2018. február 9., péntek

Horgolással díszített farsangi álarc


Hozzávalók:
1 db átlátszó műanyag irattartó,
ezüst színű horgolócérna,
50 cm 5 mm szélességű szalag,
25 cm gumifonal,
9-es csipkehorgolótű,
varrótű,
olló,
alkoholos filctoll

Elkészítése:
alkoholos filctollal rajzoljuk rá a maszk szabásmintáját a műanyagra, majd vágjuk ki. A megjelölt helyeken lyukasszuk ki egy vastagabb varrótűvel.

Ezüst színű horgolócérnával horgoljuk körbe a maszkot úgy, hogy minden lyukba 1 db rövidpálcát, a rövidpálcák közé pedig 4 láncszemet horgolunk. A középső két pálca közé csak 2 láncszemet teszünk, a sarkokon levő lyukakba pedig 2-2 rövidpálca kerüljön, közöttük 4 láncszemmel. A második sorban minden négyláncszemes ívbe 1 rövidpálcát, 3 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet, ismét 3 egyráhajtásos pálcát és egy rövidpálcát teszünk. Az alsó középső rövidpálca előtti és utáni ívbe 1-1 rövidpálca, a középső rövidpálcába pedig 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca. 

Fölül a középső ívbe 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca, a mellette jobbra és balra levő ívekbe 1-1 rövidpálca. A szemnyílásokat rövidpálca és 2 láncszem váltakozásával horgoljuk körbe.

A középső dísz:
13 láncszemet horgolunk, majd a második láncszemtől kezdve rövidpálcákat minden láncszembe. A kezdő láncszembe 3 rövidpálcát horgolunk, majd folytatjuk a behorgolást a kezdő láncszemsor szabadon maradt oldalán. Megfordulunk, és az első rövidpálcába 1 hamispálcát teszünk, majd folytatjuk rövidpálcákkal. Amikor az aljához érünk, a csúcsba 3 rövidpálcát teszünk, folytatjuk rövidpálcákkal, de az utolsóba nem horgolunk, hanem megfordulunk, hamispálca, és így folytatjuk még ötször.

Szalag díszítés:
5 db 10 cm-es darabra vágjuk a szalagot, majd egyenként félbehajtjuk őket, és varrással rögzítjük az aljukat. Legyező alakba rendezzük, és összeöltjük a hurkokat, majd a középső díszt is hozzáerősítjük. Az egész díszt az álarchoz varrjuk a homlok részen. A gumifonalat a csücskökre csomózzuk.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


Az INGYENES letöltéshez kattints a képre!


2018. február 8., csütörtök

Leonie Morgan - Horgolt takarók - 40 csodálatos minta lépésről lépésre

Bővebb ismertetőért kattints a képre!

Leonie Morgan legújabb könyvében ismét káprázatos mintákat és színösszeállításokat oszt meg olvasóival. E gazdag repertorában a négyzetekből álló és a sorról sorra haladó minták rajongói sem fognak csalódni. - A 40 takaróminta mindegyikét világos szöveges leírás, könnyen követhető mintarajz, a minta bonyolultságát jelző besorolás és nagyméretű fotó kíséri.

A könyv minden mintánál három különböző méretű takaróhoz - babatakaróhoz, kis plédhez és ágytakaróhoz - közöl leírást és a fonaligény kiszámítását.

A technikai alapismereteket összefoglaló fejezetből felfrissíthetjük horgolótudományunkat, illetve kezdőként elsajátíthatjuk az alapokat.

A színek kiválasztására és összeállítására vonatkozó ötletekkel és javaslatokkal, illetve a szegélygyűjteményben található mintákkal felvértezve személyre szabott, egyedi takarókat készíthetünk.

A tartalomból: takaróminták, szegélyek, technikai tudnivalók: bővebben

Bővebb ismertetőért kattints a képre!

Bővebb ismertetőért kattints a képre!

2018. február 2., péntek

Hosszában csíkos kötött sál


Hozzávalók:
15 dkg fehér,
2 dkg sötétbarna,
2 dkg világosbarna,
2 dkg sötétkék,
2 dkg sötétszürke,
2 dkg világosszürke középvastag akril fonal,
5-ös kötőtű,
4-es horgolótű


Méret:
hossza rojtok nélkül: 175 cm,
szélessége: 11 cm

Méretpróba:
17 szem x 38 sor = 10 x 10 cm

Minták:
hamispálcák
lustakötés

Elkészítése:
300 szemre kezdjük fehér fonallal, és végig lustakötéssel dolgozunk. 2 soronként váltunk színt az alábbiak szerint: fehér, sötétbarna, fehér, világosbarna, fehér, sötétkék, fehér, sötétszürke, fehér, világosszürke. Összesen 80 sort kötünk, majd a szemeket a kötőtűről egyenként hozzáhorgoljuk a kezdő sor szemeihez a munka fonákjáról, fehér fonallal, hamispálcákkal. Kifordítjuk a sálat, és fehér fonallal összehorgoljuk a végeit úgy, hogy minden csíkhoz egy hamispálca jusson. 35 cm-es darabokat vágunk a fonalból, 20 db fehéret, a színesekből pedig színenként 8-8 db-ot. Félbehajtjuk a rojtokat, és a megfelelő színű csíkokhoz hurkoljuk őket. A fehérekhez 1 db-ot, a színesekhez pedig kettőt. Kisimítjuk és egyformára vágjuk a rojtokat.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


Az INGYENES letöltéshez kattints a képre!

2018. január 26., péntek

Horgolt kutyás sapka


Hozzávalók:
10 dkg középvastag rozsdabarna, és kevés világos drapp akril fonal 1 db szem formájú fülesgomb 1 db orr formájú fülesgomb 4-es horgolótű varrótű

Méretpróba:
18 rövidpálca x 21 sor = 10 x 10 cm

Mérete:
5 éves kisfiúnak (52-53 cm-es fejbőségre)

Minták:
Rövidpálcák
Hurkos minta: 1. és páratlan sorok: rövidpálcák. 2. és páros sorok: szintén rövidpálcákkal dolgozunk, de mielőtt lehorgoljuk a rövidpálcákat, a bal kezünk középső ujjára tekerjük a fonalat, és szorosan tartjuk a pálca lehorgolásáig.

Elkészítése:
10 rövidpálcával kezdjük a sapka fülének az alján. Hurkos mintával horgolunk, minden sor elején és végén 1-1 pálcát szaporítunk 6 soron keresztül. A 7. sortól kezdve 22 pálcával haladunk tovább egyenesen. A 19. sorban félretesszük a munkát, és elkészítjük a másik fülét is eddig a sorig. Ekkor a két fület 22 láncszemmel összekapcsoljuk, ez lesz a sapka hátulja. Még ugyanebben a sorban a fülek másik szélén 1-1 pálcát szaporítunk. A 20, 21, 22. és 23. sorokban a szélén 1-1 pálcát szaporítunk. A 24. sorban 18 láncszemmel kapcsoljuk egymáshoz a két szabadon maradt szélt. Ez lesz az eleje a sapkának. Körben haladunk tovább hurkos mintával 10 sort. A 35. sortól kezdve egyenletesen elosztva 4 pálcát fogyasztunk a rövidpálcás sorokban 14-szer. Ekkor hosszúra hagyva elvágjuk a fonalat, és a maradék pálcákba fűzzük. A sapka alját 2 sor rövidpálcával körbehorgoljuk.

Díszítés:
A világos drapp fonalból 4 láncszemből gyűrűt kapcsolunk, 16 láncszem, majd visszaöltünk a 12. láncszembe, így két kört kapunk, közte 12 láncszemmel. A körökbe 6 rövidpálcát teszünk, és a láncszemsorra is rövidpálcákat horgolunk. A következő sorban a körökben levő rövidpálcákba 2-2 rövidpálcát teszünk, az összekötő sort pedig most alulról horgoljuk be rövidpálcákkal. A harmadik sorban a körökben levő minden második pálcába kettő, a többibe egy pálcát teszünk, egyébként körkörösen horgoljuk körbe a formát. Az utolsó két sorban csak simán körbehorgoljuk rövidpálcákkal a piskóta formát. Felvarrjuk a kutyus pofiját a sapka homlok felőli szélére. Rozsdabarna fonallal kihímezzük a száját, és felvarrjuk az orrát és a szemét. 4-4 hurkot kihúzunk a pofiján keresztül, ez lesz a bajusza. A bojtokat sodrott zsinórra rögzítjük, 24-24 szál drapp és barna 30 cm hosszú fonalat sodrunk össze, így 15 cm-es zsinórt kapunk. 3 db-ot készítünk belőle, kettőt a fülekre varrunk, egyet pedig a sapka csúcsán maradt nyílásba helyezünk, a szabadon hagyott fonallal összehúzzuk a nyílást, és belülről varrással rögzítjük a zsinórt.

Nagyításhoz
kattints a képre!
Bojt készítése

1. lépés:

Egy 10x10 cm-es kartonlapra feltekerjük a fonalat 40-szer.

2. lépés:

Levágunk egy darabot a maradék fonalból, és befűzzük a felső hajtásba.

3. lépés:

Alul elvágjuk a fonalakat, és eltávolítjuk a kartonlapot.

4. lépés:

Egy másik szálat is vágunk, amivel megkötjük a bojtot.

5. lépés:

Megsodorjuk a zsinórt, és ollóval egyformára vágjuk a szálak alját.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2018. január 19., péntek

Ananász mintával horgolt szoknya

Hozzávalók:
40 dkg Superlana Klasik Batik fonal szürke-barna-rozsda
3-as horgolótű
bélésselyem
2 db nagy, 4 db közepes és 10 db kisméretű gyöngy, 8 db lapos, korong alakú gyöngy

Méret:
38/40-es

Hossza:
74 cm

Méretpróba:
24 egyráhajtásos pálca x 10 sor = 10x10 cm

Derék– és csípőrész:
140 láncszemmel kezdjük, oda-vissza haladó sorokkal dolgozunk. 1. sor: 45 db kockát horgolunk: *1 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem kimarad, 2 láncszem*. 2-4. sor: a pálcákra pálca, az ívekbe 1 pálca, 1 láncszem, 1 pálca kerül. 5. sor: a pálcákra pálca, az ívekbe 3 pálca kerül. 6-9. sor: a 3-as pálcacsoport középső pálcájába 3 pálca, az egyedülálló pálcákra 1 pálca kerül. 10. sor: a 3-as pálcacsoport középső pálcájába 2 pálca, 1 láncszem, 2 pálca. Az egyedülálló pálcákra nem horgolunk. 11-15. sor: az ívekbe 2 pálca, 1 láncszem, 2 pálca.

Szoknyarész:
16. sor: összekapcsoljuk a két szélét, és innen körben haladunk az ananászos mintával. A pirossal jelölt pálcákat és láncszemeket csak az utolsó motívumban horgoljuk. 68 cm-es hosszúságnál egyenként fejezzük be az ananászokat.


Gombolás:
A képen látható módon felvarrjuk a gombokat helyettesítő gyöngyöket, és a pálcák alá gomboljuk őket.

Nagyításhoz kattints a képre!
Megkötő:
Egy 140 cm-es láncszemsort horgolunk, befűzzük a derekába, és felfűzzük rá a gyöngyöket.

Bélés:
5 db trapézt szabunk ki: 18*65*28 cm + varrásráhagyás. Eltisztázzuk a széleket, összevarrjuk a darabokat, nyitva hagyva a gomboláspántnak megfelelő részt. Szétvasaljuk a varrásokat. Beszegjük az alját, a derekát és a gomboláspánt széleit.

Összeállítás:
Gőzölős vasalóval átgőzöljük a horgolt szoknyát. Kicsit megnyújtva, láthatatlan cérnával, cikkcakköltéssel hozzávarrjuk a bélést a lyuksor alatti sorhoz.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


Az INGYENES letöltéshez kattints a képre!

2018. január 18., csütörtök

Holnap kezdődik a Horgolás tanfolyam!

Találkozzunk 2018. január 19-én, pénteken délután három órakor a Tótágas Kreatív Hobbi és Foltvarró Boltban!


Kaposvár, Fő utca 2.


2018. január 12., péntek

Horgolás tanfolyam a Tótágas Kreatív Hobbi és Foltvarró Boltban, Kaposváron

Horgolt zoknitartó bohóc

Hozzávalók:
10 dkg kék és 10 dkg fehér, valamint kevés piros közepesen vastag pamutfonal
3-as horgolótű
hímzőtű
1 db 8 cm átmérőjű hungarocell golyó
1 db domború fülesgomb

Méretpróba:
egy négyzet = 4,5 x 4,5 cm

Mérete:
magassága: kb . 45 cm. Kb. 6 pár zokni fér bele. 

Minták:
rövidpálcák, egyráhajtásos pálcák

Négyzetek:
6 láncszemből gyűrűt kapcsolunk. 1. kör: 16 egyráhajtásos pálca. 2. kör: 4-szer: *8 egyráhajtásos pálca (minden pálcába 2 pálcát horgolunk), 3 láncszem. A négyzeteket a láncszemívek középső láncszeménél kapcsoljuk össze.

Csipkeminta:
1. sor: egyráhajtásos pálcák. 2. sor: *egy pálcába 2 egyráhajtásos pálca, közéjük egy láncszem, 3 pálca kimarad, 3 láncszem*. 3. sor: az ívekbe: 2 egyráhajtásos pálca, közéjük egy láncszem. 3 láncszem*. A 3. sort ismételjük.

Hurkos minta:
1. és páratlan sorok: rövidpálcák 2. és páros sorok: szintén rövidpálcákkal dolgozunk, de mielőtt lehorgoljuk a rövidpálcákat, a bal kezünk középső ujjára tekerjük a fonalat, és szorosan tartjuk a pálca lehorgolásáig.

Teste (zsák):
bal oldal: a rajz szerinti elrendezésben 12 –12 db fehér és kék egész és 8-8 db fél négyzetből összeállítunk egy nagy négyzetet. Fehér fonallal, 1 sor (240 db) rövidpálcával körbehorgoljuk. Jobb oldal: 60 + 2 láncszemmel kezdjük. 4 sor kék után 4 sor fehér jön, majd hasonlóan folytatjuk, összesen 7x4=28 sort horgolunk. Hátul összehorgoljuk a csíkos és a kockás négyzetet, majd elöl is alul és felül, középen 15 cm-es nyílást hagyva.

Alja:
6 láncszemből gyűrűt kapcsolunk. 1. kör: 10 rövidpálca. 2. kör: 20 rövidpálca. 3-5. kör: 30 rövidpálca. 6-8. kör: 45 rövidpálca. 9-13. kör: 60 rövidpálca. 14-16. kör: 90 rövidpálca. 17. kör: 120 rövidpálca. A kört a zsák aljára horgoljuk.

Gallér:
fehér fonallal, 120 egyráhajtásos pálcát horgolunk a zsák felső szélébe. Innen a csipkemintával folytatjuk. Összesen 8 sort horgolunk. A 9. sorban: a 3 láncszemes ívbe 2 rövidpálca, 1 háromláncszemes pikó, 1 rövidpálca. Az 1 láncszemes ívbe: 1 rövidpálca és 1 pikó.

Orra:
3 láncszemből gyűrűt kapcsolunk. 1. kör: 8 rövidpálca. 2-5. kör: 16 rövidpálca. Belehelyezzük a fülesgombot. 6. kör: 8 rövidpálca. Összehúzzuk a szállal a pálcákat.

Feje:
a gallér első mintás sorának kettős pálcacsoportjainak törzse alá öltve 30 rövidpálcát horgolunk. 2-3. kör: 30 rövidpálca. 4-9. kör: 45 rövidpálca. 10-23. kör: 68 rövidpálca. Itt kihímezzük az arcát és felvarrjuk az orrát a képen látható módon. 24-27. kör: 45 rövidpálca.

Haja:
64 db 11 cm-es szálat vágunk a piros fonalból, és 2 sorban a fejére hurkoljuk a hajszálakat.

Sapkája:
fehérrel, 70+2 láncszemmel kezdjük, melyből kört kapcsolunk. 6 kör hurkos minta után kékkel folytatjuk. A 10. sorig minden 7. és 8. pálcát összehorgoljuk. A 11-12. körben minden 4-5. pálcát horgolunk össze. A 13-14. körökben minden pálcát a mellette levővel horgoljuk össze. Csúcsát pomponnal díszítjük.

Karja:
kék fonallal, a gallérja alatt az oldalvonalban 16 rövidpálcát horgolunk körben. 2. kör: 16 egyráhajtásos pálca. 3. kör: 32 egyráhajtásos pálca. Összesen 16 kört horgolunk. Fehérrel a karja tövébe öltünk és 35 láncszemet horgolunk. A tűtől a 4. láncszembe öltünk, majd az így képződött körbe 8 rövidpálcát teszünk. 2-15. kör: 16 rövidpálca. Közben a 8. kör után nem körben, hanem oda-vissza haladva horgolunk, majd a 11. kör után újra összekapcsoljuk. 16. kör: 8 rövidpálca. 17. kör: 4 rövidpálca.

Hüvelykujj:
3 kört horgolunk 10 rövidpálcával. A 4. körben megfelezzük a pálcák számát, majd összehúzzuk a pálcákat a fonallal.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


Az INGYENES letöltéshez kattints a képre!