismertem. A horgolást egy úgynevezett stoppolásos technikával kombináltuk, az eredmény egy különleges megjelenésű virág, melyet további szirmokkal kiegészítve egész terítőket lehet készíteni.


A mellény horgolással már az ujjánál tartunk, közben tanultunk egy másik virágnégyzetet, jövő héten pedig egy táskát kezdünk el horgolni:

Az elkészítési leírásért kattints a képre!
Közben kezdjük szervezni az új kezdő tanfolyamot, amire még lehet jelentkezni:


2018. május 29., kedd

Elkészültek a Tótágas horgolók mackói!

Mindegyik külön egyéniség, de egyben hasonlítanak: csak szeretni lehet őket!

Ők a Tótágas Mackók. Ha Te is szeretnél velünk horgolni, csatlakozz hozzánk! Jelentkezni lehet az üzletben személyesen: Kaposvár, Fő utca 2. az Üzlet Facebook oldalán vagy telefonon.


2018. április 8., vasárnap

Indul a második horgolás tanfolyam!

Az első tanfolyam sikerein felbuzdulva meghirdetjük második tanfolyamunkat azoknak, akik szeretnének megtanulni horgolni. 


Abszolút kezdők és újrakezdők jelentkezését is várjuk!


Jelentkezni a helyszínen: Kaposvár, Fő utca 2. Tótágas Kreatív Hobbi- és Foltvarró Bolt, vagy telefonon: 82 444 552 vagy az alábbi Facebook posztra válaszolva lehet.


Kedvcsinálónak néhány horgolt darab azok közül, melyeket az első tanfolyamot elvégzettek készítettek:








2018. január 18., csütörtök

Holnap kezdődik a Horgolás tanfolyam!

Találkozzunk 2018. január 19-én, pénteken délután három órakor a Tótágas Kreatív Hobbi és Foltvarró Boltban!


Kaposvár, Fő utca 2.


2017. június 8., csütörtök

Horgolás kezdőkészlet - "Tanya"

A megrendeléshez kattints a képre!

Nincs is jobb, mint nyáron egy vidéki házikó teraszán horgolni, vagy télen a kandallóban ropogó tűz mellé kuporodva kötni! Életvidám színeivel és kedves mintáival mindig derűt hoz a mindennapokba a "Tanya" kézimunka táska.


A 12 db-os bambusz horgolótű készlettel, a Kézimunka füzettel és a Horgolóiskola DVD-vel kiegészülve 4 darabos csomagot alkot, mely a horgolást most tanulóknak minden szükséges eszközt és tudnivalót tartalmaz.


Tartalma:

1 db Kézimunka táska 3.990,- Ft értékben
1 db Horgolótű készlet 12 db-os 1.990,- Ft értékben
1 db Horgolóiskola DVD 1.980,- Ft értékben
1 db Kézimunka füzet 1.990,- Ft értékben

A szett értéke: 9.950,- Ft, mely most mindössze 7.990,- Ft-ért a Tied lehet!

2017. május 5., péntek

Ne dobd el, inkább dobd fel (egy kis horgolással...)

Megunt, kifakult, színehagyott textilszandálodat ne dobd el, inkább egy kis maradék fonallal és némi fantáziával alakítsd át!



Érdemes az eredeti színnel harmonizáló fonalat választani, de az sem utolsó szempont, ha egy meglévő pulcsidhoz vagy táskádhoz igazítod a szandálod megjelenését.


Az teljesen egyedi, és a szandál sajátosságai határozzák meg, hogy hány pálcát és milyen mintát alkalmazol, én így készítettem:


Kattints ide a leírásért!

2017. április 13., csütörtök

Kötött nyuszi



Vasárnapig még pont elkészül!


Kötve, horgolva, de akár varrva is elkészítheted.


A teljes leírás és rajzos összeállítási útmutató Húsvétig a képre kattintva ingyenesen letölthető.

2017. január 25., szerda

Seprűnyél technika


Seprűnyél technikával készített csipke


1. lépés: 5-tel osztható rövidpálcasort horgoltam egy láncszemsorra. 3-as horgolótűvel.


2. lépés: minden rövidpálcába beleöltöttem, majd egy hurkot húztam fel a fonalból, amin átbújtattam egy 13-as kötőtűt.


3. lépés: leemeltem öt hurkot a kötőtűről, és 5 db rövidpálcát horgoltam bele.


4. lépés: ötösével leemeltem az összes hurkot, és mindegyikbe öt rövidpálcát tettem.


5. lépés: minden rövidpálcába egy rövidpálcát horgoltam. A továbbiakban ezt a két sort ismételtem.

2017. január 6., péntek

Horgolt kétoldalas díszpárna

Hozzávalók:
20 dkg vékony pamut horgolófonal
1 db 47 x 47 cm-es díszpárna
2-es horgolótű

Mérete:
47 x 47 cm

Méretpróba:
17 x 16 kocka = 10 x 10 cm




Ez a minta része a Kézimunkasuli Gyűjteménynek, ami minden pénteken jelenik meg. Kattints ide, és töltsd le ingyen a mutatványszámot!


2017. január 5., csütörtök

2017. január 3., kedd

Tulipános kézimunka táska

Varrtam Neked egy táskát. De ez nem ám csak egy egyszerű táska, hanem egy kézimunka táska! Az különbözteti meg a többi táskától, hogy megáll a saját lábán, nem dől el, tehát nyugodtan leteheted magad mellé, és tudod húzni belőle a fonalat. A kosaraktól pedig az különbözteti meg, hogy tíz db kicsi és egy db nagy külső, valamint egy belső zsebbel is elláttam, hogy rendszerezetten tudd tárolni benne a kézimunka eszközeidet.

Beleteheted az ollódat, a kötő- és horgolótűidet, a sorjelölő készletedet, a mérőszalagodat, a francia kötőeszközödet. Tágas belsejében akár 4-5 gombolyag fonalat is magaddal vihetsz, valamint az éppen készülő alkotásodat. Ha megérkeztél, kinyitás után a belső zsákját akár be is tűrheted, ha úgy kényelmesebb, és már dolgozhatsz is. Ha pedig befejezted az aznapi munkát, belepakolhatsz, és becsukhatod a zsák száját, elrejtve a munkádat a kíváncsi szemek, vagy a cicamancsok elől, akik ugye köztudottan szeretnek a gombolyagokkal játszani :-)

Két csúszóval szereltem fel a pántját, hogy a kezedben, a válladon, vagy keresztben átvetve is magaddal tudd vinni. Tudom, hogy igényes vagy, akárcsak én, ezért minden apró részletét nagy gonddal munkáltam ki, a zsák száját pedig a saját anyagából varrt pertlivel húztam össze, a tökéletes összhang kedvéért.

Rátettem a logómat is, hogy emlékezz rá, ezt a kézimunka táskát én készítettem Neked, ami most 3.990,- Ft helyett 2.990,- Ft-ért lehet a Tied. Tedd a kosaradba! :-)

Méretei: az alja 20 cm átmérőjű, teljes magassága pedig 35 cm. A pántjának a hossza 55 és 90 cm között változtatható.

A képen látható eszközök nem tartoznak a táskához, csak dekoráció.

Nézz meg több képet róla! Kattints ide!