2022. július 1., péntek

Horgolt álomfogó

Hozzávalók:
maradék piros középvastag műszálfonal
3-as horgolótű
5 db gyöngy
1 db 7 cm átmérőjű karika

Minták:
rövidpálcák és láncszemek

Mérete:
35 cm hosszú

Elkészítése:
befűzzük a gyöngybe a fonalat, majd megcsomózzuk. 3 láncszem, áthúzzuk a horgolótűvel a fonalat a gyöngyön, ismét 3 láncszem, és zárjuk a kört. Most két 3 láncszemes ív húzódik a gyöngy két oldalán. 2. sor: 3 láncszem és egy rövidpálca váltakozik 4-szer úgy, hogy az ívekbe, és közéjük is egy-egy ívet teszünk. Így 4 db láncszemívünk lesz. Az utolsó négyláncszemes ív helyett 1 láncszemet és egy egyráhajtásos pálcát horgolunk, így a közepén zárjuk az ívet. 3. sor: az ívekbe egy-egy rövidpálcát, közéjük 5 láncszemet horgolunk. Az utolsó ötláncszemes ív helyett 2 láncszem és egy egyráhajtásos pálca. 4. sor: az ívekbe és a rövidpálcákba is egy-egy rövidpálca, közéjük öt láncszem kerül. Így 8 ívünk lesz. Az utolsó ötláncszemes ív helyett 2 láncszem és egy egyráhajtásos pálca. Az utolsó sorban minden ívbe egy-egy rövidpálcát teszünk úgy, hogy közben behorgoljuk rövidpálcákkal a karikát. Egy-egy szakaszra 7 rövidpálcát horgolunk. 3 bojtot és 4 db zsinórt készítünk. Egy-egy zsinór 50 láncszemből áll. A képen látható módon összeállítjuk az álomfogót.

Nagyításhoz
kattints a képre!
Bojt készítése

1. lépés:

Egy 10x10 cm-es kartonlapra feltekerjük a fonalat 40-szer.

2. lépés:

Levágunk egy darabot a maradék fonalból, és befűzzük a felső hajtásba.

3. lépés:

Alul elvágjuk a fonalakat, és eltávolítjuk a kartonlapot.

4. lépés:

Egy másik szálat is vágunk, amivel megkötjük a bojtot.

5. lépés:

Megsodorjuk a zsinórt, és ollóval egyformára vágjuk a szálak alját.



Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




Jacqueline Annecke

Horgolóiskola Potter-rajongóknak


Alkossuk meg a saját Roxfort-világunkat! 25 varázslatos horgolt figura. - Készítsük el a varázsvilág kedvenc karaktereit és tárgyait! Kezdő és haladó horgolóknak, RBF-vizsgás varázslótanoncoknak és frissen beiskolázott mugliivadékoknak. - Részletes magyarázatok egészen az alapoktól. Amigurumi minden alkalomra. - Tökéletes ajándék, nagyszerű játék, ami nem hiányozhat egyetlen gyűjteményből sem.

Kattints a képre!



2022. június 24., péntek

 Horgolt neszesszer

Hozzávalók:
5 dkg natúr, lazán sodrott pamutfonal
5-ös horgolótű
tű, cérna, cipzár
1 db címke
táska merevítő bélés
maradék pamutvászon 

Mérete:
szé: 23 cm, mé: 10 cm, ma: 15 cm

Méretpróba:
17 rövidpálca x 18 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Rövidpálcák
Kosárminta: 1. sor: *3 rövidpálca, 3 kimarad, 3 láncszem*. 2. sor: *a 3 láncszemes ívekbe 5 egyráhajtásos pálca, a 3-as rövidpálca csoport középső pálcájába 1 rövidpálca*. 3. sor: *az ötpálcás csoport középső 3 pálcájába 3 rövidpálca, 3 láncszem*. *-*-ig és a 2-3. sorokat ismételjük. (Lásd a rajzot)

Ötpálcás legyező:
*1 rövidpálca, 2 kimarad, a következő pálcába 5 db egyráhajtásos pálca, 2 kimarad*. *-*-ig ismétlünk
 

Alja:
20 láncszemre + sormagasítás kezdjük. 1. kör: 20 rövidpálca. Az utolsó pálcába hármat teszünk, megfordítjuk a munkát, és az alsó szélére is horgolunk 20 rövidpálcát. Az utolsóba hármat teszünk, és egy kúszószemmel kapcsolódunk az első rövidpálcához (46). 2. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 3 pálca mindegyikébe kettőt (52). 3. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 6 pálcába összesen 9-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (58). 4. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 9 pálcába összesen 12-t: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (64). 5. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 12 pálcába összesen 15-öt: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (70). 6. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 15 pálcába összesen 18-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (76). 7. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 18 pálcába összesen 20-at: az elsőbe és az utolsóba, kettőt (80). 8. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 20 pálcába összesen 23-at: az elsőbe és az utolsóba kettőt (84).

Alkoss szettet!

A neszesszer tökéletes kiegészítője a Kézimunkasuli Gyűjtemény 245-ös számában megjelent Horgolt bevásárlókosárnak!




Oldala:
az alja utolsó körére egy olyan rövidpálca kört horgolunk, aminek a pálcáit az alatta levő pálcáknak a leghátsó szálába horgoljuk. 2. kör: a kosármintával folytatjuk. 16 kör után befejezzük.

Alsó szegély:
egy kör ötpálcás legyezővel szegélyezzük az alja és az oldala találkozását.

Bélés:
lemérjük a neszesszer alját és oldalát, és szabásmintát készítünk. Kiszabjuk merevítő bélésből és pamutvászonból is, majd a két réteget összedolgozzuk. Bevarrjuk a cipzárt. Összevarrjuk az oldalait, majd hozzávarrjuk az aljához. A felső szélét beszegjük. Bevarrjuk a neszesszerbe.

Díszítés:
felvarrjuk a címkét.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint? Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! 



A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!



Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)




2022. június 17., péntek

Horgolt legyező

Hozzávalók:
kevés vékony fehér horgolófonal
2-es horgolótű
1 db legyezőváz
tű, cérna

Legyező:
77+2 láncszemmel kezdjük. 1. sor: A tűtől a 4. szembe 1 egyráhajtásos pálca, *1 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca*. 2. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 1 láncszem*. 3. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem. 4. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 2 láncszem*. 5. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem*.6. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 2 láncszem*. 7. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem*. 8. sor: mint a 6. sor. 9. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem*. 10. sor: *2 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 1 háromláncszemes pikó, 3 láncszem*. 11. sor: mint a 9. sor. 12. sor: mint a 10. sor. 13. sor: mint a 9. sor. 14. sor: mint a 10. sor.

Összeállítás:
felférceljük a horgolt legyezőt a vázra. A szélső vastagabb küllőre 15 sorból álló darabot horgolunk: 1-7. sor: 7 egyráhajtásos pálca, 8. sor: a középső pálcába 2 pálcát teszünk. 9-15. sor: 8 egyráhajtásos pálca. A többi küllőre 2 egyráhajtásos pálca szélességű, 14 soros darabokat horgolunk. A képen látható módon felvarrjuk a helyükre a darabokat.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint?



Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!



Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)






2022. június 10., péntek

Horgolt bevásárlókosár

Hozzávalók:
30 dkg natúr, lazán sodrott pamut vagy gyapjúfonal
5-ös és 3-as horgolótű
tű, cérna
4 db 3,5 cm átmérőjű fém karika,
egy db címke
2 m 0,5 cm átmérőjű PVC cső
táska merevítő bélés
0,5 m pamutvászon 

Mérete:
szé: 38 cm, mé: 18 cm, ma: 25 cm (fül nélkül)

Méretpróba:
17 rövidpálca x 18 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Rövidpálcák
Kosárminta: 1. sor: *3 rövidpálca, 3 kimarad, 3 láncszem*. 2. sor: *a 3 láncszemes ívekbe 5 egyráhajtásos pálca, a 3-as rövidpálca csoport középső pálcájába 1 rövidpálca*. 3. sor: *az ötpálcás csoport középső 3 pálcájába 3 rövidpálca, 3 láncszem*. *-*-ig és a 2-3. sorokat ismételjük. (Lásd a rajzot)
Ötpálcás legyező: *1 rövidpálca, 2 kimarad, a következő pálcába 5 db egyráhajtásos pálca, 2 kimarad*. *-*-ig ismétlünk.

Alja:
20 láncszemre + sormagasítás kezdjük. 1. kör: 20 rövidpálca. Az utolsó pálcába hármat teszünk, megfordítjuk a munkát, és az alsó szélére is horgolunk 20 rövidpálcát. Az utolsóba hármat teszünk, és egy kúszószemmel kapcsolódunk az első rövidpálcához (46). 2. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 3 pálca mindegyikébe kettőt (52). 3. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 6 pálcába összesen 9-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (58). 4. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 9 pálcába összesen 12-t: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (64). 5. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 12 pálcába összesen 15-öt: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (70). 6. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 15 pálcába összesen 18-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (76). 7. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 18 pálcába összesen 21-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (82). 8. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 21 pálcába összesen 24-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (88). 9. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 24 pálcába összesen 27-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (94). 10. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 27 pálcába összesen 30-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (100). 11. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 30 pálcába összesen 33-at: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (106). 12. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 33 pálcába összesen 36-ot: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (112). 13. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 36 pálcába összesen 39-et: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (118). 14. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 39 pálcába összesen 42-őt: az elsőbe és az utolsóba, valamint a középsőbe kettőt (124). 15. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 42 pálcába összesen 46-ot: az elsőbe és az utolsóba kettőt (128). 16. kör: minden rövidpálcába egyet horgolunk, az oldalsó 48 pálcába összesen 52-őt: az elsőbe és az utolsóba kettőt (132).

Oldala:
az alja utolsó körére egy olyan rövidpálca kört horgolunk, aminek a pálcáit az alatta levő pálcáknak a leghátsó szálába horgoljuk. 2. kör: a kosármintával folytatjuk. 28 kör után befejezzük.

Alsó szegély:
egy kör ötpálcás legyezővel szegélyezzük az alja és az oldala találkozását.

Füle:
25 db rövidpálcával behorgoljuk az egyik karikát. 3-as horgolótűvel folytatjuk: 6 rövidpálcának csak a felőlünk levő szálába horgolunk rövidpálcákat, fordulunk, és ugyanannak a hat pálcának a szabadon maradt szálába is hatot. Kúszószemmel kapcsolódunk, majd még 36 kört horgolunk, és befejezzük. Még 3-szor elkészítjük ugyanezt. Befűzünk 3 db 32 cm-es PVC csövet, és a két részt kúszószemekkel összehorgoljuk. A másik fülét is így készítjük.

Bélés:
lemérjük a táska alját és oldalát, és szabásmintát készítünk. Kiszabjuk merevítő bélésből és pamutvászonból is, majd a két réteget összedolgozzuk. Belső zsebet készítünk bele. Összevarrjuk az oldalait, majd hozzávarrjuk az aljához. A felső szélét beszegjük. Bevarrjuk a táskába.

Összeállítás:
felvarrjuk a füleket a karikáknál. Felvarrjuk a címkét. A fülekre, ott, ahol megfogjuk, védőburkolatot készítünk pamutvászonból.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:


 




Tudtad? Holnap lesz a Nyilvános kötés nemzetközi világnapja!


Hogy mi ez? Olyan spontán szerveződő kisebb vagy nagyobb közösségek, amelyek szeretnék népszerűsíteni a kézikötést, minden év június második szombatján kimennek a kötőtűikkel és a gombolyagjaikkal valahová, ahol sok ember megfordul, és tömegesen elkezdenek kötni.


Ehhez előbb regisztrálni kell az alapítók honlapján, az eseményt pedig a lehető legszélesebb körben képekkel, videókkal és cikkekkel publikálni.

Ha az idén le is maradtál róla, jövőre még csatlakozhatsz, de addig is köthetsz ezt-azt, akár innen a Kézimunkasuliról, akár kötős könyvekből, vagy saját tervezés alapján.

2022. június 3., péntek

Pasztell színű horgolt neszesszer

Hozzávalók:
1-1 dkg pasztell kék és pasztell zöld közepesen vékony műszálfonal
2-es horgolótű
varrótű
1 db 20 cm-es cipzár 

Mérete:
19 x 8 x 4 cm

Méretpróba:
30 rövidpálca x 36 sor = 10 x 10 cm

Háta:
kék fonallal kezdjük és 60 rövidpálcával horgolunk 36 sort, közben 2 soronként színt váltunk.

Eleje:
újabb 60 pálcás darabot készítünk, 38 sorral, 16 sort csíkosan, 16 sort kékkel, 6 sort csíkosan.

Oldala:
12 rövidpálcával kezdjük, és 6 soronként 1-1 pálcát fogyasztunk mindkét szélén. Amikor már csak 4 pálcánk van, egyenesen horgolunk 10 sort. Elkészítjük a másik oldalát is.

Virág:
kék fonallal, 6 láncszemből gyűrűt horgolunk, amibe 5 kockát teszünk: egy kockát 1 rövidpálca és 3 láncszem alkot. Az első kockát 4 láncszem helyettesíti. A következő körben zölddel a kockákba 5 egyráhajtásos pálcát, a rövidpálcákra rövidpálcákat horgolunk.

Összeállítás:
felvarrjuk a virágot az eleje közepére. Bevarrjuk a cipzárt. Összehorgoljuk az alját. Az oldalait behorgoljuk a helyükre a képen látható módon.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:







Te is gyűjtötted annak idején a Fürge Ujjak Magazint?



Én igen! És megvan minden száma? Nincs? Akkor itt az ideje, hogy pótold! A képre kattintva 446 különböző példány között böngészve biztosan megtalálod a hiányzó kiadványokat!


Nézd meg a kínálatot. Kattints a képre :-)




2022. május 27., péntek

Horgolt bokrétás minta

1. sor: rövidpálcák.

2. sor: *5 rövidpálca, 2 kimarad, a következőbe: **3-szor: ***2 egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca, 1 láncszem*** 2 egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca**, 2 kimarad*.

3. sor: *1 kimarad, 3 rövidpálca, 1 kimarad, 3 láncszem, az előző sor bokrétájának középső láncszemívébe: **3-szor: ***2 egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca, 1 láncszem*** 2 egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca**, 3 láncszem*.

4. sor: *1 kimarad, a következőbe: 3 kétráhajtásos pálca, 3 láncszem, az előző sor bokrétájának középső láncszemívébe: 1 rövidpálca, 3 láncszem*.

A csillagok közötti részeket, illetve az 1-4. sorokat ismételjük, az 5-8. sorokat eltolással horgoljuk az 1-4. sorokhoz képest (lásd a rajzot, nagyításhoz kattints rá).

A szélek kialakításánál ügyeljünk, hogy úgy készítsük el a motívumokat, hogy a pálcák száma mindig azonos maradjon.




Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






Könyv vagy magazin? Kettő az egyben: Bookazine!


Üdvözlünk az amigurumik csodás világában! Mesés figurák, imádnivaló babák várnak arra, hogy megalkosd őket ezzel az egyszerű horgolási módszerrel. Az amigurumi egy japán horgolási technika, amellyel kevés fonalból viszonylag gyorsan szuperédes játékokat és dekorációkat készíthetsz. Az amigurumi szó horgolt, kitömött játékot jelent, mára azonban izgalmas hobbivá nőtte ki magát. Az amigurumi horgoláshoz ugyanis nem szükséges profi horgolástudás, kezdőként is rövid idő alatt elkészülnek ezek a bűbájos alkotások. Hogy hogyan? Ehhez ad meg minden szükséges segítséget ez a könyv.

Rendeld meg 20% kedvezménnyel, kérd a Hozzád legközelebb eső Líra könyvesboltba, így a szállításért sem kell fizetned! Kattints a képre!

2022. május 21., szombat

Horgolt női csizma

Hozzávalók:
3-as horgolótű
1 pár 37-es műanyag talp
20 dkg közepesen vékony pamutfonal
2 db címke

Méretpróba:
30 rövidpálca x 32 sor = 10 x 10 cm  

Mérete:
37-es lábra

Minták:
Rövidpálcák
Csipkeminta: 1. sor: *1 erp, 1 kimarad, 1 lsz*. 2. sor: minden pálcába, és minden ívbe 1 rp. 3. sor: rövidpálcák. 4. sor: egy pálcába: *2 erp, 1 lsz, 2 erp. 4 kimarad* 5. sor: az ívekbe: *2 erp, 1 lsz, 2 erp*. 6. sor: minden pálcába és ívbe rp. 7. sor: rövidpálcák.

Felsőrész:
120 db erp-t horgolunk lsz nélküli kezdéssel. Az első és az utolsó pálcát összehorgoljuk. Ez lesz az alap. Az orránál kezdjük. Oda-vissza haladó sorokkal, rövidpálcákkal haladunk az alábbiak szerint: Minden sor elején 1 láncszemet magasítunk. 1. sor: 8 rp. 2. sor: 8 rp + 2 az alapba (10). 3. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 8 rp + 2 az alapba (11). 4. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 9 rp + 2 az alapba (12). 5. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 10 rp + 2 az alapba (13). 6. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 11 rp + 2 az alapba (14). 7. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 12 rp + 2 az alapba (15). 8. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 6-szor: *1 lsz, 1 kimarad, 1 erp*, + 2 rp az alapba (16). 9. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 14 rp + 2 az alapba (17). 10. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 15 rp + 2 az alapba (18). 11. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 2 kimarad, 2-szer: *2 erp, 1 lsz, 2 erp egy pontba, 4 kimarad*, 2 erp, 1 lsz, 2 erp egy pontba, 2 kimarad, 1 rp + 2 az alapba (19). 12. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 1 erp, az ívekbe: 2 erp, 1 lsz, 2 erp, 2 kimarad, 1 erp + 2 rp az alapba (20). 13. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 18 rp + 2 az alapba (21). 14. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 19 rp + 2 az alapba (22). 15. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 20 rp + 2 az alapba (23). 16. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 21 rp + 2 az alapba (24). 17. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 10-szer: *1 lsz, 1 kimarad, 1 erp + 2 rp az alapba. 18. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 23 rp + 2 az alapba (26). 19. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 24 rp + 2 az alapba (27). 20. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 2 kimarad, 4-szer: *2 erp, 1 lsz, 2 erp egy pontba, 4 kimarad*, 2 erp, 1 lsz, 2 erp egy pontba, 1 kimarad, 1 rp + 2 az alapba (29). 21. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 1 erp, az ívekbe: 2 erp, 1 lsz, 2 erp, 2 kimarad, 1 rp + 2 az alapba (30). 22. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 28 rp + 2 az alapba (31). 23. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 29 rp + 2 az alapba (32). 24. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 30 rp + 2 az alapba (33). 25. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, 31 rp + 34 rp (66). Elvágjuk a fonalat.

Alkoss szettet!

A táska a 213-as, a kalap a 242-es, a csizma pedig a 243-as kiadványban szerepel.



Hátulja és oldala:
1. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, a másik oldalon, mint ahol abbahagytuk, 33 rp (itt a háta közepe), 33 rp az eleje irányába + 3 a felsőrészbe (70). 2. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, minden pálcába 1 rp + 3 a felsőrészbe (72). 3. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, minden pálcába 1 rp + 3 a felsőrészbe (73). 4. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, minden pálcába 1 rp + 3 a felsőrészbe (74). 5. sor: az első két rövidpálcát összehorgoljuk, rövidpálcákkal körbehorgoljuk az egész nyílást, és kúszószemmel körré kapcsoljuk (93).

Szára:
1. kör: rövidpálcák, egyenletesen elosztva 13 pálcát fogyasztunk (80). A továbbiakban csipkemintával horgolunk 54 kört.

Sarka:
1. kör: varázskörbe 3-szor: *2 rp, 2 lsz*. 2-13. kör: minden rp-be 1 rp, az ívekbe 1 rp, 2 lsz, 1 rp. 

Összeállítás:
az alapra a talp felől 1 kör erp-t horgolunk. Láncszem nélküli kezdéssel 120 erp-t horgolunk, amit rávarrunk a műanyag talpra. Színéről egy kör rövidpálcával összehorgoljuk a két részt. A sarkára varrjuk a háromszöget.

Díszítés:
felvarrjuk a címkét.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:






2022. május 14., szombat

 Horgolt női kalap

Hozzávalók:
3-as horgolótű
10 dkg közepesen vékony pamutfonal
1 db címke 

Méretpróba:
30 rövidpálca x 32 sor

Mérete:
56 cm-es fejbőségre.

Minták:
Rövidpálcák
Csipkeminta: 1. sor: *1 egyráhajtásos pálca, 1 kimarad, 1 láncszem*. 2. sor: minden pálcába, és minden láncszemívbe 1 rövidpálca. 3. sor: rövidpálcák. 4. sor: egy pálcába: *2 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca. 4 kimarad* 5. sor: a láncszemívekbe: *2 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca*. 6. sor: minden pálcába és láncszemívbe rövidpálca. 7. sor: rövidpálcák.

Elkészítése: 
varázskörbe 6 rövidpálcát horgolunk. Minden körben 6 pálcát szaporítunk, 26 körön keresztül. A 27. körben csak 4 pálcát szaporítunk, így 160 rövidpálcánk lesz. Innen a csipkemintával folytatjuk. 15 kört horgolunk. Innen rövidpálcákkal horgolunk tovább. 7 kört haladunk. A 8. körben minden harmadik pálcába kettőt horgolunk, a többibe egyet. 15 kört horgolunk, majd megismételjük a szaporítást. 11 kör után befejezzük a munkát.

Díszítés:
felvarrjuk a címkét és kendőt kötünk rá.



Alkoss szettet!

A kalap tökéletes kiegészítője a Kézimunkasuli Gyűjtemény 213-as számában megjelent táskának és a 243-as csizmának






Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva: