2019. március 22., péntek

Kötött tojásmelegítő csibe

Egy régi könyvben láttam ezt a húsvéti tojásmelegítő kiscsibét, és nagyon megtetszett. Elkészítettem, alábbiakban pedig közlöm a leírását, hátha valakinek nincs meg a könyv :-)


Hozzávalók:
maradék közepesen vékony barna, szürke, drapp, piros és fekete fonal,
2,5-es kötőtű, 5 db kesztyűkötőtű
3-as horgolótű, varrótű
vatta a fej kitöméséhez

Mérete:
kb 10 x 8 cm

Méretpróba:
28 szem x 41 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Egyráhajtásos pálcák, lustakötés, simakötés

Bogyós minta:
Elütő színű fonallal az alapminta 1 szemét 5-ször simán lekötjük (először az első szálat, majd a hátsó szálat, stb.) Az idegen szállal kötött 5 szemet visszacsúsztatjuk a bal tűre, majd összekötjük. Az alapszínnel 3 sima szemet kötünk. A következő csomó a következő 4. szembe kerül. A munkán kívüli fonalat a munka bal oldalán vezetjük.

Teste:
Az alsó szélén, 40 szemre kezdjük., szürke fonallal. 4 sor lustakötés után simakötéssel folytatjuk, barna fonallal. 4 soronként váltjuk a színt. A bogyós mintát mindig az utolsó sorban kötjük. 32 sor összmagasságnál a hátrészem mindkét oldalon 11-11 szemet fogyasztunk, félbehajtjuk, és a színéről összehorgoljuk az egymással szemben levő szemeket. A megmaradó 18 szemmel, körben haladó sorokkal fejrészt készítünk: barna fonallal 2 sort, szürkével 4 sort, drappal 4 sort. A színváltás utáni első sorban minden 4. szemet nem kötünk le, csak leemelünk. Ez után az eleje-háta középrészen minden sorban 2-2 szemet fogyasztunk, végül a maradék 6 szemet összehúzzuk.

Taraja:
A feje hátsó részén piros fonalból, 2-es horgolótűvel 1 rövidpálca és 5 egyráhajtásos pálca váltakozásával taréjt horgolunk.

Csőre:
A taréj alatt rögzítjük a fonalat, majd 6 láncszemet horgolunk, 1 rövidpálca, és ezt még egyszer megismételjük.

Összeállítás:
A szabadon maradt széleket összehorgoljuk egymással. Kihímezzük a szemét, kitömjük a fejét. 

Farka: 
Minden színből 4 db 12 cm-es szálat vágunk, 4 csoportot képezünk belőlük, és a csoportokat horgolótűvel egyszerre belehurkoljuk a testbe.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése