A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csipkehorgolótű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csipkehorgolótű. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 22., péntek

Zászlómintás horgolt bikini

Hozzávalók:

színenként 2-3 dkg piros, kék és fehér horgolófonal
3-as csipkehorgolótű
varrótű

Méretpróba:

25 pálca x 16 sor = 10 x 10 cm

Méret:

38/40-es




1. lépés: Elkészítettem az alsó részt: 25 + 2 láncszemmel, fehér fonallal kezdtem az eleje aljánál. 6 soronként színt váltottam. 24 sort horgoltam egyráhajtásos pálcákkal úgy, hogy minden sor elején és végén 1-1 pálcát szaporítottam. Visszamentem a kezdő sorhoz, aminek az aljára pirossal 25 egyráhajtásos pálcát horgoltam. 10 sort egyenesen horgoltam, a 11. sortól pedig a páros sorokban 2-2, a páratlan sorokban pedig 1-1 pálcát szaporítottam mindkét szélén. 42 sor összmagasságnál fejeztem be. Egy sor egyráhajtásos pálcával fehér fonallal körbehorgoltam az alsó részt. A sarkoknál 3 láncszemet horgoltam. Ebbe a hurokba 3 egyráhajtásos pálcát tettem, és 45 sort készítettem 3 pálcával. Ez lett a megkötője. 4 db megkötőt készítettem.

2. lépés: Elkészítettem a bal mellrészt: 20 + 2 láncszemmel, piros fonallal kezdtem. 20 egyráhajtásos pálca után 3 láncszemet horgoltam, és szintén 20 pálcát horgoltam a kezdő láncszemsor aljára. Oda-vissza haladó sorokkal horgoltam, a fordulásnál levő háromláncszemes ívbe mindig 3 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet és 3 egyráhajtásos pálcát tettem. A 4. sort fehérrel horgoltam, 6 sor után ismét 6 sor piros következett. Körbehorgoltam egy sor fehér egyráhajtásos pálcával, az aljára pedig lyuksort készítettem  úgy, hogy a pálcák közé 2 láncszemet horgoltam.

3. lépés: 6 db csillagot horgoltam: 5 láncszemből gyűrűt kapcsoltam, amibe 5 rövidpálcát tettem. A második körben minden rövidpálcába kettőt horgoltam. A harmadik körben ismét megdupláztam a pálcákat. A negyedik körben *6 láncszemet horgoltam, a tűtől a harmadikba: 1 rövidpálca, a negyedikbe: 1 félpálca, az ötödikbe: 1 egyráhajtásos pálca, a hatodikba: 1 kétráhajtásos pálca.  3 pálca kimarad* *-*-ig ismételtem összesen 5-ször. Egy sor rövidpálcával körbehorgoltam a csillagot. A csúcsokra 2 rövidpálcát, egy kétláncszemes pikót és 1 rövidpálcát horgoltam.

4. lépés: A 2. lépés szerint elkészítettem a jobb oldali mellrészt kék fonalból. Rávarrtam a 6 db csillagot.

5. lépés: 1,5 méter hosszú zsinórt horgoltam 3 egyráhajtásos pálca szélességben, amit befűztem a melltartó lyuksorába.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2018. április 6., péntek

Horgolt miniatűr nárcisszal


Hozzávalók:
maradék közepesen vastag kék és fehér pamutfonal
3-as horgolótű
citromsárga, narancssárga, fehér és zöld hímzőfonal
9-es csipkehorgolótű
varrótű

Méretpróba:
23 rövidpálca x 16 sor = 10 x 10 cm

Mérete:
16 x 12 cm



Szirmok:
fehér fonallal 6 láncszemből gyűrűt kapcsolunk, melybe 18 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 3 pálcát horgolunk az előző sor 3 pálcájának egyik szálába, az első pálcát 3 láncszem helyettesíti (a további sorokban is). A 3 pálcára 5 pálcát horgolunk úgy, hogy az elsőbe és az utolsóba 2-2 pálca kerül. A következő sorban ugyanígy horgolunk 7 pálcát. Az utolsó sort 7 db egyszerre befejezett pálca alkotja. Ezzel elkészült egy szirom. Ötször megismételjük. Amikor mind a hat szirom elkészült, körbehorgoljuk őket úgy, hogy a szirmok oldalaira rövidpálcák, a 7 egyszerre befejezett pálca szélső pálcáiba 3-3 egyráhajtásos, míg a középső pálcájába 5 db kétráhajtásos pálcát horgolunk.

Belső rész:
a 18 db pálca szabadon maradt szálaiba sárga fonallal egyráhajtásos pálcákat horgolunk. A második és a harmadik sorban 6-6 pálcát szaporítunk egyenletesen elosztva. Végül körbehorgoljuk egy sor narancssárga rövidpálcával. Szár: 40 láncszemre rövidpálcákat horgolunk.

Levelek:
6 láncszemet horgolunk, majd a 4., 5. és 6. láncszembe 1-1 egyráhajtásos pálcát teszünk. 15 sor után 4 db egyszerre befejezett egyráhajtásos pálcával zárjuk. A hosszabbik levelet 4 sorral hosszabbra készítjük.

Háttér:
kék fonallal 11 láncszemre rövidpálcákat horgolunk. A végekre 3 rövidpálcát teszünk, majd az alsó szélt is behorgoljuk. A 2. körben az íven levő 3 pálcára 6 pálcát horgolunk. A 3. körben az íven levő 6 pálcára 12 pálcát horgolunk. A 4-6. körökben nem szaporítunk. A 7. körben az íven levő 12 pálcára 24 pálcát horgolunk. A 8. körben nem szaporítunk. A 9. körben az íven levő 24 pálcára 32 pálcát horgolunk. Szaporítás nélkül dolgozunk, majd a 18. körben az íven levő 20 pálcára 30 pálcát teszünk. 1 kört horgolunk fehérrel, majd 2 kört kékkel. Az utolsó körben a felső középső 4 pálcát kihagyva 8 láncszemmel az 5. pálcába öltünk.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2018. február 9., péntek

Horgolással díszített farsangi álarc


Hozzávalók:
1 db átlátszó műanyag irattartó,
ezüst színű horgolócérna,
50 cm 5 mm szélességű szalag,
25 cm gumifonal,
9-es csipkehorgolótű,
varrótű,
olló,
alkoholos filctoll

Elkészítése:
alkoholos filctollal rajzoljuk rá a maszk szabásmintáját a műanyagra, majd vágjuk ki. A megjelölt helyeken lyukasszuk ki egy vastagabb varrótűvel.

Ezüst színű horgolócérnával horgoljuk körbe a maszkot úgy, hogy minden lyukba 1 db rövidpálcát, a rövidpálcák közé pedig 4 láncszemet horgolunk. A középső két pálca közé csak 2 láncszemet teszünk, a sarkokon levő lyukakba pedig 2-2 rövidpálca kerüljön, közöttük 4 láncszemmel. A második sorban minden négyláncszemes ívbe 1 rövidpálcát, 3 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet, ismét 3 egyráhajtásos pálcát és egy rövidpálcát teszünk. Az alsó középső rövidpálca előtti és utáni ívbe 1-1 rövidpálca, a középső rövidpálcába pedig 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca. 

Fölül a középső ívbe 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca, a mellette jobbra és balra levő ívekbe 1-1 rövidpálca. A szemnyílásokat rövidpálca és 2 láncszem váltakozásával horgoljuk körbe.

A középső dísz:
13 láncszemet horgolunk, majd a második láncszemtől kezdve rövidpálcákat minden láncszembe. A kezdő láncszembe 3 rövidpálcát horgolunk, majd folytatjuk a behorgolást a kezdő láncszemsor szabadon maradt oldalán. Megfordulunk, és az első rövidpálcába 1 hamispálcát teszünk, majd folytatjuk rövidpálcákkal. Amikor az aljához érünk, a csúcsba 3 rövidpálcát teszünk, folytatjuk rövidpálcákkal, de az utolsóba nem horgolunk, hanem megfordulunk, hamispálca, és így folytatjuk még ötször.

Szalag díszítés:
5 db 10 cm-es darabra vágjuk a szalagot, majd egyenként félbehajtjuk őket, és varrással rögzítjük az aljukat. Legyező alakba rendezzük, és összeöltjük a hurkokat, majd a középső díszt is hozzáerősítjük. Az egész díszt az álarchoz varrjuk a homlok részen. A gumifonalat a csücskökre csomózzuk.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


Az INGYENES letöltéshez kattints a képre!


2017. november 3., péntek

Ékszerdoboz horgolt díszítéssel


Hozzávalók:

1 db fa doboz
fapác
ecset
20 db csavar
csavarhúzó
ár
maradék színes hímzőfonal
9-es csipkehorgolótű






1. lépés: lefestettem a fadobozt.


2. lépés: meghorgoltam a virágot: 6 láncszemből gyűrűt kapcsoltam, amibe 6 kockát tettem: 3 láncszem és 1 egyráhajtásos pálca váltakozott 6-szor. Az első kockát 6 láncszemmel helyettesítettem. 3 sor: minden kockába 5 egyráhajtásos pálcát, a pálcákra pedig 1-1 rövidpálcát horgoltam. 4. sor: 5 láncszem, majd 1 egyráhajtásos pálcával átfogtam a szirom mögött a 2. sor pálcáját. Ezt mindegyikkel megismételtem. 5. sor: az ötláncszemes ívbe 1 egyráhajtásos, 6 kétráhajtásos és 1 egyráhajtásos pálcát horgoltam. A pálcákra 1-1 rövidpálcát tettem. 6. sor: 6 láncszem, és 1 egyráhajtásos pálcával átfogtam a szirom mögött az 5. sor pálcáját. Ezt még ötször megismételtem. 7. sor: a hatláncszemes ívbe: 1 egyráhajtásos, 1 kétráhajtásos, 5 háromráhajtásos, 1 kétráhajtásos és 1 egyráhajtásos pálcát horgoltam, a pálcákra pedig 1-1 rövidpálcát tettem.


3. lépés: színt váltottam, és a virág fonákján rövidpálcákkal az egyráhajtásos pálcák törzse alá öltöttem. A rövidpálcák közé 10 láncszemes íveket horgoltam. Az ívekbe 10 rövidpálcát tettem.


4. lépés: 1 egyráhajtásos pálca, 5 kimarad, 5 láncszem: ezt ismételtem ötször. Így 10 db kockát kaptam. A kockákba 6 egyráhajtásos pálcát tettem, közéjük 5 láncszemet. A következő sorban minden pálcába egy pálcát tettem, de ezeket egyszerre fejeztem be. Az ívekbe 1 egyráhajtásos pálca került, a pálcák és a pálcacsoportok közé 10 láncszem. Az utolsó sorban az ívekbe 5 rövidpálcát, 3 láncszemet és ismét 5 rövidpálcát horgoltam.


5. lépés: a háromláncszemes íveken keresztül csavaroztam a dobozhoz a horgolt díszt.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


Az INGYENES leíráshoz kattints a képre!

2017. július 7., péntek

Itt a befőzés ideje!

Én már eltettem az első pár üveg málnalekvárt. És te?

Van már ötleted, hogy mivel dobod fel az egyhangú befőttes üveg tetőket? 


Ha nincs, akkor itt egy javaslat: horgolj a dunsztosokra hozzájuk illő színű díszt.



  • Uborkásüvegre kaporszínűt méregzölddel
  • Sárgabarack dzsemre narancssárgát citromsárgával
  • Szilvalekvárra meggypirosat fáradt rózsaszínnel
  • Almakompótra óaranyat rozsdabarnával
  • Cseresznyebefőttre fáradt rózsaszínt rozsdabarnával


Csak néhány motring megmaradt hímzőfonal és egy csipkehorgolótű kell hozzá.

Kattints a képre!