A következő címkéjű bejegyzések mutatása: simakötés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: simakötés. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 28., szombat

Kötött felső görög mintával

Hozzávalók:
30 dkg fehér és kevés középkék közepesen vastag pamutfonal
2,5-es kötőtű
2,5-es körkötőtű
2-es horgolótű

Méretpróba:
26 szem x 33 sor = 10 x 10 cm

Méret:
36/38-as

Minták:
lustakötés, simakötés
Jacquard minta a leszámolható rajz alapján: színén sima, visszáján fordított sorok

Eleje:
120 szemmel, fehér fonallal kezdjük, és 10 sort kötünk lustakötéssel. Újabb sima sor után egy sor fordítottat kötünk, majd a minta következik. A minta utáni első sorban mindkét oldalon egy-egy szemet fogyasztunk. A minta 10 sorával együtt 60 sort kötünk simakötéssel, miközben minden 10. sorban egy-egy szemet fogyasztunk a két szélén. Újabb 60 sor következik, ekkor minden 10. sorban visszaszaporítjuk a lefogyasztott szemeket. A következő sortól fogyasztjuk a karöltőt: 5-5, 4-4, 3-3, 2-2, 1-1 szemmel. A karöltő kezdetétől számított 44. sorban egyszerre befejezzük a középső 18 szemet a nyakkivágás számára. Innen két részletben folytatjuk: minden második sor elején a nyakkivágás oldalán fogyasztunk: 8,7,6,5,4,3,2,1 szemet. Hasonlóképpen fejezzük be a másik vállrészt is.

Háta:
ugyanúgy készül, mint az eleje.

Összeállítás:
összehorgoljuk a két oldalát, a vállait pedig összekötjük a szabadon maradt szállal.

Gallér:
A gallér vonalán 252 szemet szedünk körkötőtűre. 20 sor simakötés után (körben kötve minden körben minden szem sima) kötjük a 10 soros mintát. 2 sor simakötés fehérrel, majd oda-vissza haladó sorokkal 10 sor lustakötés következik. A végén ennek a 10 sornak a két szélét összehorgoljuk.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2020. február 22., szombat

Pomponnal díszített kötött házipapucs

Hozzávalók:
10 dkg közepesen vastag fonal
4-es kötőtű
3-as horgolótű
1 pár méretre vágható talpbetét

Mérete:
38-as

Méretpróba:
18 szem x 28 sor = 10 x 10 cm

Talpa:
10 szemre kezdjük. Simakötéssel dolgozunk. A 2. és 4. sorban 1-1 szemet szaporítunk a sor elején. A 28. sorban 1-1 szemet szaporítunk a sor elején és végén. A 39, 41, 43. sorokban 1 szemet szaporítunk a sor elején. A 44. sorban 1 szemet fogyasztunk a sor végén. A 46. sorban 1 szemet fogyasztunk a sor elején. A 48. sorban 1-1 szemet fogyasztunk a sor elején és végén. Az 50. sorban 1 szemet fogyasztunk a sor elején. Az 56, 58 és 60. sorban 1-1 szemet fogyasztunk a sor elején. A 61. és a 62. sorban 3-3 szemet fogyasztunk a sor elején, majd a maradék szemeket egyszerre befejezzük. A fonák feléről egy sor rövidpálcával körbehorgoljuk. Elkészítjük a tükörképét is, majd mindkettőből még egyet készítünk. A talpbetétet méretre vágjuk, a kötött talpakat összehorgoljuk úgy, hogy közéjük fogjuk a talpbetétet.

Felsőrész:
a középső, és tőle jobbra-balra eső 3. szem sima, a többi fordított. 5 szemre kezdjük. A 2. és 3. sor végén 4-4 szemet szaporítunk. A 4. és 5. sorban 2-2 szemet szaporítunk a sor végén. A 8, 16, 24. és 32. sorokban szaporítunk 1-1 szemet a két szélső csík közép felé eső oldalán. A 39. sor után egyszerre befejezzük a szemeket. Egy sor rövidpálcával körbehorgoljuk az íves részt.

Összeállítás:
kívülről összehorgoljuk a talpat a felsőrésszel, majd folytatólagosan a felsőrész szélét is egy sor rövidpálcával szegélyezzük.

Díszítés:
8 cm-es pomponokat készítünk, és az eleje közepére erősítjük.


Pompon készítés lépésről lépésre


Ha nincs kéznél körző és kartonpapír, legegyszerűbben két tejfölös vagy joghurtos pohárból készíthetsz pompon készítő eszközt.

Legalább kétféle méretben kaphatók ezek a termékek, így kicsi és nagy pompont egyaránt készíthetünk a segítségükkel.








1. lépés: vágd le a tejfölös pohár alját egy éles ollóval.








2. lépés: tegyél egy ötforintost a közepére.










3. lépés: rajzold körül alkoholos filccel.








4. lépés: vágd ki a karikát. Ehhez egy kisméretű, hegyes ollót használj, például körömvágó ollót.





A pompont pedig így készítsd:




1. lépés: vágj le egy 3 méteres darabot a fonalból, és jó szorosan tekerd rá a két összefogott karikára az egészet. Ezt ismételd addig, amíg be nem tekerted az egészet.






2. lépés: egy hegyes kisollóval vágd fel a fonalat a két karika között.







3. lépés: egy 20 cm-es fonaldarabot vezess be a két karika közé, és jó szorosan kétszer csomózd meg. 






4. lépés: húzd le a karikákat a kész pomponról, a kiálló szálakat pedig vágd le.





Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




2019. december 21., szombat

Kötött bocskor mikulásvirág mintával

Hozzávalók:
2 dkg piros és 5 dkg zöld középvastag szintetikus fonal
4-es kötőtű,
3-as horgolótű

Méret:
34-35-ös lábra

Méretpróba:
22 szem x 30 sor = 10 x 10 cm

Minták:
simakötés,
lustakötés,
Jacquard-minta a leszámolható rajz szerint 

Elkészítése:
a felső szélénél kezdjük, zöld fonallal, 49 szemmel. 46 sort kötünk 6 sor zöld simakötés és 4 sor piros lustakötés váltakozásával. Innen zölddel folytatjuk, 25 sort kötünk simakötéssel, majd a 26. sorban befejezzük. Zölddel felszedjük a középső 19 szemet, és 25 sort kötünk simakötéssel, úgy, hogy a 6-20. sorokban a leszámolható rajz szerinti mintát kötjük a 19 szem középső 15 szemén. A 26. sorban befejezzük.
Nagyításhoz kattints a képre!
Körben felszedünk zölddel 75 szemet: 15-13-19-13-15. 5 sort kötünk simakötéssel, majd 4 sort pirossal, lustakötéssel. Ismét zöld fonalra váltunk, és 12 sort kötünk lustakötéssel, majd simakötéssel folytatjuk, az első fordított sorban megkezdjük a fogyasztást: 7 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, 20 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, 13 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, 20 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, 7 fordított. 1 sor sima, majd a következő fordított sorban ismét fogyasztunk: 7-2-19-2-11-2-19-2-7. 1 sor sima, majd a következő fordított sorban ismét fogyasztunk: 7-2-18-2-9-2-18-2-7. Befejezzük a megmaradt 67 szemet. Folytatólagosan összehorgoljuk a bocskor talpát és hátulját.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





2019. november 23., szombat

Kötött kapucnis kesztyű


Hozzávalók:
5 dkg vékony műszálfonal
2-es kesztyűkötőtű
2-es horgolótű
2 db gomb
biztosítótűk
varrótű

Mérete:
17 cm-es csuklóbőségre

Méretpróba:
32 szem x 42 sor = 10 x 10 cm



Minták:
Csavart patentminta: 1 csavart sima és egy fordított váltakozik. Simára simát, fordítottra fordítottat kötünk.
Simakötés: Színén sima, visszáján fordított sorok. Körkötésnél minden szem és minden sor sima. 

Kesztyű:
48 szemre kezdjük, és 5 tűvel, csavart patentmintával dolgozunk 30 körön keresztül. 11 simakötésű kör után 16 szemet szaporítunk a hüvelykujj számára a következőképpen: az 1-es tűről 2 szemet simán lekötünk, 1 szemet szaporítunk úgy, hogy az előző sor keresztszálába kötünk 1 sima szemet, 1 sima, megismételjük a szaporítást, majd a maradék szemekkel simakötéssel folytatjuk a munkát. Ezt a műveletet minden második sorban megismételjük úgy, hogy az ék mindkét oldalán azonos számú szem (2 és 9) maradjon. Amikor az 1-es tűn összesen 12 + 16 = 28 szem van, még egy kört kötünk, majd az ék 16 szemét, plusz a középső 1 szemet biztosítótűre szedjük, fölé 5 új szemet veszünk a tűre, és zárjuk a kört. 32 kört egyenesen haladunk simakötéssel, végül 8 sor csavart patentmintával befejezzük a munkát.

Amikor lehajtva viseljük a kapucnit, a passzérészt vissza kell hajtani.


Hüvelykujj:
a 17 + 5 szemet 4 tűre szedjük, és 3 kört kötünk simakötéssel. 8 kör csavart patentminta után egyszerre befejezzük a szemeket. Kapucni: a kézhát 24 szemét két tűre vesszük a csavart patentminta első sorában. Másik két tűvel 24 új szemet kezdünk, és 8 sor csavart patentmintát kötünk. Ekkor a kézhát 24 szeméből, és a másik 24 szemből újra kört formálunk, és öt tűvel dolgozunk tovább. 30 kört kötünk, majd kettévesszük a munkát, az egyik felét félretesszük, és ívesen lefogyasztjuk a szemeket: minden sor elején fogyasztunk: 3,3,3,3,4,4,4 szemet. A másik felét ugyanígy készítjük. Belülről összevarrjuk az íveket, és a színére öltünk a szállal. 8 láncszemet horgolunk, és visszaöltünk a fonákjára. Ez lesz a gomblyuk. A kapucnit felhajtva egymásra igazítjuk a passzé részeket, és a megfelelő helyen néhány öltéssel a passzé szabad oldalait a kesztyűhöz varrjuk. Felvarrjuk a gombokat. Tükörképeként elkészítjük a párját is.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. október 25., péntek

Kapucnis kötött kabát



Hozzávalók: 
1 kg melírozott, közepesen vastag fonal
4-es, 5-ös kötőtű
1 db cm-es szürke cipzár
varrótű,
cérna  

Méretpróba:
(5-ös tű, simakötés)
15 szem x 22 sor = 10 x 10 cm

Méret:
38-40-es




Minták:
Csavart simakötés:
1 csavart sima, 1 fordított váltakozik

Fordított kötés:
színén fordított, visszáján sima szemek

Fonatos minta:
1. sor: 9 sima. 2. sor: 9 fordított. 3. sor: 3 szemet balra keresztezünk: 3 szemet a munka elé segédtűre veszünk, 3 sima, a félretett szemeket is lekötjük simán, 3 sima. 4. sor: 9 fordított. 5. sor: 9 sima. 6. sor: 9 fordított. 7. sor: 3 sima, 3 szemet jobbra keresztezünk: 3 szemet a munka mögött segédtűre veszünk, 3 sima, majd a félretett szemeket is simán lekötjük. Az 1. sortól ismétlünk. 

Felső rész:
egybe kötjük. 173 szemre kezdjük, és 4-es tűvel, 30 sort kötünk csavart patent kötéssel. Ezt követően 5-ös tűvel a következő beosztás szerint dolgozunk: 4 sima, 14 fordított, 9 fonatos minta, 32 fordított, 9 fonatos, 37 fordított, 9 fonatos, 32 fordított, 9 fonatos, 14 fordított, 4 sima. Így kötünk 26 sort. A 27. sorban leláncoljuk 41-46-ig és 128-133-ig a szemeket, és innen 3 darabban folytatjuk a munkát: a 28. sorban a karöltő számára lefogyasztunk még 2 szemet, majd a 33. sorban még 1 szemet. Az 59. sortól kezdve fogyasztjuk a nyakát (8,5,4) és a vállát (6,6,6) 6 soron keresztül.

Alsó rész:
felszedünk a passzé rész alján 173 szemet, melyeket a következő beosztás szerint kötjük: 4 sima, 35 fordított, 8 sima, 35 fordított, 9 sima, 35 fordított, 8 sima, 35 fordított, 4 sima. A 45. sorban 4 felé választjuk a munkát, és külön-külön kötjük tovább úgy, hogy a középső 9 szem középső szemét lefogyasztjuk. Egyenesen haladunk, majd a 73. sortól kezdve minden sima sorban a szélső 4 szemtől a munka közepe felé eső 2 szemet simán összekötjük a sor elején, a sor végén pedig áthúzással fogyasztjuk le a munka szélén levő 4 szem melletti 2 szemet. Amikor már csak a 8 szélső szem van a tűn, akkor minden fordított sorban fordítottan összekötjük a középső 2 szemet, amíg el nem fogynak a szemek. 

Ujja:
43 szemre kezdjük, 4-es tűvel, és csavart patent kötéssel kötünk 20 sort. A 20, 40. és a 60. sorban 1-1 szemet szaporítunk a két szélén. A 81. sorban kezdjük fogyasztani az ívet: (3,3,2,2), majd 22 soron keresztül minden sor elején 1 szemet. Végül 3,3,3,3,5 ütemben fejezzük be a megmaradt szemeket. 

Összeállítás:
összehorgoljuk a vállakat és az ujja oldalait, majd behorgoljuk az ujját a karöltőbe. A cipzárt az eleje szélére varrjuk.

Kapucni:
felszedünk 90 szemet a nyakkivágás körül, és a szélső 4-4 szemet simán, a többit fordítottan kötjük. Egyenesen haladunk 56 sort, majd kettéhajtva a kapucnit, a szemeket a kötőtűkről horgolótűre emeljük, és kettesével összehorgoljuk őket.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. október 11., péntek

Kötött pulóver az ősz színeiben

Hozzávalók:
50 dkg szakaszosan festett, egyenetlen szálvastagságú, 100% akril fonal
4-es kötőtű
5-ös horgolótű
varrótű 

Méretpróba:
20 szem x 28 sor = 10 x 10 cm

Méret:
38-40-es

Minták:
Simakötés: Színén sima, visszáján fordított szemek
Ötpálcás szegély: 1 rövidpálca, kb 2 cm-re tőle egy pontba 5 db egyráhajtásos pálca, kb 2 cm-re tőle 1 db rövidpálca váltakozik végig a soron.

Háta:
88 szemre kezdjük. Mindkét oldalon 1-1 szemet fogyasztunk a következő sorokban: 10., 20., 30., 40., 50. Mindkét oldalon 1-1 szemet szaporítunk a következő sorokban: 60., 70., 80., 90., 100. 15 sort haladunk egyenesen. A 116. és a 117. sor elején 3-3 szemet, a 118. és a 119. sor elején 2-2 szemet, a 120. és 121. sor elején pedig 1-1 szemet fogyasztunk az elején a karöltő számára. Egyenesen haladunk, majd a 172. sorban a középső 18 szemet egyszerre leláncoljuk a nyakkivágáshoz. A 173. sor elején 8, a 174. sor elején 3, a 175. sor elején 8, a 176. sor elején 3 szemet fogyasztunk. A maradék 7 szemet egyszerre fejezzük be. Elkészítjük a másik vállát is.

Eleje:
ugyanúgy készül, mint a háta, de a 116. sorban kettéválasztjuk a munkát, és kialakítjuk a nyakkivágást: a 119., 123., 132., 136., 140., 144., 148., 152., 156., 160., 164., 168., 172., 176., 180. sorban 1-1 szemet fogyasztunk díszsoros fogyasztással: a nyakkivágás szélein 2-2 szélszemet hagyunk, a harmadikat és a negyediket pedig a jobb oldalon simán összekötjük, a bal oldalon pedig a harmadik szemet simán leemeljük, a negyediket simán lekötjük, és a leemelt szemen áthúzzuk.

Ujja:
80 szemre kezdjük. A 10., 20., 30., 40., 50., 60., 70. és a 80. sorban 1-1 szemet fogyasztunk a munka mindkét szélén. Ez után 50 sort egyenesen haladunk.a 131. és a 132. sor elején 3-3, a 133. és a 134. sor elején 2-2 szemet fogyasztunk. A 135. sortól kezdve minden sor elején 1 szemet fogyasztunk, 34-szer. A 169. és a 170. sor elején 4-4 szemet fogyasztunk, majd a maradék 10 szemet egyszerre fejezzük be.

Összeállítás:
összevarrjuk a pulóver oldalait, vállait és az ujja oldalait, majd bevarrjuk az ujját a karkivágásba. 

Díszítés:
ötpálcás szegélymintával körbehorgoljuk a nyakkivágást, az alját és az ujja alját.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. augusztus 30., péntek

Kötött lovacskás pulóver kisfiúknak

Hozzávalók:
50 dkg terrakotta és 5 dkg csokibarna bambusz fonal,
gumifonal,
4-es és 5-ös kötőtű,
3-as horgolótű
5 db kesztyűkötőtű,
hímzőtű

Mérete:
145-ös (10 éves gyerekre)

Méretpróba:
17 szem x 24 sor = 10 x 10 cm



Minták:
csavart patentminta
simakötés

Háta:
68 szemre kezdjük 4-es tűvel. 10 sor csavart patent minta után, melynek a 3. és 4. sora csokibarna, 5-ös tűvel folytatjuk. 74 sort kötünk simakötéssel. A 75-80. sorokban minden sor elején fogyasztunk a karöltő számára: 3,3,2,2,1,1 szemet. Egyenesen haladunk, majd a 109. simakötésű sorban leláncoljuk a középső 16 szemet, majd minden sor elején fogyasztunk: 3,3,2,2,1,1. a megmaradt szemeket egyszerre befejezzük. Elkészítjük a másik vállát is.

Eleje:
ugyanúgy készül, mint a háta, csak a nyakkivágást a 103. sorban kezdjük fogyasztani. A következő 6 sor elején 3,3,2,2,1,1 szemet fogyasztunk, majd a teljes magasság eléréséig egyenesen kötünk. 

Ujja:
30 szemre kezdjük. A passzé 3. és 4. sora csokibarna. 10 sor csavart patent után 5-ös tűvel, simakötéssel folytatjuk. Minden 5. sorban a két szélén 1-1 szemet szaporítunk 15-ször. A 76. sorban elkezdjük a fogyasztást: 3,3,2,2,1,1 szemet fogyasztunk minden sor elején. A 82. sortól kezdve egyenesen kötünk 18 sort, utána minden sor elején fogyasztunk: 6x1, 4x2, 2x3, 2x4, 2x5 szemet, majd a maradék 10 szemet egyszerre befejezzük. Elkészítjük a másik ujját is.

Díszítés:
kötést utánzó öltéssel az elejére hímezzük a lovat a leszámolható rajz alapján. 

Összeállítás:
összevarrjuk a pulóver vállait és oldalát, valamint az ujjak oldalát. Bevarrjuk az ujját a karöltőbe. 

Nyaka:
egy sor rövidpálcával körbehorgoljuk a nyakkivágást, hogy egyenletes legye a széle. 88 szemet felszedünk a kesztyűkötőtűre, 2 sor terrakotta, 2 sor csokibarna, majd ismét 2 sor terrakotta csavart patentminta után egyszerre befejezzük a szemeket. A fonákjáról vékony gumifonalat fűzünk az utolsó sorba, hogy ne nyúljon ki a nyakkivágás.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. augusztus 9., péntek

Melírozott kötött pulóver


Hozzávalók:
10 dkg zöld és 10 dkg fekete vékony gépi kötőfonal
2-es kötőtű
2-es horgolótű
2 db nagyobb gyöngy
10 db kisebb gyöngy
varrótű

Méretpróba:
50 szem X 50 sor = 10 X 10 cm

Méret:
38-40-es


Minták:
Patentkötés: egy sima egy fordított 
Simakötés: színén sima, visszáján fordított sorokat kötünk.
Lyuksor: *2 szemet simán összekötünk, 1 ráhajtás, 10 szem sima* (*-*-ig ismétlünk). A fonákján fordított szemeket kötünk, a ráhajtást is fordítottan kötjük le.

Horgolt cakkos szegély:
1. sor: végig egyráhajtásos pálcákkal dolgozunk. 2. sor: 3 láncszem magasítás után 1 egyráhajtásos pálcát teszünk a 7. pálcába. * 3 láncszem, majd az előbb leöltött pálca törzse alá öltve 3 egyráhajtásos pálcát horgolunk; utána a következő 4. pálcába: 1 egyráhajtásos pálca *. *-*-ig ismételjük a mintát.

Eleje:
200 szemre kezdjük, patentkötéssel. 90 sort kötünk, majd a 91. sorban 42 szemet fogyasztunk a következő módszerrel: az első 2 szemet simán összekötjük, a harmadik és a negyedik szemet pedig fordítottan összekötjük. 4 szem patentmintával, majd * a következő 2 szemet simán, a rákövetkező 2 szemet pedig fordítottan összekötjük, 6 szem patentminta *. *-*-ig ismétlünk, de a végét ugyanúgy fogyasztjuk, mint az elejét: 2 szemet simán, 2 szemet fordítottan összekötünk, majd 4 szem patentminta, végül az utolsó 4 szemet is kettesével összekötjük. Így 158 szemünk marad a tűn. Ezzel kötünk tovább 70 soron keresztül. Ekkor (a 160. sorban) a középső 58 szemen simakötéssel folytatjuk, a két szélén levő 50-50 szemen pedig patentmintával. 50 sort kötünk így. A 211. sorban elkezdjük fogyasztani a karkivágást: minden második sor elején és végén egyszer 5, egyszer 3 és egyszer 2 szemet. Közben a 213. sorban lyuksort készítünk a simakötésű részbe. A 221. sorban egyszerre befejezzük a simakötésű részt. Külön megkötjük az egyik vállát: 65 sort haladunk egyenesen a maradék 20 szemmel, majd a 286. sorban egyszerre befejezzük a szemeket. Ez után elkészítjük a másik vállát is.

Háta:
Ugyanúgy készül, mint az eleje, de középen nem készítünk simakötésű részt, hanem egyenesen haladunk patentkötéssel, majd a 277. sorban egyszerre befejezzük a középső 98 szemet, a két vállát külön megkötjük: egyenesen kötünk a tűn lévő 20 szemmel 10-10 sort, majd befejezzük a munkát. 

Ujja:
200 szemre kezdjük, patentkötéssel. 90 sort kötünk, majd a 91. sorban 42 szemet fogyasztunk az elejéhez és a hátához hasonló módszerrel. Ez után 120 sort egyenesen kötünk szintén patent mintával. A 211. sorban elkezdjük fogyasztani: minden második sor elején és végén fogyasztunk egyszer 5, egyszer 3 és egyszer 2 szemet. A következő 44 sorban minden sor elején fogyasztunk 20*1, 10*2, 8*3 és 6*4 (összesen 88) szemet. A maradék 50 szemet egyszerre befejezzük.

Összeállítás:
Összevarrjuk a pulóver oldalait, vállait és az ujjakat. Bevarrjuk az ujjakat a karöltőbe.

Díszítés:
A lyukakba bevarrjuk a gyöngyöket.

Szegélyezés:
A fekete fonallal, a szegélymintával körbehorgoljuk a nyakkivágást, az alját és az ujja alját.

Zsinór:
2 db megfelelő hosszúságú zsinórt készítünk, majd befűzzük az első pálcasorba, és elöl középen megkötjük. A szabad végét gyönggyel díszítjük, hátul pedig összekötjük.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. június 28., péntek

Kötött bikini

Hozzávalók:
10 dkg vékony pamut bukléfonal
2-es kötőtű
3 db 3,5 cm átmérőjű fakarika
cérna
1 pár szivacs melltartóbetét

Méret:
38-40-es

Méretpróba:
26 szem x 54 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Simakötés: Színén sima, visszáján fordított
Díszsoros fogyasztás: a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet fogyasztunk: a sor elején összekötéssel (2 szembe egyszerre szúrunk, és egy szemként simán lekötjük), a sor végén áthúzással (1 szemet simán leemelünk, a következőt simán lekötjük, majd a leemelt szemen áthúzzuk).

Felsőrész:
60 szemre kezdjük, és 4 soronként a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet fogyasztunk díszsoros fogyasztással. Amikor már csak 6 szem van a tűn, egyenesen haladunk kb 45 cm-t, amikor a fordított sorokban fokozatosan elfogyasztjuk a szemeket: először a középső 2, majd a középső 3 szemet kötjük össze fordítottan, végül a megmaradt 3 szemen áthúzzuk az elvágott fonalat. Ugyanígy készítjük el a párját is. 2 db 45 cm hosszú megkötő pántot kötünk 6 szemmel, melyeket ugyanúgy fejezünk be, mint a nyakba kötőket.

A felsőrész összeállítása:
Apró öltésekkel belevarrjuk a melltartóbetétet, középre varrjuk a karikát úgy, hogy a háromszög csücskét átbújtatjuk rajta, és hátul varrással rögzítjük. Felvarrjuk a megkötő pántokat.

Alsórész:
80 szemre kezdjük az eleje felső szélénél. 4 soronként a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet fogyasztunk díszsoros fogyasztással. Amikor 26 szem van a tűn, elkezdjük szaporítani a hátulját: 4 soronként a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet szaporítunk. Amikor 110 szem van a tűn, befejezzük a szemeket. A két oldalára bevarrjuk a karikákat hasonlóan a felsőrészhez.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. április 26., péntek

Raglán ujjú kapucnis kötött felső



Hozzávalók:
2,5-es kötőtű
2 db körkötőtű
3-as horgolótű
10 dkg fehér
6 dkg rózsaszín
6 dkg világos türkiz
6 dkg sötét türkiz színű közepesen vékony műszálfonal 

Méret:
38-40-es



Minták:
Simakötés: színén sima, visszáján fordított szemek
Csíkos minta: 4 soronként színt váltunk. Sorrend: rózsaszín, világos türkiz, fehér, sötét türkiz
Szimpla patent minta: 1 sima 1 fordított. Simára sima, fordítottra fordított.

Háta:
130 szemre kezdjük és fehér fonallal 10 sor t kötünk szimpla patent mintával. 128 sort kötünk csíkos mintával, majd minden sima sor elején és végén 1-1 szemet fogyasztunk a szélétől a 3-4. szemen, a sor elején összekötéssel, a sor végén áthúzással. Amikor már csak 50 szem van a tűn, félretesszük a munkát.

Eleje:
hasonlóan készül a hátához, azzal a különbséggel, hogy a raglánvonal fogyasztásával egy időben az eleje közepén ketté vesszük a munkát, és két darabban kötjük meg.

Ujja:
104 szemre kezdjük és fehér fonallal 10 sor t kötünk szimpla patent mintával. 16 sort kötünk csíkos mintával, majd minden sima sor elején és végén 1-1 szemet fogyasztunk a szélétől a 3-4. szemen, a sor elején összekötéssel, a sor végén áthúzással. Amikor már csak 24 szem van a tűn, félretesszük a munkát. Elkészítjük a másik ujját is.

Kapucni:
egy tűre szedjük a háta 50, az ujja 24, az eleje 2 x 25 és a másik ujja 24 szemét ebben a sorrendben, és csíkos mintával kötünk 96 sort. A 97. sorban ketté vesszük a munkát, és a középvonalon fogyasztunk minden második sorban 5 x 1, 5 x 2, 5 x 3 szemet. A megmaradt szemeket félretesszük. Elkészítjük a másik felét is, színt színére fordítva összefordítjuk a kapucni két felét, és a szemeket kettesével összehorgoljuk, majd folytatólagosan az ívet is.

Összeállítás:
összehorgoljuk az ujjakat az elejével és a hátával, majd az oldalakat is. Ügyeljünk a csíkok találkozására.

Díszítés:
körkötőtűre szedjük a szemeket az eleje kivágása körül és a kapucni szélén. Minden csíkból 3 szemet szedünk fel. 10 sort kötünk patentmintával, majd befejezzük a szemeket. 


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. február 15., péntek

Kötött barett


Hozzávalók:
10 dkg közepesen vékony gyapjú-műszál keverék fonal kettős szála
5-ös kötőtű
3,5-es körkötőtű
3,5-es kesztyűkötőtű (5 db)
3-as horgolótű
varrótű

Mérete:
56 cm-es fejkörfogatra

Méretpróba:
20 szem x 26 sor = 10 x 10 cm


Minták:
Csavart patentminta: 1 csavart sima, és 1 fordított váltakozik.
Dupla patentminta: 2 sima és 2 fordított váltakozik.
Simakötés: körkötésnél minden szem és minden sor sima.
Fordított kötés: körkötésnél minden szem és minden sor fordított.

Elkészítése:
A nagyításhoz kattints a képre!
A munkát egy egyenes darab megkötésével kezdjük. 5-ös kötőtűvel 30 szemre kezdjük, és a következő szembeosztással dolgozunk: 5 fordított, 20 sima, 5 fordított. Az 5. sorban a 6-15. szemeket balra, a 16-25. szemeket pedig jobbra keresztezzük. Ezt 10 soronként megismételjük. 176 soros összmagasságnál horgolótűvel lehorgoljuk a szemeket a kötőtűről úgy, hogy a kezdő szemekbe is beleöltünk a fonákjáról, így egy karikát kapunk. Nem vágjuk el a szálat, hanem folytatólagosan körkötőtűre szedünk 88 szemet az oldalán. Csavart patentmintával kötünk 9 sort, majd a 10. sorban az 1-2. szemet simán, a 3-4. szemet fordítottan összekötjük, és így folytatjuk körben, míg 44 szemünk nem lesz. Ekkor már 5 tűvel dolgozunk. 7 sor csavart patentminta után elvágjuk a fonalat, varrótű segítségével szálra fűzzük a szemeket, összehúzzuk, és elvarrjuk a szálat a fonákján. A másik szélén is körkötőtűre szedünk 176 szemet, és 7 kört kötünk simakötéssel, 5 sort fordított kötéssel, majd ismét 3 sort simakötéssel. Egyenletesen elosztva 60 szemet fogyasztunk, végül 26 kört kötünk dupla patentmintával, és egyszerre befejezzük a szemeket.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. január 11., péntek

Levelekkel díszített kötött kalap


Hozzávalók:
10 dkg közepesen vastag műszálfonal,
3,5-es kötőtű,
2 db 3,5-es körkötőtű,
0,5 m fekete gumifonal

Méretpróba:
22 szem x 30 sor = 10 x 10 cm

Méret:
kb. 58 cm-es fejkörfogatra

Minták:
simakötés, levélminta, szimpla patent minta


Felső része:
43 szemre kezdjük, és simakötéssel dolgozunk. A páratlan (sima) sorokat végigkötjük, a párosakban (fordított) azonban annyi szemet hagyva a bal tűn, ahányadik sort kötjük, megfordulunk. A szélszemek minden sorban fordítottak. 40 sort kötünk így. A következő sort ismét végigkötjük 43 szemmel, ez lesz a következő egység első sora. Összesen 8 egységet kötünk a fentiek szerint. Az utolsó egység utolsó sorát szemenként hozzákötjük a kezdő sor szemeihez. Körkötőtűre szedünk az alján 8 x 20 = 160 szemet. 2 kört kötünk fordított szemekkel, és félretesszük a munkát.

Karimája:
Nagyításhoz kattints a képre!
106 szemmel kezdjük, és szimpla patent mintával, körkötőtűvel 10 kört kötünk. A 11. körben 54 szemet szaporítunk (minden fordított szembe + 1 szemet szaporítunk, a simákba fordítottat kötünk). A 12. körben fordítottan kötünk. A 13. körtől kezdjük a levél díszítést. A 88. szem sima, majd 3 fordított következik, és 1 sima. A többi szem fordított. Innentől az alábbiakban csak a levélmintát részletezem, a többi szem fordított. 14. kör: 1 sima, 3 fordított, 1 sima. 15. kör: 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 3 fordított, 1 sima. 16. kör: 3 sima, 3 fordított, 1 sima. 17. kör: 1 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 3 fordított, 1 sima. 18. kör: 5 sima, 3 fordított, 1 sima. 19. kör: 2 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 2 sima, 3 fordított, 1 sima. 20. kör: 7 sima, 3 fordított, 1 sima. 21. kör: 3 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 3 sima, 3 fordított, 1 sima. 22. kör: 9 sima, 3 fordított, 1 sima. 23. kör. 9 sima, 3 fordított, 1 sima. 24. kör: 9 sima, 3 fordított, 1 sima. 25. kör: 9 sima, 3 fordított, 1 sima. 26. kör. 9 sima, 3 fordított, 1 sima. 27. kör: 1 áthúzás, 5 sima, 2 szemet simán összekötünk, 3 fordított, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás. 28. kör: 7 sima, 3 fordított, 3 sima. 29. kör: 1 áthúzás, 3 sima, 2 szemet simán összekötünk, 3 fordított, 1 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 1 sima. 30. kör: 5 sima, 3 fordított, 5 sima. 31. kör: 1 áthúzás, 1 sima, 2 szemet simán összekötünk, 3 fordított, 2 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 2 sima. 32. kör: 3 sima, 3 fordított, 7 sima. 33. kör: 1 tripla fogyasztás, 3 fordított, a másik levél 7 szemét egyenes kötőtűre szedjük. A körkötőtűn levő szemeket most félretesszük, és csak az egyenes tűvel, oda-vissza haladó sorokkal dolgozunk tovább: befejezzük a levelet: 33. sor: 3 sima, 1 ráhajtás, 1 sima, 1 ráhajtás, 3 sima. 34. sor: 9 fordított. 35. sor: 9 sima. 36. sor: 9 fordított. 37. sor: 9 sima. 38. sor: 9 fordított. 39. sor: 1 áthúzás, 5 sima, 2 szemet simán összekötünk. 40. sor: 7 fordított. 41. sor: 1 áthúzás, 3 sima, 2 szemet simán összekötünk. 42. sor: 5 fordított. 43. sor: 1 áthúzás, 1 sima, 2 szemet simán összekötünk. 44. sor: 3 fordított. 45. sor: 1 tripla fogyasztás. Hosszúra hagyva elvágjuk a szálat.

Összeállítás:
A korábban félretett sapka felsőrészt most szemenként összekötjük a szintén félretett karima szemeivel. A levelet rávarrjuk a feslő részre. A szélébe gumifonalat fűzünk.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2018. december 28., péntek

Kötött poncsó vikunyával

Hozzávalók:
70 dkg tört fehér,
10 dkg zöld és
10 dkg világos barna Maxi Merino fonal
5-ös és 6-os kötőtű
2 db 5-ös körkötőtű
3-as horgolótű

Méretpróba:
15 szem x 20 sor = 10 x 10 cm

Méret:
38-40-es

Minták:
lustakötés
simakötés
minta a leszámolható rajz alapján



Eleje:
90 szemre kezdjük tört fehér fonallal, és 10 sort kötünk lustakötéssel. A következő 32 sorban a mintát kötjük. 98 sort haladunk simakötéssel, tört fehérrel, majd 2 soronként váltva a színeket: zöld, fehér, barna, stb. összesen 28 soron keresztül. 10 sor lustakötéssel fejezzük be.

vikunya
Hátulja:
Ugyanúgy készül, mint az eleje.

Szegélyezés:
Mindkét darabnak a jobb szélén felszedünk 133 szemet, majd 2 soronként színt váltva 10 sort kötünk lustakötéssel: barna, zöld, fehér, stb.

Összeállítás:
A felső széleit összehorgoljuk a szegély nélküli oldalsó szélekkel úgy, hogy a nyakkivágást szabadon hagyjuk.

Nyakkivágás szegélyezése:
73 szemet szedünk fel a nyakkivágás körül körkötőtűre, majd lustakötéssel 2 fehér, 2 zöld és 2 barna sort kötünk oda-vissza haladó sorokkal 2 körkötőtűvel. Végül néhány öltéssel összevarrjuk a szegélyt.



Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





2018. november 3., szombat

Zokni kötés

Hétfőn, november 5-én 17:00-kor Zokni kötés foglalkozást tartunk a Tótágas Kreatív Hobbi és Foltvarró Boltban, Kaposváron, a Fő utca 2-ben.


Gyere Te is!



A kesztyű kötéshez használt tűvel, és hasonló vastagságú fonallal (25 szem x 40 sor = 10 x 10 cm simakötéssel) kössétek meg a zokni szárát (4 x 11 = 44 szemmel = 37-es lábra) olyan hosszúságban, amilyenben szeretnétek (bokazokninál 40 kör). Javaslom a végig 2 sima, 2 fordított dupla patent mintát (a képtől eltérően). Ha szükséges, módosítsátok a szemszámot (fonaltól és lábmérettől függően). Használhattok két színt, vagy egyet, vagy a most divatos mintás zoknifonalat. Kellemes időtöltést, hétfőn találkozunk! 😊

Én háromféle vékony maradék fonalból kötöm, így lett ilyen melíros 😉






2018. július 27., péntek

Tigrismintás kötött tarisznya

Hozzávalók:
összesen 30 dkg középbarna, fekete, rozsdabarna, drapp és bézs színű közepesen vékony fonal,
3,5-es kötőtű
3-as horgolótű
2 db fa karika
4 db fa gomb

Mérete:
25 x 25 x 6 cm

Méretpróba:
19 szem x 24 sor = 10 x 10 cm

Minták:
simakötés, rizskötés, rövidpálcák

A nagyításhoz kattints a képre!
Tigrismintás négyzet (1 db): 21 szemre kezdjük a középbarna fonallal. Egy sort kötünk fordítottal, majd 24 soron keresztül a leszámolható rajz szerint dolgozunk simakötéssel, 1-1 szélszemmel, ami minden sorban fordított. A 25. sor barna.

Rozsdabarna nagy négyzet (2 db): 21 szem x 36 sor rizskötéssel.
Rozsdabarna kis négyzet (2 db): 11 szem x 14 sor rizskötéssel.
Középbarna kis négyzet: (8 db): 11 szem x 14 sor rizskötéssel.
Drapp téglalap (6 db): 11 szem x 14 sor rizskötéssel.
Bézs téglalap (5 db): 9 szem x 36 sor rizskötéssel.
Bézs kis négyzet: (2 db): 9 szem x 14 sor rizskötéssel.
Középbarna téglalap (1 db): 11 szem x 14 sor rizskötéssel.

A nagyításhoz kattints a képre!
Vállpánt: 9 szem szélességben 2 métert kötünk rizskötéssel. A vége előtt 1 cm-rel a középső szemet leláncoljuk, a következő sorban pedig visszaszaporítjuk. Ez lesz a gomblyuk.

Záródás pántja: bézs fonallal 9 szemmel 14 sort kötünk rizskötéssel. A 15. és a 16. sorban a vállpántéhoz hasonlóan kialakítjuk a gomblyukat.

Összeállítás: minden négyzetet és téglalapot egy sor rövidpálcával körbehorgolunk, majd a rajz alapján összehorgoljuk őket. Az eleje és a háta találkozásánál alul középen beillesztjük a záródás pántját. A 2 méteres darab alkotja az oldalait és az alját. Az egyik oldalon 5 cm-rel hagyjuk túllógni, befűzzük a karikába, visszahajtjuk és levarrjuk. A másik végét is átbújtatjuk a karikán, erre kerülnek a gombok. Bézs színnel körbehorgoljuk a fedelét. A fedele felső szélén középen felszedünk 9 szemet, és 10 sort kötünk rizskötéssel. Belefűzzük a karikába, visszahajtjuk, és varrással rögzítjük. Felvarrjuk a gombokat.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva: