2022. szeptember 10., szombat

Jázminmintával horgolt poháralátétek tárolóban

Hozzávalók:
10 dkg közepesen vékony pamutfonal
1 db címke
0,5 m szalag
maradék pamutvászon
tű, cérna
3-as horgolótű
2 db műanyag szörpösflakon

Mérete:
tároló: kb. 15 x 10 cm
poháralátét: 9,5 cm átmérőjű

Méretpróba:
25 rövidpálca x 25 sor = 10 x 10 cm


Minták:
Egyenes jázminminta: 1. sor: két láncszemet horgolunk. *Felhúzzuk a hurkot kb. 1 cm magasra, Ráhajtjuk a fonalat a tűre, beleszúrjuk a horgolótűt az első láncszembe, áthúzzuk, majd felhúzzuk a fonalat kb. 1 cm magasra. Ezt még kétszer megismételjük. Ráhajtunk, áthúzzuk a fonalat mind a 7 hurkon, miközben a bal kezünk hüvelyk– és középső ujjával megfogjuk a fonalat, beleszúrjuk a tűt az így kialakult hurokba, ráhajtunk, áthúzzuk, ráhajtunk, mindkét hurkon áthúzzuk a fonalat, 1 láncszem*. Ez egy szirom. A következő szirmokat az előtte levő szirmok szemébe horgoljuk. Annyi szirmot készítünk, amekkora szélességet szeretnénk. 2. sor: egy szirmot készítünk magasításnak, aztán ennek a sziromnak a szemébe, majd az előző szirom szemébe, és a következőbe is horgolunk a már ismertetett módon (19 hurok), és az előzőekhez hasonlóan lehorgoljuk. A soron következő többi szembe is így horgolunk. A többi sor megegyezik 2. sorral.



Körkörös jázminminta: 1. kör: 3 szirmot háromszöggé kapcsolunk: az első szirmot az egyenes mintánál tanult módon, a következő kettőt pedig: *egy szirmot készítünk az első szirom szemébe, de nem horgoljuk le, hanem a kezdő szembe is hurkolunk, majd az így kialakult 13 hurkot horgoljuk le a megszokott módon*. Még 3-szor ismételjük *-*-ig, majd egy 3 szirmos egységgel körré kapcsoljuk. 2. és minden további kör: 2 szirmos egységgel kezdjük, majd mindig megszámoljuk az éppen kialakítandó virág szirmait, és minden esetben 2 szirmos egységet horgolunk, kivéve, ha 5 szirmot számolunk, ekkor egy 3 szirmos egységgel befejezzük a virágot. Minden virágnak 6 szirma van, és minden kör szélső, vízszintes szirmainak száma 6-tal növekszik.

Tároló:

Alja:
1. kör: varázskörbe 6 rövidpálcát horgolunk. 2. és további körök: egyenletesen elosztva 6 rövidpálcát szaporítunk minden körben. A 14. kör az utolsó. Ekkor 84 rövidpálcánk van.

Oldala:
egyenes jázminmintával 21 szirom szélességben és 7 szirom magasságban horgoljuk. A két rövidebb oldalát a fonákjáról összehorgoljuk, majd a felső szélére körben 84 rövidpálcát horgolunk (szirmonként 3-at, és a szirmok közti szembe 1-et). 2. kör: leghátsó szálába öltött rövidpálcák. 3-8. kör: rövidpálcák. Az alsó szélére is horgolunk egy kör rövidpálcát (84). Fedele: körkörös jázminmintával horgolunk, amíg 22 szirom nem lesz a szélén körben. Az oldalánál ismertetett módon körbehorgoljuk rövidpálcákkal, összesen 88-cal. 2. kör: leghátsó szálába öltött rövidpálcák. 3-8. kör: rövidpálcák. Alja-oldala bélés: 1. kör: varázskörbe 12 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 2. és továbbikörök: egyenletesen elosztva 12 egyráhajtásos pálcát szaporítunk. A 7. kör az utolsó, ekkor 84 egyráhajtásos pálcánk van. 8 kört haladunk szaporítás nélkül, majd 6 kör rövidpálcát horgolunk.

Fedele bélés:
úgy készül, mint az alja bélése, de a 8. körben még szaporítunk egyenletesen elosztva 4 pálcát, hogy 88 legyen. 1 kör rövidpálcával befejezzük.

Összeállítás:
megfelelő méretűre vágjuk a szörpösflakonokat. Az egyikből lesz az alja, a másikból a fedele. Színéről összehorgoljuk a szín– és a bélés oldalakat, közéjük fogva a flakonokat.

Díszítés:
a képen látható módon díszítjük szalaggal és címkével.

Poháralátét:
körkörös jázminmintával 3 kört horgolunk, majd a már ismertetett módon 1 kör rövidpálcával szegélyezzük (18 x 4 = 72). Még 2 kör rövidpálcát horgolunk szaporítás nélkül. Pamutvászonból megfelelő méretű köröket szabunk 2 cm-es varrásráhagyással, ezzel béleljük az alátétek alját.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Lynne Rowe

Bolondos sapkák

Kössünk, hordjunk elbűvölő és mulatságos sapkákat

Mi lehet aranyosabb egy zebrasapkás kisgyereknél? Mondjuk, egy sütisapkás baba? Vagy egy kis kötött méhecs­kékkel díszített méhkas sapkát viselő felnőtt? Ezeket a fantáziadús, helyes kis sapkákat ugyanolyan élvezet elkészíteni, mint hordani. A könyv 32 egyedi kötött fejfedő mintáját adja közre. A csodálatos fotók, az alapvető eszközök és technikák áttekintése és az elkészítés minden egyes lépését bemutató egyértelmű mintaleírások ideális útmutató mindenki számára, függetlenül attól, milyen szinten tud kötni. Minden sapka többféle méretben, kisbaba, kisgyerek, gyerek és még kalandvágyó felnőtt számára is megtalálható, így senki nem marad bolondos sapka nélkül, a buksik melegen maradnak és vidámságot sugároznak.

Jön a sapkaszezon! Mire ideér, pont megkötöd a családnak az új sapkákat!

Kattints a képre, és vedd meg kedvezményesen a leírásokat és képeket tartalmazó könyvet!


2022. augusztus 27., szombat

Horgolt virágos kockás minta

1. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 2 kimarad, noppos elem: 1 pontba: 1 db 3-as nopp, 1 láncszem, 1 db 3 láncszemes pikó, 1 láncszem, 1 db 3-as nopp*. 
2. sor: *5 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca*.
3. sor: *4 rövidpálca, 3 láncszem, 1 rövidpálca*.
4. sor: az ívbe 3 db egyráhajtásos pálca, az ötös pálcacsoport középső pálcájába a noppos elem.
5. sor: *4 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem*
6. sor: *3 láncszem, 5 rövidpálca*. *-*-ig és az 1-6. sorokat ismételjük.



Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




Lassan vége a nyárnak, kezdődik az óvoda, iskola.



Válassz gyermekednek, unokádnak foglalkoztató vagy kreatív könyvet, füzetet már párszáz forintos ártól!



Kattints a képre!



2022. augusztus 20., szombat

Jázminmintával horgolt hátizsák 

Hozzávalók:
30 dkg vastag pamutfonal
2 m heveder
1 m zsinór, 1 db címke
2 db bőségszabályzó, 2 db D karika
maradék pamutvászon
tű, cérna
1 db mágnes kapocs
5-ös horgolótű

Mérete:
27 x 28 cm

Méretpróba:
5 virág széles x 6 virág magas = 10 x 10 cm


Minták:
Egyenes jázminminta: 1. sor: két láncszemet horgolunk. *Felhúzzuk a hurkot kb. 1 cm magasra, Ráhajtjuk a fonalat a tűre, beleszúrjuk a horgolótűt az első láncszembe, áthúzzuk, majd felhúzzuk a fonalat kb. 1 cm magasra. Ezt még kétszer megismételjük. Ráhajtunk, áthúzzuk a fonalat mind a 7 hurkon, miközben a bal kezünk hüvelyk– és középső ujjával megfogjuk a fonalat, beleszúrjuk a tűt az így kialakult hurokba, ráhajtunk, áthúzzuk, ráhajtunk, mindkét hurkon áthúzzuk a fonalat, 1 láncszem*. Ez egy szirom. A következő szirmokat az előtte levő szirmok szemébe horgoljuk. Annyi szirmot készítünk, amekkora szélességet szeretnénk. 2. sor: egy szirmot készítünk magasításnak, aztán ennek a sziromnak a szemébe, majd az előző szirom szemébe, és a következőbe is horgolunk a már ismertetett módon (19 hurok), és az előzőekhez hasonlóan lehorgoljuk. A soron következő többi szembe is így horgolunk. A többi sor megegyezik 2. sorral.



Körkörös jázminminta: 1. kör: 3 szirmot háromszöggé kapcsolunk: az első szirmot az egyenes mintánál tanult módon, a következő kettőt pedig: *egy szirmot készítünk az első szirom szemébe, de nem horgoljuk le, hanem a kezdő szembe is hurkolunk, majd az így kialakult 13 hurkot horgoljuk le a megszokott módon*. Még 3-szor ismételjük *-*-ig, majd egy 3 szirmos egységgel körré kapcsoljuk. 2. és minden további kör: 2 szirmos egységgel kezdjük, majd mindig megszámoljuk az éppen kialakítandó virág szirmait, és minden esetben 2 szirmos egységet horgolunk, kivéve, ha 5 szirmot számolunk, ekkor egy 3 szirmos egységgel befejezzük a virágot. Minden virágnak 6 szirma van, és minden kör szélső, vízszintes szirmainak száma 6-tal növekszik.

Alja:
20 láncszemre + sormagasítás kezdjük. 1. kör: 20 rövidpálca. Az utolsó pálcába hármat teszünk, megfordítjuk a munkát, és az alsó szélére is horgolunk 20 rövidpálcát. Az utolsóba hármat teszünk, és egy kúszószemmel kapcsolódunk az első rövidpálcához (46). 2. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 3 pálca mindegyikébe kettőt (52). 3. és minden további kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó pálcákba pedig 3-mal többet, mint az előző körben: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt. A 11. kör az utolsó, ekkor 106 rövidpálcánk van. Innentől nem szaporítunk. 12. kör: leghátsó szálába öltött rövidpálcasor. Még 2 kört horgolunk sima rövidpálcákkal. 

Oldala:
egyenes jázminmintával 35 szirom szélességben 14 sort horgolunk. Összehorgoljuk a két rövidebb oldalát a fonákjáról. Az alsó szélére 1 kör rövidpálcát horgolunk úgy, hogy minden sziromba 3 kerül (105 rövidpálca). Még 2 kört horgolunk rövidpálcákkal, minden pálcába egyet teszünk. A felső szélére is hasonlóan horgolunk 3 kört, az utolsó körben elfogyasztunk 1 rövidpálcát az összedolgozásnál. A 4. körben 8 nyílást készítünk: *5 rövidpálca, 3 láncszem, 3 kimarad, 5 rövidpálca* Ezt ismételjük, amíg körbe érünk. 5. kör: minden rövidpálcába 1 rövidpálca, a háromláncszemes ívekbe 3 rövidpálca. 6-8. kör: rövidpálcák.

Fedele:
körkörös jázminmintával 4 kört horgolunk. AZ 5. kört is elkezdjük, de csak 4 szirmot készítünk. Innen egyenes jázminmintával egy sort horgolunk. Így körben 27 vízszintes szirom van. Az oldalához hasonlóan körbehorgoljuk úgy, hogy a felső két csücskébe 3-3 rövidpálcát teszünk. Még 2 köt horgolunk.

Összeállítás:
a hevedert 5 részre vágjuk: 1 db 16 cm-est, 2 db 6 cm-est és 2 db 86 cm-est. A 2 db 6 cm-est befűzzük a D karikába, és a háta aljára férceljük. A fonákjáról összevarrjuk az alját és az oldalát. A 86 cm-eseket ellátjuk a bőségszabályzóval, befűzzük a D karikába, és a felső szélére varrjuk.. A 16 cm-esből akasztót képezünk, és szintén a felső szélére varrjuk. Felvarrjuk a fedelet, és a mágneskapcsot a helyére. Kibéleljük a hátizsákot. Felvarrjuk a fedelére is a mágneskapcsot, végül a címkét. Befűzzük a zsinórt a lyuksorba.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






Bookazine

Hétvégi horgolás


GYORS ÖTLETEK KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK/LEÍRÁS FÁZISFOTÓKKAL - HORGOLÁSI ÚTMUTATÓ - TOP DIZÁJNEREK MINTÁI 129 oldalon.


Már nem sok helyen kapható!

Csapj le rá gyorsan! Kattints a képre!


2022. augusztus 13., szombat

Horgolt öv erszénnyel

Hozzávalók:
5 dkg közepesen vékony fonal
2-es horgolótű
varrótű
1 db övcsat
1 db gomb 

Öv:
110 cm hosszú láncszemsort készítünk. 1 sor: minden láncszembe egy rövidpálcát horgolunk. 2. sor: mint az 1. sor. 3. sor: 8 rövidpálca után 4 láncszem, 4 rövidpálca kimarad, majd folytatjuk a rövidpálcasort. Kb. az öv felétől kezdve 10 pálcánként 2 láncszemet horgolunk, 2 rövidpálca kimarad. 4. sor: minden rövidpálcára pálcát, a láncszemívekbe pedig megfelelő számú (4 vagy 2) rövidpálcát horgolunk. 5. sor: rövidpálcák. Átfűzzük az övet a csaton, és levarrjuk. Az öv szabadon maradt végére egy 5 egyráhajtásos pálcából álló legyezőt horgolunk egy pontba.

Erszény:

Hátulja és fedele:
5 láncszemből gyűrűt kapcsolunk, amibe 8 rövidpálcát teszünk. 2. kör: minden rövidpálcába kettőt horgolunk: 6 rövidpálca, 3 láncszem, 4 rövidpálca, 3 láncszem, 6 rövidpálca. 3. kör: az első és utolsó 6 pálcán mindegyikbe két pálcát teszünk, a többibe egyet, a láncszemívekbe 1 rövidpálcát, 3 láncszemet és 1 rövidpálcát. 4-9. kör: minden pálcába egy pálca, a láncszemívekbe két pálca közé 3 láncszem. 10. kör: az első és utolsó 10 pálcán minden másodikba kettőt horgolunk, a többibe az előző sorok szerint. 11-14. kör: mint a 4-9. kör. 15. kör: az első és utolsó 20 pálcán minden másodikba kettőt horgolunk, a többibe az előző sorok szerint. 16-21. kör: mint a 4-9. kör. A 17. körben a felső szélén a középső 4 pálca fölé 4 láncszemet horgolunk, amibe a 18. körben 4 rövidpálcát teszünk. Ez lesz a gomblyuk.

Eleje:
1-7. kör: mint a hátulja. A 8. sorban a láncszemívbe öltött első pálca után nincs 3 láncszem, hanem megfordulunk, és innentől kezdve oda-vissza haladó sorokkal, U alakban horgolunk, a szaporításokat a hátuljánál megadottak szerint végezzük.

Az erszény hátulján lévő övtartó:
23 rövidpálca és 7 sor.

Övbújtató:
15 rövidpálca és 5 sor. A két szélét összehorgoljuk egymással. 

Összeállítás:
felvarrjuk a gombot. A hátuljára felvarrjuk az övtartót. Kívülről összehorgoljuk a két részt. Felfűzzük az erszényt és az övbújtatót az övre.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




 

101 praktika - Horgolás


A közkedvelt sorozat horgolással foglalkozó kiadványa a Libri gondozásában.



Tudnivalók dióhéjban 101 nélkülözhetetlen tanács, tipp, trükk és fortély.
Rövid, lényeges és könnyen megjegyezhető magyarázatok.
Gyors válaszok minden kérdésre 72 oldalon. 

1299 Ft helyett mindössze 1104 Ft-ért.


Kattints a képre! Szerezd meg MOST!



2022. augusztus 5., péntek

Virágmotívummal horgolt tunika

Hozzávalók:
2,5-es horgolótű
30 dkg közepesen vastag horgolófonal

Méret:
40/42-es

Méretpróba:
24 egyráhajtásos pálca x 12 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Virágminta: 8 láncszemből gyűrűt kapcsolunk. 1. kör: a gyűrűbe 20 egyráhajtásos pálcát horgolunk. Az első pálcát 3 láncszem helyettesíti. 2. kör: 4 láncszemből és egyráhajtásos pálcából kockákat készítünk, minden második pálcába öltve. Az első pálcát 7 láncszem helyettesíti. Az utolsó 4 láncszem helyett: 1 láncszem, és 1 egyráhajtásos pálca. 3. kör: a kockába kétszer 2 kétráhajtásos pálcát horgolunk, közöttük 6 láncszemmel, majd láncszem nélkül öltünk át a következő kockába. Körben ismételjük. Az első kétráhajtásos pálca helyett 4 láncszem, az utolsó 6 láncszem helyett 3 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca. 4. kör: a hatláncszemes ívekbe 5 egyráhajtásos pálcát, 2 láncszemet és ismét 5 egyráhajtásos pálcát horgolunk. Utána 1 rövidpálca az előző sor 4 pálcája közepébe. Így haladunk körben. Az első egyráhajtásos pálca helyett 3 láncszem, az utolsó 2 láncszem helyett 1 egyráhajtásos pálca. 5. kör: a szirmok csúcsába egy rövidpálcát horgolunk, közéjük 10 láncszemet, a következő kettő közé pedig 15 láncszemet készítünk. 6. kör: a tízláncszemes ívekbe 10 egyráhajtásos pálcát, a 15 láncszemesekbe 8 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet és ismét 8 egyráhajtásos pálcát teszünk.

Kockás minta: 1. sor: *14 egyráhajtásos pálca, a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca*. 2. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 1 rövidpálca, 9 láncszem, 1 rövidpálca, 3 egyráhajtásos pálca, a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca*. 3. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem, 1 rövidpálca a 9 láncszem középső pálcájába, 4 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca, a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca* 4. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem, 1 rövidpálcával átfogjuk az előző két sor láncszemíveit középen, 4 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca, a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca* 5. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 1 rövidpálca a négyláncszemes ívbe, 6 láncszem, 1 rövidpálca a négyláncszemes ívbe, 3 egyráhajtásos pálca, a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca* 6. sor: *4 egyráhajtásos pálca, a hatláncszemes ívbe 6 egyráhajtásos pálca, 4 egyráhajtásos pálca, a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca* *-*-ig és az 1-6. sorokat ismételjük.

Felső rész:
1. sor: 20 egyráhajtásos pálcát horgolunk láncszem nélküli kezdéssel. 3 láncszemet készítünk, majd elfordítjuk a munkát, és a 20 egyráhajtásos pálca aljára is 20 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 2. sor: 3 láncszemet magasítunk, majd minden pálcába egy pálcát, a fordulónál a 3 láncszemes ívbe2 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet és 2 egyráhajtásos pálcát horgolunk, majd újra minden pálcába egyet. 3-12. sor: mint a 2. sor. Még egy ilyen kosarat készítünk, majd középen 15 pálca hosszan összehorgoljuk a két részt. A hátrész számára 20 pálcát horgolunk az oldalára, amit 48 soron keresztül folytatunk, aztán pedig összehorgoljuk a másik oldalával.

Középső rész:
elkészítjük a mintaleírásban szerepló virágmintát, majd behorgoljuk a két mellrész közé a fonákjáról rövidpálcákkal.

Alsó rész:
a háta közepén kezdjük, és a két sor közé 2 egyráhajtásos pálcát horgolunk egy pontba. *A következő 8 pálca oldalába 16 egyráhajtásos pálcát készítünk. A két sor közé 2 pálca, 2 láncszem, 2 pálca* 2 pálca a kezdő 2 pálca mellé egy pontba, 1 egyráhajtásos pálcával kapcsolódunk. Innentől a kockás mintával folytatjuk 48 körön keresztül. Az első és az utolsó pálcát kétláncszemes ív helyett 1 egyráhajtásos pálcával kapcsoljuk össze.

Alja szegélyezése:
az aljára horgolunk még egy kört, mintha elkezdenénk egy új motívumot. A második körben a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca* a 14 pálcán pedig úgy haladunk, hogy az 1-2, az 5-6, a 9-10 és a 13-14. pálcák közé 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca.

Felső széle:
minden pálca oldalába 1 egyráhajtásos pálcát teszünk, közéjük 1 láncszem. 2. kör: *egy pálcába 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca, 2 pálca kimarad*. 3. és 4. kör: *a kétláncszemes ívekbe 3 pálca, 2 láncszem, 3 pálca*.

Megkötőpántok:
láncszem nélküli kezdéssel 2 db 40 cm hosszú pántot horgolunk, melyet a középső virágos rész két felső csücskébe rögzítünk.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Vásárolj kézimunka könyveket 5-10-15%-os árengedménnyel!
Kattints a képre a kínálat megtekintéséhez!


Ha pedig fonalat szeretnél venni, kattints a lenti képre!






2022. július 16., szombat

Horgolt legyezőmintás top

Hozzávalók:
2-es horgolótű
15 dkg közepesen vékony horgolófonal

Méretpróba:
42 pálca x 17 sor = 10 x 10 cm

Méret:
38-as

Minták:
Egyráhajtásos pálcák
Horgolt legyezős csipkeminta:
kezdés: 8-cal osztható rövidpálcasoron. 1. sor: 2 láncszem, a 3. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 4 láncszem, a következő 3. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 1 láncszem, a következő 2. rövidpálcába: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem.* a következő rövidpálcába: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem, a következő 2. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 4 láncszem, a következő 3. rövidpálcába: 1 rövidpálca, 1 láncszem, a következő 2. rövidpálcába: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem.* 2. sor: 3 láncszem magasításnak. *A négyláncszemes ívbe: 4-szer egymás után 1 egyráhajtásos pálca, utána 1 láncszem, végül még egy egyráhajtásos pálca; ez után a második egyláncszemes ívbe: 1 egyráhajtásos pálca.* A sor végén az 1 egyráhajtásos pálcát az 1. sor elején horgolt két láncszembe tesszük. 3. sor: 2 láncszem magasításnak. *Az öt pálca közötti egyláncszemes ívekbe: 1-1 rövidpálcát teszünk úgy, hogy a rövidpálcák közé 1-1 láncszemet horgolunk. A következő motívumhoz 4 láncszemmel lépünk át.* a sor szélébe: még 1 rövidpálcát teszünk. 4. sor: 4 láncszem magasításnak; az első rövidpálcába: 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem és még 1 egyráhajtásos pálca.* a legyező középső egyláncszemes ívébe: 1 egyráhajtásos pálca; a négyláncszemes ívbe: 4-szer egymás után 1 egyráhajtásos pálca, utána 1 láncszem, végül 1 még egyráhajtásos pálca.* a sor végére: 2-szer egymás után 1 egyráhajtásos pálca és 1 láncszem, végül még 1 egyráhajtásos pálca. 5. sor: 2 láncszem magasításnak; az első egyláncszemes ívbe: 1 rövidpálca, utána 1 láncszem; a második ívbe is: 1 rövidpálca.* 4 láncszem; az egyláncszemes ívekbe 1-1 rövidpálca, a rövidpálcák közé 1-1 láncszem.* a sor végén 4 láncszem után 1 rövidpálca, 1 láncszem és 2 rövidpálca. 6. sor: a 2. sortól ismétlünk. 



Mellrész:
25 + 2 láncszemmel kezdjük, melybe 25 egyráhajtásos pálcát horgolunk. 3 láncszemet horgolunk, majd a kezdő láncszemsor aljára is 25 egyráhajtásos pálcát készítünk. Oda-vissza haladó sorokkal dolgozunk úgy, hogy a háromláncszemes ívekbe mindig 3 pálcát, 3 láncszemet és ismét 3 pálcát teszünk. Összesen 18 sort készítünk. Még egy ugyanilyen mellrészt készítünk. A két darabot 25 rövidpálcával összehorgoljuk. Az egyik mellrész szélébe alulról számolva 30 pálcát horgolunk, 72 sor után rövidpálcákkal a másik mellrész széléhez horgoljuk a fonákjáról. Ez a háta felső része.

Jobb oldali vállpánt:
100 + 2 láncszemmel kezdjük, amibe 100 egyráhajtásos pálcát horgolunk. A jobb oldali mellrész csúcsán összekapcsoljuk a topot a vállpánttal, és folytatólag haladunk a dekoltázs vonalában 1 sor egyráhajtásos pálcával, és félretesszük a munkát.

Bal oldali vállpánt:
egy másik gombolyagból 100 láncszemet készítünk, majd beleöltünk a bal oldali mellrész csúcsába, és elvágjuk a szálat. Felvesszük újra az előbb félretett munkát, és először a dekoltázs vonalában, majd folytatólag a láncszemsoron horgolunk egy sor egyráhajtásos pálcát.

Nyakpánt:
140 + 2 láncszemmel kezdjük, melybe 140 egyráhajtásos pálcát horgolunk. Kapcsolódunk a bal oldali mellrészhez, a vállpánt mellett. Folytatólag a mellrész szélén, majd a háta felső szélén (minden pálca törzse alá 2 egyráhajtásos pálcát teszünk), és a másik mellrész szélén dolgozunk tovább. Amikor körbeérünk, összehorgoljuk a nyakpánt szabadon maradt végével.

Alsó rész:
a horgolt legyezős csipkemintával, körben haladva horgolunk 44 kört, majd befejezzük a munkát.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint? Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! 



A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!



Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)




2022. július 8., péntek

Horgolt hatszirmú csillagvirág minta

5-tel osztható számú + 1 láncszemsorra horgoljuk. 

1. sor:
5 láncszemet magasítunk. 2 láncszem, 1 kétráhajtásos pálcát horgolunk a kezdő láncszemsor utolsó láncszemébe, *3 láncszem, 4 láncszem kimarad, a következőbe 1 rövidpálca, 3 láncszem, 4 láncszem kimarad, 1 kétráhajtásos pálca 5 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca ugyanoda* a sor végén: 1 kétráhajtásos pálca az utolsó láncszembe (kezdő láncszemsor első láncszeme), 2 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca ugyanoda.

2. sor:
1 láncszemet magasítunk, *3 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca a rövidpálcába, 5 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca ugyanoda, 3 láncszem, 1 rövidpálca az ötláncszemes ív középső láncszemébe,* a sor végén: 3 láncszem, 1 rövidpálca a sormagasítás 5. láncszemébe. 

3. sor:
5 láncszemet magasítunk, 2 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca a rövidpálcába, *3 láncszem, 1 rövidpálca az ötláncszemes ív középső láncszemébe, 3 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca a rövidpálcába, 5 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca ugyanoda*. A sor végén: 1 kétráhajtásos pálca az 1 láncszemes sormagasításba, 2 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca ugyanoda.

*-*-ig és a 2-3. sorokat ismételjük.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:





Bookazine

Hétvégi horgolás


GYORS ÖTLETEK KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK/LEÍRÁS FÁZISFOTÓKKAL - HORGOLÁSI ÚTMUTATÓ - TOP DIZÁJNEREK MINTÁI 129 oldalon.


Már nem sok helyen kapható!

Csapj le rá gyorsan! Kattints a képre!



2022. július 1., péntek

Horgolt álomfogó

Hozzávalók:
maradék piros középvastag műszálfonal
3-as horgolótű
5 db gyöngy
1 db 7 cm átmérőjű karika

Minták:
rövidpálcák és láncszemek

Mérete:
35 cm hosszú

Elkészítése:
befűzzük a gyöngybe a fonalat, majd megcsomózzuk. 3 láncszem, áthúzzuk a horgolótűvel a fonalat a gyöngyön, ismét 3 láncszem, és zárjuk a kört. Most két 3 láncszemes ív húzódik a gyöngy két oldalán. 2. sor: 3 láncszem és egy rövidpálca váltakozik 4-szer úgy, hogy az ívekbe, és közéjük is egy-egy ívet teszünk. Így 4 db láncszemívünk lesz. Az utolsó négyláncszemes ív helyett 1 láncszemet és egy egyráhajtásos pálcát horgolunk, így a közepén zárjuk az ívet. 3. sor: az ívekbe egy-egy rövidpálcát, közéjük 5 láncszemet horgolunk. Az utolsó ötláncszemes ív helyett 2 láncszem és egy egyráhajtásos pálca. 4. sor: az ívekbe és a rövidpálcákba is egy-egy rövidpálca, közéjük öt láncszem kerül. Így 8 ívünk lesz. Az utolsó ötláncszemes ív helyett 2 láncszem és egy egyráhajtásos pálca. Az utolsó sorban minden ívbe egy-egy rövidpálcát teszünk úgy, hogy közben behorgoljuk rövidpálcákkal a karikát. Egy-egy szakaszra 7 rövidpálcát horgolunk. 3 bojtot és 4 db zsinórt készítünk. Egy-egy zsinór 50 láncszemből áll. A képen látható módon összeállítjuk az álomfogót.

Nagyításhoz
kattints a képre!
Bojt készítése

1. lépés:

Egy 10x10 cm-es kartonlapra feltekerjük a fonalat 40-szer.

2. lépés:

Levágunk egy darabot a maradék fonalból, és befűzzük a felső hajtásba.

3. lépés:

Alul elvágjuk a fonalakat, és eltávolítjuk a kartonlapot.

4. lépés:

Egy másik szálat is vágunk, amivel megkötjük a bojtot.

5. lépés:

Megsodorjuk a zsinórt, és ollóval egyformára vágjuk a szálak alját.



Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




Jacqueline Annecke

Horgolóiskola Potter-rajongóknak


Alkossuk meg a saját Roxfort-világunkat! 25 varázslatos horgolt figura. - Készítsük el a varázsvilág kedvenc karaktereit és tárgyait! Kezdő és haladó horgolóknak, RBF-vizsgás varázslótanoncoknak és frissen beiskolázott mugliivadékoknak. - Részletes magyarázatok egészen az alapoktól. Amigurumi minden alkalomra. - Tökéletes ajándék, nagyszerű játék, ami nem hiányozhat egyetlen gyűjteményből sem.

Kattints a képre!



2022. június 24., péntek

 Horgolt neszesszer

Hozzávalók:
5 dkg natúr, lazán sodrott pamutfonal
5-ös horgolótű
tű, cérna, cipzár
1 db címke
táska merevítő bélés
maradék pamutvászon 

Mérete:
szé: 23 cm, mé: 10 cm, ma: 15 cm

Méretpróba:
17 rövidpálca x 18 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Rövidpálcák
Kosárminta: 1. sor: *3 rövidpálca, 3 kimarad, 3 láncszem*. 2. sor: *a 3 láncszemes ívekbe 5 egyráhajtásos pálca, a 3-as rövidpálca csoport középső pálcájába 1 rövidpálca*. 3. sor: *az ötpálcás csoport középső 3 pálcájába 3 rövidpálca, 3 láncszem*. *-*-ig és a 2-3. sorokat ismételjük. (Lásd a rajzot)

Ötpálcás legyező:
*1 rövidpálca, 2 kimarad, a következő pálcába 5 db egyráhajtásos pálca, 2 kimarad*. *-*-ig ismétlünk
 

Alja:
20 láncszemre + sormagasítás kezdjük. 1. kör: 20 rövidpálca. Az utolsó pálcába hármat teszünk, megfordítjuk a munkát, és az alsó szélére is horgolunk 20 rövidpálcát. Az utolsóba hármat teszünk, és egy kúszószemmel kapcsolódunk az első rövidpálcához (46). 2. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 3 pálca mindegyikébe kettőt (52). 3. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 6 pálcába összesen 9-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (58). 4. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 9 pálcába összesen 12-t: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (64). 5. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 12 pálcába összesen 15-öt: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (70). 6. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 15 pálcába összesen 18-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (76). 7. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 18 pálcába összesen 20-at: az elsőbe és az utolsóba, kettőt (80). 8. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 20 pálcába összesen 23-at: az elsőbe és az utolsóba kettőt (84).

Alkoss szettet!

A neszesszer tökéletes kiegészítője a Kézimunkasuli Gyűjtemény 245-ös számában megjelent Horgolt bevásárlókosárnak!




Oldala:
az alja utolsó körére egy olyan rövidpálca kört horgolunk, aminek a pálcáit az alatta levő pálcáknak a leghátsó szálába horgoljuk. 2. kör: a kosármintával folytatjuk. 16 kör után befejezzük.

Alsó szegély:
egy kör ötpálcás legyezővel szegélyezzük az alja és az oldala találkozását.

Bélés:
lemérjük a neszesszer alját és oldalát, és szabásmintát készítünk. Kiszabjuk merevítő bélésből és pamutvászonból is, majd a két réteget összedolgozzuk. Bevarrjuk a cipzárt. Összevarrjuk az oldalait, majd hozzávarrjuk az aljához. A felső szélét beszegjük. Bevarrjuk a neszesszerbe.

Díszítés:
felvarrjuk a címkét.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint? Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! 



A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!



Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)




2022. június 17., péntek

Horgolt legyező

Hozzávalók:
kevés vékony fehér horgolófonal
2-es horgolótű
1 db legyezőváz
tű, cérna

Legyező:
77+2 láncszemmel kezdjük. 1. sor: A tűtől a 4. szembe 1 egyráhajtásos pálca, *1 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca*. 2. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 1 láncszem*. 3. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem. 4. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 2 láncszem*. 5. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem*.6. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 2 láncszem*. 7. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem*. 8. sor: mint a 6. sor. 9. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem*. 10. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 3 láncszem*. 11. sor: mint a 9. sor. 12. sor: mint a 10. sor. 13. sor: mint a 9. sor. 14. sor: mint a 10. sor.

Összeállítás:
felférceljük a horgolt legyezőt a vázra. A szélső vastagabb küllőre 15 sorból álló darabot horgolunk: 1-7. sor: 7 egyráhajtásos pálca, 8. sor: a középső pálcába 2 pálcát teszünk. 9-15. sor: 8 egyráhajtásos pálca. A többi küllőre 2 egyráhajtásos pálca szélességű, 14 soros darabokat horgolunk. A képen látható módon felvarrjuk a helyükre a darabokat.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint?



Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!



Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)






2022. június 10., péntek

Horgolt bevásárlókosár

Hozzávalók:
30 dkg natúr, lazán sodrott pamut vagy gyapjúfonal
5-ös és 3-as horgolótű
tű, cérna
4 db 3,5 cm átmérőjű fém karika,
egy db címke
2 m 0,5 cm átmérőjű PVC cső
táska merevítő bélés
0,5 m pamutvászon 

Mérete:
szé: 38 cm, mé: 18 cm, ma: 25 cm (fül nélkül)

Méretpróba:
17 rövidpálca x 18 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Rövidpálcák
Kosárminta: 1. sor: *3 rövidpálca, 3 kimarad, 3 láncszem*. 2. sor: *a 3 láncszemes ívekbe 5 egyráhajtásos pálca, a 3-as rövidpálca csoport középső pálcájába 1 rövidpálca*. 3. sor: *az ötpálcás csoport középső 3 pálcájába 3 rövidpálca, 3 láncszem*. *-*-ig és a 2-3. sorokat ismételjük. (Lásd a rajzot)
Ötpálcás legyező: *1 rövidpálca, 2 kimarad, a következő pálcába 5 db egyráhajtásos pálca, 2 kimarad*. *-*-ig ismétlünk.

Alja:
20 láncszemre + sormagasítás kezdjük. 1. kör: 20 rövidpálca. Az utolsó pálcába hármat teszünk, megfordítjuk a munkát, és az alsó szélére is horgolunk 20 rövidpálcát. Az utolsóba hármat teszünk, és egy kúszószemmel kapcsolódunk az első rövidpálcához (46). 2. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 3 pálca mindegyikébe kettőt (52). 3. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 6 pálcába összesen 9-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (58). 4. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 9 pálcába összesen 12-t: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (64). 5. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 12 pálcába összesen 15-öt: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (70). 6. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 15 pálcába összesen 18-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (76). 7. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 18 pálcába összesen 21-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (82). 8. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 21 pálcába összesen 24-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (88). 9. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 24 pálcába összesen 27-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (94). 10. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 27 pálcába összesen 30-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (100). 11. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 30 pálcába összesen 33-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (106). 12. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 33 pálcába összesen 36-ot: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (112). 13. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 36 pálcába összesen 39-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (118). 14. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 39 pálcába összesen 42-őt: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (124). 15. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 42 pálcába összesen 46-ot: az elsőbe és az utolsóba kettőt (128). 16. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 48 pálcába összesen 52-őt: az elsőbe és az utolsóba kettőt (132).

Oldala:
az alja utolsó körére egy olyan rövidpálca kört horgolunk, aminek a pálcáit az alatta levő pálcáknak a leghátsó szálába horgoljuk. 2. kör: a kosármintával folytatjuk. 28 kör után befejezzük.

Alsó szegély:
egy kör ötpálcás legyezővel szegélyezzük az alja és az oldala találkozását.

Füle:
25 db rövidpálcával behorgoljuk az egyik karikát. 3-as horgolótűvel folytatjuk: 6 rövidpálcának csak a felőlünk levő szálába horgolunk rövidpálcákat, fordulunk, és ugyanannak a hat pálcának a szabadon maradt szálába is hatot. Kúszószemmel kapcsolódunk, majd még 36 kört horgolunk, és befejezzük. Még 3-szor elkészítjük ugyanezt. Befűzünk 3 db 32 cm-es PVC csövet, és a két részt kúszószemekkel összehorgoljuk. A másik fülét is így készítjük.

Bélés:
lemérjük a táska alját és oldalát, és szabásmintát készítünk. Kiszabjuk merevítő bélésből és pamutvászonból is, majd a két réteget összedolgozzuk. Belső zsebet készítünk bele. Összevarrjuk az oldalait, majd hozzávarrjuk az aljához. A felső szélét beszegjük. Bevarrjuk a táskába.

Összeállítás:
felvarrjuk a füleket a karikáknál. Felvarrjuk a címkét. A fülekre, ott, ahol megfogjuk, védőburkolatot készítünk pamutvászonból.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


 




Tudtad? Holnap lesz a Nyilvános kötés nemzetközi világnapja!


Hogy mi ez? Olyan spontán szerveződő kisebb vagy nagyobb közösségek, amelyek szeretnék népszerűsíteni a kézikötést, minden év június második szombatján kimennek a kötőtűikkel és a gombolyagjaikkal valahová, ahol sok ember megfordul, és tömegesen elkezdenek kötni.


Ehhez előbb regisztrálni kell az alapítók honlapján, az eseményt pedig a lehető legszélesebb körben képekkel, videókkal és cikkekkel publikálni.

Ha az idén le is maradtál róla, jövőre még csatlakozhatsz, de addig is köthetsz ezt-azt, akár innen a Kézimunkasuliról, akár kötős könyvekből, vagy saját tervezés alapján.

2022. június 3., péntek

Pasztell színű horgolt neszesszer

Hozzávalók:
1-1 dkg pasztell kék és pasztell zöld közepesen vékony műszálfonal
2-es horgolótű
varrótű
1 db 20 cm-es cipzár 

Mérete:
19 x 8 x 4 cm

Méretpróba:
30 rövidpálca x 36 sor = 10 x 10 cm

Háta:
kék fonallal kezdjük és 60 rövidpálcával horgolunk 36 sort, közben 2 soronként színt váltunk.

Eleje:
újabb 60 pálcás darabot készítünk, 38 sorral, 16 sort csíkosan, 16 sort kékkel, 6 sort csíkosan.

Oldala:
12 rövidpálcával kezdjük, és 6 soronként 1-1 pálcát fogyasztunk mindkét szélén. Amikor már csak 4 pálcánk van, egyenesen horgolunk 10 sort. Elkészítjük a másik oldalát is.

Virág:
kék fonallal, 6 láncszemből gyűrűt horgolunk, amibe 5 kockát teszünk: egy kockát 1 rövidpálca és 3 láncszem alkot. Az első kockát 4 láncszem helyettesíti. A következő körben zölddel a kockákba 5 egyráhajtásos pálcát, a rövidpálcákra rövidpálcákat horgolunk.

Összeállítás:
felvarrjuk a virágot az eleje közepére. Bevarrjuk a cipzárt. Összehorgoljuk az alját. Az oldalait behorgoljuk a helyükre a képen látható módon.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:







Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint?



Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!


Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)