A következő címkéjű bejegyzések mutatása: láncszem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: láncszem. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 17., péntek

Horgolt jázminminta

1. sor: két láncszemet horgolunk. *Felhúzzuk a hurkot kb. 1 cm magasra, Ráhajtjuk a fonalat a tűre, beleszúrjuk a horgolótűt az első láncszembe, áthúzzuk, majd felhúzzuk a fonalat kb. 1 cm magasra. Ezt még kétszer megismételjük. Ráhajtunk, áthúzzuk a fonalat mind a 7 hurkon, miközben a bal kezünk hüvelyk– és középső ujjával megfogjuk a fonalat, beleszúrjuk a tűt az így kialakult hurokba, ráhajtunk, áthúzzuk, ráhajtunk, mindkét hurkon áthúzzuk a fonalat, 1 láncszem*. Ez egy szirom. A következő szirmokat az előtte levő szirmok szemébe horgoljuk. Annyi szirmot készítünk, amekkora szélességet szeretnénk.

2. sor: egy szirmot készítünk magasításnak, aztán ennek a sziromnak a szemébe, majd az előző szirom szemébe, és a következőbe is horgolunk a már ismertetett módon (19 hurok), és az előzőekhez hasonlóan lehorgoljuk. A soron következő többi szembe is így horgolunk.

A többi sor megegyezik 2. sorral.




Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






Kötnél vagy horgolnál?


Bármelyiket is választod, az alábbi két könyvben biztos találsz hozzá mintát!


Sarah Hazell

A legszebb horgolásminták tárháza


A legszebb horgolásminták tárháza 200 szebbnél szebb mintát tartalmaz. Megismerkedhetünk a rövidpálcákból álló erős, strapabíró anyagokkal, a vidám, többszínű tüske- vagy chevronminták készítésével, a gyönyörű, finom recehorgolású mintákkal, megtanulhatjuk, hogyan díszítsük a horgolásunkat bogyókkal, popcornpálcákkal és flitterekkel. A gyűjtemény kilenc mintacsaládba csoportosítva tartalmazza a mintákat, így könnyebben rálelhetünk a számunkra leginkább megfelelőre. Egy technikát elsajátíthatunk egy-két minta kipróbálásával vagy egy fejezet összes mintájának a meghorgolásával - a lényeg, hogy valami csodaszépet alkossunk. A kötet első része a horgolás alapvető tudnivalóit is bemutatja, kezdve a fonal kiválasztásától és a horgolótű tartásától egészen az alappálcák készítéséig, a különböző pálcavariációkig és a horgolás feszességének megméréséig. Miután az alapokat elsajátítottuk, nekiláthatunk megtanulni, hogyan kell a mintagyűjteményben található 200 különféle mintát meghorgolni. A kötet horgolt minták és horgolási technikák gazdag gyűjteménye, új mintákkal és a horgolás kreatív módjaival ismerteti meg a kézimunkázást kedvelőket. Minden egyes minta elkészítését jól átlátható fázisfotók, lekövethető mintaábrák és könnyen érthető leírások mutatják be lépésről lépésre. A könyvben számtalan népszerű horgolásfajta szerepel: domború mintázatú csomók, noppok és bogyók, finom áttört kagylók és hálók, technikailag kihívást jelentő reliefpálcák, színes, változatos rajzolatú, végtelen módon alkalmazható chevron- és hullámminták, az alaptechnikák és a horgolt pálcák ismertetésével kísérve.

Debbie Tomkies

A legszebb kötésminták újabb tárháza


Minden, amit tudni kell a sima és fordított szemes mintákról, a csavart és szemáthelyezéses mintákról, az áttört és csipkemintákról, a bogyós, noppos és csomós mintákról, a rakással, ránccal, vízszintes bordával és hajtással készülőkről, a hurkos és texturált mintákról, a betakart és leengedett szemes mintákról, a leemelt szemesekről, a chevron- és hullámmintákról,a színes kötéstechnikájú mintákról és a fonatosakról. Részletes szöveges leírások, mintaábrák, és szemet vonzó nagy mintadarabok mutatják be mind a 250 mintát.

Ha érdekel, kattints a képre!


2023. március 3., péntek

Horgolt kosár raffiából

Hozzávalók:
15 dkg raffiafonal
1 pár fa fül
1 db címke
1 db 20 x 30 cm-es lekerekített téglalap alakú behorgolható fa lap
80 x 30 cm filc pamutvászon
cérna

Mérete:
32 x 21 x 30 cm (szé x mé x ma)

Méretpróba:
22 egyráhajtásos pálca x 6 sor = 10 x 10 cm


Minták:

Horgolt pókhálóminta:
11-gyel osztható szemszámon + 5 szem. 1. sor: először a 4. láncszembe, utána minden láncszembe 1 egyráhajtásos pálca. 2. sor: 3 láncszem magasításnak; a következő 2 pálcába 2 egyráhajtásos pálca. * A következő pálcába: 1 rövidpálca; 9 láncszem, a soron kimarad 6 pálca és a következőbe 1 rövidpálca; a következő 3 pálcába 3 egyráhajtásos pálca. * 3. sor: 3 láncszem magasításnak; a két pálcába 2 egyráhajtásos pálca. * 4 láncszem, 1 láncszemet az ív középső láncszemébe öltünk, ismét 4 láncszem; 3 egyráhajtásos pálca. * 4. sor: 3 láncszem magasításnak; 2 egyráhajtásos pálca. * 4 láncszem, 1 rövidpálcával átfogjuk az előző két sorban horgolt két láncszemes ívet, középen; 4 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca. * 5. sor: 3 láncszem magasításnak; 2 egyráhajtásos pálca. * 1 rövidpálca az ívbe; 6 láncszem, 1 rövidpálca a következő ívbe, 3 egyráhajtásos pálca. * 6. sor: 3 láncszem magasításnak. Egyráhajtásos pálcasor: a pálcákba és a rövidpálcákba 1-1, a hatláncszemes ívekbe: 6-6 pálcát horgolunk. A 2-6. sort ismételjük.

Ötpálcás szegély: 
*1 rövidpálca, 2 kimarad, egy pontba 5 egyráhajtásos pálca, 2 kimarad* *-*-ig ismétlünk.

Oldala:
láncszem nélküli kezdéssel 132 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 24 kört haladunk pókhálómintával. A következő körben minden pálcába egy egyráhajtásos pálcát teszünk, de csak a hátsó szálába öltünk. A következő körben a szabadon maradt szálakba öltve elkészítjük az ötpálcás szegélyt. Mivel a motívum 11 pálcából áll, így az ötpálcás egységek középső pálcájába horgoljuk a legyezőt, míg a hatpálcás egységeknél a két középső pálca közé öltünk.


Alja:
egy kör rövidpálcával behorgoljuk a fa lapot. Két nyílás között 1-2 láncszemet horgolunk, ahogy megkívánja.

Filc bélés:
kiszabjuk az oldalának megfelelő méretű bélést filcből, és a kosártest belső felén mindkét szélétől 1-2 milliméterrel felvarrjuk.


Füle:
a fülek nyílásait 20 rövidpálcával behorgoljuk, majd felvarrjuk a helyükre.

Összeállítás:
a színéről, rövidpálcákkal összehorgoljuk az alját az oldalával. Felvarrjuk a címkét az elejére.


Pamutvászon bélés:
kiszabjuk az aljának és a testének megfelelő méretű részeket, összevarrjuk, majd bevarrjuk a bélést a kosárba. Egy kis belső zsebet is tehetünk rá.

Szegélyezés:
a hátsó szálába öltött egyráhajtásos pálcasort befelé behajtjuk, és apró öltésekkel rögzítjük.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




Tavaszi szél könyvet áraszt

Könyvek akár 699 Ft-tól

Érvényes: 2023. március 1-31. között, az akcióban részt vevő könyvekre a készlet erejéig.


Kattints a képre!





2023. február 24., péntek

Horgolt kulcstartó





Hozzávalók:

maradék világos és sötét türkiz színű vékony műszálfonal
2-es horgolótű
1 db gomb
1 db kulcskarika






1. lépés: 
elkészítettem az elejét: 6 láncszemet horgoltam. A másodiktól kezdve rövidpálcákat tettem bele, összesen ötöt. 2 soronként színt váltottam, és addig szaporítottam minden sorban 1-1 pálcát mindkét szélén, amíg 27 pálcám nem lett. Innen minden sötét sor utolsó pálcájába tettem kettőt. 18 sor után egyenesen haladtam még 12 sort, végül az egészet 2 sor rövidpálcával, sötét fonallal körbehorgoltam. 


2. lépés: 
elkészítettem a hátulját: a 42. sorig az elejével azonos módon dolgoztam, innen azonban minden sorban 1-1 pálcát fogyasztottam mindkét szélén, amíg 5 pálca nem maradt. Ekkor az egészet 2 sor rövidpálcával, sötét fonallal körbehorgoltam, de az első sorban a csúcsán levő 5 pálcába nem öltöttem, hanem felettük 5 láncszemmel haladtam. Ebbe az ötláncszemes ívbe 5 rövidpálcát horgoltam a második sorban. 


3. lépés: 
elkészítettem a pántot: sötét fonallal, a kulcskarikába horgoltam 5 rövidpálcát, majd ezekre horgoltam 35 sort. A 36. sorban behorgoltam a gombot: 2 rövidpálca, a 3. kimarad, helyette magasra húztam a hurkot, egy tűbefűző segítségével átfűztem a gombon, majd 2 rövidpálcával befejeztem a munkát.


4. lépés:
összehorgoltam a két részt, miközben közéjük fogtam a pántot. 


5. lépés:
felfűztem a kulcscsomót a karikára, a pántot pedig alulról kihúzva, és felhajtva összegomboltam a fedelével.



Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






AJÁNDÉKKÁRTYA SZEMÉLYES ÜZENETTEL:

Ajándékba vásárol?
Válasszon a rendelése mellé egy alkalomhoz illő ajándékkártyát, mellyel személyesebbé teheti meglepetését!
A kártyák hátoldalára rányomtatjuk rövid személyes üzenetét!
A szöveg 300 karakterből állhat.




2023. február 18., szombat

Többfunkciós horgolt telefontok

Hozzávalók:
maradék szürke, világoslila és sötétlila fonal
3-as horgolótű, varrótű
1 db 7 cm átmérőjű fémkarika
2 db 1 cm átmérőjű fémkarika
2 db fém karabiner

Mérete:
26 x 11 cm

Méretpróba:
20 félpálca x 15 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Félpálcák, egyráhajtásos pálcák.


Elkészítése:
1. kör: szürke fonallal, 64 rövidpálcával behorgoljuk a nagy karikát. 2. kör: 3 láncszemet magasítunk, 1 egyráhajtásos pálca ugyanoda, 1 láncszem, *3 rövidpálca kimarad, a következő rövidpálcába 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca*. *-*-ig ismétlünk, a kört kúszószemmel zárjuk. 3. kör: világoslila fonallal a jobb oldali egyráhajtásos pálca aljától kezdve a pálca törzse alá öltünk 5 egyráhajtásos pálcát (az első pálcát 3 láncszem magasítás helyettesíti), 1 láncszem, elfordítjuk a munkát 90 fokkal, és a második egyráhajtásos pálca törzse alá öltünk 5 egyráhajtásos pálcát fentről lefelé haladva. A következő 3 rövidpálca középső pálcájába egy rövidpálcát teszünk. Ugyanígy horgoljuk be a többi egységet is, de ezeknél már nem szükséges a 3 láncszem magasítás, egyből pálcával kezdhetjük. 16 ilyen virágszirmunk lesz a végére. Sötétlila fonallal egy sor rövidpálcát horgolunk a szélére. 4. kör: szürke fonallal a szirmok mögött horgolunk: 3 láncszemet magasítunk, 2 egyráhajtásos pálca, 3 félpálca, 6 rövidpálca, 3 félpálca, 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca, 3 félpálca, 38 rövidpálca, 3 félpálca, 3 egyráhajtásos pálca, 1 egyráhajtásos pálcával kapcsolódunk a sormagasítás 3. láncszeméhez.

Innentől oda-vissza haladó sorokkal horgolunk. 1. sor: 2 láncszemet magasítunk, 2 rövidpálca az ívbe, 4 rövidpálca, 9 kúszószem, 4 rövidpálca, 2 rövidpálca az ívbe (21). 2-46. sorok: 21 félpálca. Felhajtjuk a színén a negyedik sorig az alját, kívülről összehorgoljuk az oldalát rövidpálcákkal, elvágjuk a fonalat, majd a másik oldalát is összehorgoljuk, majd folytatólag a karika rövidpálcáira is rövidpálcákat horgolunk, végül egy kúszószemmel csatlakozunk az első pálcához.

Zseb:

sötétlila fonallal varázskörbe 3 láncszemet magasítunk, 2 egyráhajtásos pálca, 3-szor: *3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca* egy egyráhajtásos pálcával kapcsolódunk a sormagasítás harmadik láncszeméhez. 2. kör: világoslilával minden láncszemívbe: 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca. Az első pálcát 3 láncszem magasítás helyettesíti. 3. kör: sötétlila. Ugyanúgy készítjük, mint az előző kört, de itt már nemcsak a láncszemívekbe, hanem a motívumok közé is horgolunk: 3 egyráhajtásos pálcát. 4. kör: világoslila. Ugyanúgy készül, mint az előző kör. 5. kör: sötétlila. Minden pálcába 1 rövidpálcát horgolunk, a láncszemívekbe 3 rövidpálca kerül.

Pánt:
megfelelő hosszúságú egyráhajtásos pálcasort készítünk láncszem nélküli kezdéssel. Világoslilával kúszószemekkel körbehorgoljuk. Mindkét végére ráhorgoljuk a karabinereket. Majd sötétlilával rövidpálcákkal is körbehorgoljuk.

Összeállítás:
befűzzük a karikákat a képen látható módon, és rákapcsoljuk a karabinereket. A zsebet az elejére varrjuk.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Brenda Anderson

Meseszép horgolások - 18 horgolt tárgy a tündérmesék birodalmából


Brenda K. B. Anderson 18, tündérmesék ihlette horgolt modellt kínál ebben a fantasztikus gyűjteményben. A klasszikus mesék alapján készült népszerű televízió- és mozifilmek után végre a horgolás szerelmesei is olyan rendkívüli ötleteket tartalmazó kézimunkakönyvet tarthatnak a kezükben, amely hódolattal adózik a nagy kedvencek előtt. Piroska kapucnis sálja még akkor sem csúszik le a fejéről, amikor épp a farkas elől kell menekülnie. Csipkerózsika alkalomhoz illő hálóingében nyugodtan várhatja, hogy álmai hercege felébressze őt. Juliska a sütemény alakú táskájában magával vitt finom falatokból bárhol csemegézhet. A gonosz királynő pedig valahányszor belenéz horgolt neszesszerének tükrébe, megtudhatja, valójában ki is a legszebb e vidéken. Hősnőkön, tündérkirálynőkön, boszorkányokon kívül maga a gonosz farkas is megjelenik ebben a horgolt játékokat, gyermekruhákat, kiegészítőket, táskákat és még számos érdekességet kínáló, mesebeli válogatásban.

Brenda K. B. Anderson Minnesota állam St. Paul városában él, ahol a Sesame Street élő előadásaihoz, illetve sportcsapatok mascot figuráinak tervez jelmezeket. Alkotásai megjelentek az Interweave Crochet, az Interweave Crochet Accessories és a Crochet Today kézimunka-magazinban. Számos könyv szerzője. A fotókat Joe Hancock készítette.

Ha érdekel ez a horgolós mesekönyv vagy mesés horgolókönyv, kattints a képre!

2023. február 3., péntek

Horgolt szivecskés csipkeminta

Ha háromszögletű kendő horgolásához használjuk a mintát, akkor:

10 láncszemre kezdjük.

1. sor:
a tűtől az 5. láncszembe, majd minden láncszembe 1 egyráhajtásos pálca (6).

2. sor:
3 láncszem magasítás, 6 egyráhajtásos pálca.

3. sor:
9 láncszem, a tűtől az 5. láncszembe, majd minden láncszembe 1 egyráhajtásos pálca (5), 1 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca kimarad, 1 rövidpálca, 2 egyráhajtásos pálca kimarad, 2 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca, láncszem nélküli kezdéssel 6 egyráhajtásos pálca.

4. sor:
3 láncszem magasítás, 6 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 1 3 láncszemes pikó, 2 láncszem, 7 egyráhajtásos pálca.

5. sor:
mint a 3. sor, csak eggyel több a mintaelem.

A 3-4. sorokat ismételjük, eggyel mindig növelve a mintaelemek számát.

Ha párhuzamos szélekkel készítjük a mintát, akkor értelemszerűen csak a megfelelő mintaelemeket ismételjük.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Küldj egy könyvölelést!


Február 14-én ismét Valentin-nap!

A Valentin-nap a szerelem, a kedveskedés és az apró figyelmességek ünnepe.


A Líra egy díszdobozban kapható ajándékcsomagot állított össze erre a napra. 



A csomag tartalma egy általad kiválasztott könyv, amivel meglepheted szerettedet és egy

All you need is love and a book

feliratú vászontáska.


Az alkalom szellemében olyan könyvújdonságokat válogattunk össze, amelyek közelebb engednek érzelmeinkhez. Történetek a boldog és boldogtalan szerelemről, klasszikus és új regények, melyekből megtudhatjuk, hogy a szerelem milyen sokféle úton-módon találhat ránk. A könyv férfiak és nők számára egyaránt ideális ajándék lehet!

Én már választottam, mert egyik kedvenc íróm, Jane Austen is bekerült a 6 közé.

Te melyiket választod?

Nézd meg a többi ötöt itt:


Várnak a legszebb szerelmes történetek. 6 könyv közül választhatsz.
Az akció az alábbi képre kattintva érhető el:



2023. január 21., szombat

Raffiából horgolt kosár

Hozzávalók:
20 dkg raffiafonal
1 pár fa fül
1 db címke
1 db lekerekített téglalap alakú behorgolható fa lap
80 x 30 cm filc
pamutvászon
cérna

Mérete:
32 x 21 x 30 cm (szé x mé x ma)

Méretpróba:
22 egyráhajtásos pálca x 6 sor = 10 x 10 cm

Minta:
Horgolt legyezős csipkeminta: kezdés: 8-cal osztható rövidpálcasoron. 1. sor: 2 láncszem, a 3. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 4 láncszem, a következő 3. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 1 láncszem, a következő 2. rövidpálcába: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem.* a következő rövidpálcába: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem, a következő 2. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 4 láncszem, a következő 3. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 1 láncszem, a következő 2. rövidpálcába: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem.* 2. sor: 3 láncszem magasításnak. *A négyláncszemes ívbe: 4-szer egymás után 1 egyráhajtásos pálca, utána 1 láncszem, végül még egy egyráhajtásos pálca; ez után a második egyláncszemes ívbe: 1 egyráhajtásos pálca.* A sor végén az 1 egyráhajtásos pálcát az 1. sor elején horgolt két láncszembe tesszük. 3. sor: 2 láncszem magasításnak. *Az öt pálca között egyláncszemes ívekbe: 1-1 rövidpálcát teszünk úgy, hogy a rövidpálcák közé 1-1 láncszemet horgolunk. A következő motívumhoz 4 láncszemmel lépünk át.* a sor szélébe: még 1 rövidpálcát teszünk. 4. sor: 4 láncszem magasításnak; az első rövidpálcába: 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem és még 1 egyráhajtásos pálca.* a legyező középső egyláncszemes ívébe: 1 egyráhajtásos pálca; a négyláncszemes ívbe: 4-szer egymás után 1 egyráhajtásos pálca, utána 1 láncszem, végül 1 még egyráhajtásos pálca.* a sor végére: 2-szer egymás után 1 egyráhajtásos pálca és 1 láncszem, végül még 1 egyráhajtásos pálca.5. sor: 2 láncszem magasításnak; az első egyláncszemes ívbe: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem; a második ívbe is: 1 rövidpálca.* 4 láncszem; az egyláncszemes ívekbe 1-1 rövidpálca, a rövidpálcák közé 1-1 láncszem.* a sor végén 4 láncszem után 1 rövidpálca, 1 láncszem és 2 rövidpálca. 6. sor: a 2. sortól ismétlünk.


Oldala:
144 rövidpálcával kezdünk, majd körben haladva 23 kört horgolunk a legyezős csipkemintával. 1 kör rövidpálcával szegélyezzük.

Alja:
egy kör rövidpálcával behorgoljuk a fa lapot. Két nyílás között 1-2 láncszemet horgolunk, ahogy megkívánja.

Filc bélés:
kiszabjuk az oldalának megfelelő méretű bélést filcből, és a kosártest belső felén az alsó szélétől 1-2 milliméterrel felvarrjuk. A felső szélén a hullámvonalat követve varrjuk össze a két réteget. A felesleges filc anyagot levágjuk a felső szélén.

Bélés felső széle szegély:
láncszem nélküli kezdéssel 160 egyráhajtásos pálcát horgolunk.


Füle:
a fülek nyílásait 20 rövidpálcával behorgoljuk, majd felvarrjuk a helyükre.

Összeállítás:
a színéről, rövidpálcákkal összehorgoljuk az alját az oldalával. Felvarrjuk a címkét az elejére. 



Pamutvászon bélés:
kiszabjuk az aljának és a testének megfelelő méretű részeket, összevarrjuk, majd bevarrjuk a bélést a kosárba. Egy kis belső zsebet is tehetünk rá.

Szegélyezés:
az egyráhajtásos pálcákból álló szegélyt a felső széléhez horgoljuk a színéről rövidpálcákkal, majd apró öltésekkel letűzzük.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






Sarah Hazell


A legszebb horgolásminták tárháza


200 szebbnél szebb mintát tartalmaz. Megismerkedhetünk a rövidpálcákból álló erős, strapabíró anyagokkal, a vidám, többszínű tüske- vagy chevronminták készítésével, a gyönyörű, finom recehorgolású mintákkal, megtanulhatjuk, hogyan díszítsük a horgolásunkat bogyókkal, popcornpálcákkal és flitterekkel. A gyűjtemény kilenc mintacsaládba csoportosítva tartalmazza a mintákat, így könnyebben rálelhetünk a számunkra leginkább megfelelőre. Egy technikát elsajátíthatunk egy-két minta kipróbálásával vagy egy fejezet összes mintájának a meghorgolásával - a lényeg, hogy valami csodaszépet alkossunk. A kötet első része a horgolás alapvető tudnivalóit is bemutatja, kezdve a fonal kiválasztásától és a horgolótű tartásától egészen az alappálcák készítéséig, a különböző pálcavariációkig és a horgolás feszességének megméréséig. Miután az alapokat elsajátítottuk, nekiláthatunk megtanulni, hogyan kell a mintagyűjteményben található 200 különféle mintát meghorgolni. A kötet horgolt minták és horgolási technikák gazdag gyűjteménye, új mintákkal és a horgolás kreatív módjaival ismerteti meg a kézimunkázást kedvelőket. Minden egyes minta elkészítését jól átlátható fázisfotók, lekövethető mintaábrák és könnyen érthető leírások mutatják be lépésről lépésre. A könyvben számtalan népszerű horgolásfajta szerepel: domború mintázatú csomók, noppok és bogyók, finom áttört kagylók és hálók, technikailag kihívást jelentő reliefpálcák, színes, változatos rajzolatú, végtelen módon alkalmazható chevron- és hullámminták, az alaptechnikák és a horgolt pálcák ismertetésével kísérve.

2023. január 7., szombat

Horgolt cikk-cakk minta

Láncszemsorra horgoljuk. 
1. sor: 3 láncszemet magasítunk, *2 láncszem kimarad, 1 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca ugyanabba a láncszembe. 2 láncszem kimarad, 1 egyráhajtásos pálca*.
2. sor: 3 láncszemet magasítunk, *2 láncszem, a következő 3 pálcára 1-1 pálca, 2 láncszem, 1 pálca*. 
3. sor: 3 láncszemet magasítunk, *a következő 3 pálcára 1-1 pálca, közéjük 2-2 láncszem, 1 pálca*. 
A 2-3 sorokat, és a *—*—ig részeket ismételjük.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Jacqueline Annecke


Horgolóiskola Potter-rajongóknak


Alkossuk meg a saját Roxfort-világunkat! 25 varázslatos horgolt figura. - Készítsük el a varázsvilág kedvenc karaktereit és tárgyait! Kezdő és haladó horgolóknak, RBF-vizsgás varázslótanoncoknak és frissen beiskolázott mugliivadékoknak. - Részletes magyarázatok egészen az alapoktól.
Amigurumi minden alkalomra. - Tökéletes ajándék, nagyszerű játék, ami nem hiányozhat egyetlen gyűjteményből sem. Ha érdekel, kattints a képre!


2022. december 17., szombat

Horgolt mini szívecske

Varrj fehér organzából zsákocskákat, tegyél bele szárított gyümölcsöket, fűszereket és kandiscukrot, majd az egészet díszítsd horgolt szívecskével, és egy szem gyönggyel!



A horgolt szívecske készítése:






1. lépés: 4 láncszemet horgoltam. Az elsőbe 2 egyráhajtásos pálcát tettem. A további pálcákat is ebbe az egy szembe öltöttem.













2. lépés: 3 kétráhajtásos pálca.










3. lépés: 1 láncszem, 1 rövidpálca, 1 láncszem.













4. lépés: 3 kétráhajtásos pálca, 3 egyráhajtásos pálca.











5. lépés: Összeöltöttem az első és az utolsó pálcát, majd még egyszer áthúztam a hurkon a tűt.






A tea készítése:


Tartalma: Csipkebogyó, narancs, citrom (mosva, szárítva), szegfűszeg, kandiscukor

A gyümölcsöket gyorsan megszáríthatod, ha 50 fokos légkeveréses sütőbe teszed őket. A narancsot és a citromot karikázd fel előtte, majd vágd 4 felé, úgy tedd a sütőbe a csipkebogyóval együtt. Egy adaghoz 10 szem csipkebogyó, 1-1 negyed körcikk citrom és narancs, 1 szem szegfűszeg és 2-3 szem kandiscukor kell.


Jó, ha egy kis használati utasítást is mellékelsz az ajándék teakeverékhez:


Törjük össze a csipkebogyókat, és a tasak többi tartalmával együtt 8 órán keresztül áztassuk egy bögre HIDEG vízbe. Azért fontos, hogy hideg legyen a víz, mert különben a csipkebogyó elveszti természetes C-vitamin tartalmát.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



J.Jackson - E. Larsen

Az otthon melege - Hygge: a boldogság dán receptje

A Hygge (ejtsd: hügge) dán szó. Azt fejezi ki, hogy az ember otthonosan, kényelmesen érzi magát, megbékélve a világgal. Magyarra fordítani lehetetlen, nem is kell ahhoz, hogy megértsük, miért Dánia a világ egyik legboldogabb országa. AZ OTTHON MELEGE tele van ízletes receptekkel, otthona szépítését szolgáló ötletekkel, ösztönző javaslatokkal, hogy hogyan használja ki a hétköznapi élvezetek varázsát. Legyen szó egy bögre nyugtató forró csokoládéról, egy tál finom pézsmatök-levesről vagy egy pár kényelmes filcpapucsról, meglátja, mennyi örömöt okoz egy kis hygge.


2022. december 10., szombat

Pókhálómintás horgolt pulóver

Hozzávalók:
50 dkg fehér műszálfonal
4-es horgolótű
varrótű

Méretpróba:
18 pálca * 11 sor = 10*10 cm

Méret:
38-40-es

Minták:
Pókhálóminta: 11-gyel osztható szemszámon + 5 szem. 1. sor: Először a 4. láncszembe, utána minden láncszembe 1 egyráhajtásos pálca. 2. sor: 3 láncszem magasításnak; a következő 2 pálcába 2 egyráhajtásos pálca. * A következő pálcába: 1 rövidpálca; 9 láncszem, a soron kimarad 6 pálca és a következőbe 1 rövidpálca; a következő 3 pálcába 3 egyráhajtásos pálca. * 3. sor: 3 láncszem magasításnak; a két pálcába 2 egyráhajtásos pálca. * 4 láncszem, 1 láncszemet az ív középső láncszemébe öltünk, ismét 4 láncszem; 3 egyráhajtásos pálca. * 4. sor: 3 láncszem magasításnak; 2 egyráhajtásos pálca. * 4 láncszem, 1 rövidpálcával átfogjuk az előző két sorban horgolt két láncszemes ívet, középen; 4 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca. * 5. sor: 3 láncszem magasításnak; 2 egyráhajtásos pálca. * 1 rövidpálca az ívbe; 6 láncszem, 1 rövidpálca a következő ívbe, 3 egyráhajtásos pálca. * 6. sor: 3 láncszem magasításnak. Egyráhajtásos pálcasor: a pálcákba és a rövidpálcákba 1-1, a hatláncszemes ívekbe: 6-6 pálcát horgolunk. A 2-6. sort ismételjük.

Szegélyminta: 1. sor: egyráhajtásos pálcasor. 2. sor: 1 láncszem magasításnak. A következő pálcába: 1 rövidpálca; 2 pálca kimarad a soron és a következő 3. pálcába: 5 egyráhajtásos pálca; ismét kimarad 2 pálca a soron, és a következő pálcába: 1 rövidpálca, stb.

Eleje:
93 szemre kezdjük, és horgolunk 11 motívumot. A 11. motívumnál kettéválasztjuk a munkát, és a középső 4 négyzeten nem folytatjuk, hanem a középtől számított 3-3-ik négyzetet csak félig horgoljuk meg. Így kerekítjük a nyakkivágást. Még egy motívumsort horgolunk, és az aljától számított 13. motívumnál befejezzük a bal vállát. Ugyanígy elkészítjük a jobb oldalt is.

Háta:
ugyanúgy készül, mint az eleje, csak a nyakkivágást egy motívummal följebb kezdjük el fogyasztani. 

Ujja:
60 szemre kezdjük, és 11 motívumot horgolunk, miközben egyenletesen elosztva 33 szemet szaporítunk, hogy végül 93 szemre fejezhessük be az ujját.

Összeállítás:
összevarrjuk a pulóver oldalait, vállait és ujjait. Az ujjakat bevarrjuk a karöltőbe.

Szegélyezés:
szegélymintával körbehorgoljuk a pulóver alját, az ujja alját és a nyakkivágást.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Alapigazság: a gyerekek a játéknak örülnek a legjobban!

Nem ruhának, nem cipőnek, nem táskának, hanem JÁTÉKNAK!


De sokszor még a felnőttek is. :-) A legváltozatosabb témákat dolgozzák fel a társasjátékok Harry Pottertől Sherlock Holmeson át Bogyó és Babócáig, Disney és Marvel hősökkel, sőt, akár hiszed akár nem, még a Pandémiáról is van már társasjáték, amiben Te lehetsz a Világ Megmentője!


Válogass a jobbnál jobb társas- és kirakós, valamint ügyességi játékok közül a képre kattintva, és vedd át ingyenesen bármelyik Líra könyvesboltban.