2019. június 28., péntek

Kötött bikini

Hozzávalók:
10 dkg vékony pamut bukléfonal
2-es kötőtű
3 db 3,5 cm átmérőjű fakarika
cérna
1 pár szivacs melltartóbetét

Méret:
38-40-es

Méretpróba:
26 szem x 54 sor = 10 x 10 cm

Minták:
Simakötés: Színén sima, visszáján fordított
Díszsoros fogyasztás: a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet fogyasztunk: a sor elején összekötéssel (2 szembe egyszerre szúrunk, és egy szemként simán lekötjük), a sor végén áthúzással (1 szemet simán leemelünk, a következőt simán lekötjük, majd a leemelt szemen áthúzzuk).

Felsőrész:
60 szemre kezdjük, és 4 soronként a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet fogyasztunk díszsoros fogyasztással. Amikor már csak 6 szem van a tűn, egyenesen haladunk kb 45 cm-t, amikor a fordított sorokban fokozatosan elfogyasztjuk a szemeket: először a középső 2, majd a középső 3 szemet kötjük össze fordítottan, végül a megmaradt 3 szemen áthúzzuk az elvágott fonalat. Ugyanígy készítjük el a párját is. 2 db 45 cm hosszú megkötő pántot kötünk 6 szemmel, melyeket ugyanúgy fejezünk be, mint a nyakba kötőket.

A felsőrész összeállítása:
Apró öltésekkel belevarrjuk a melltartóbetétet, középre varrjuk a karikát úgy, hogy a háromszög csücskét átbújtatjuk rajta, és hátul varrással rögzítjük. Felvarrjuk a megkötő pántokat.

Alsórész:
80 szemre kezdjük az eleje felső szélénél. 4 soronként a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet fogyasztunk díszsoros fogyasztással. Amikor 26 szem van a tűn, elkezdjük szaporítani a hátulját: 4 soronként a két szélén levő 5-5 szem melletti 2-2 szemen 1-1 szemet szaporítunk. Amikor 110 szem van a tűn, befejezzük a szemeket. A két oldalára bevarrjuk a karikákat hasonlóan a felsőrészhez.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. június 21., péntek

Horgolt cseresznye terítőnehezék

Hozzávalók:
maradék színes hímzőfonalak
horgolótű
hímzőtű
2 db üveggolyó
1 db függönycsipesz

Mérete:
hossza: kb. 10 cm

Cseresznyeszem:
Piros fonallal 4 láncszemből gyűrűt kapcsolunk. 1. kör: 6 rövidpálca. 2. kör: minden rövidpálcába két rövidpálcát horgolunk (12). 3. kör: minden rövidpálcába két rövidpálcát horgolunk (24). 4-6. kör: minden rövidpálcába egy rövidpálcát horgolunk (24). 7. kör: minden páratlan rövidpálcába egy rövidpálcát, minden párosba pedig kettőt horgolunk (36). 8-11. kör: minden rövidpálcába egy rövidpálcát horgolunk (36). Belehelyezzük az üveggolyót. 12. kör: 1 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk (24). 13-15: minden rövidpálcába egy rövidpálcát horgolunk (24). 16. kör: minden rövidpálcát összehorgolunk a mellette lévővel. (12). 17. kör: minden rövidpálcát összehorgolunk a mellette lévővel. (6). Összehúzzuk a szemeket. Még egy szemet készítünk.

levél

Szára és levele:
Zöld fonallal a cseresznyeszembe öltünk, és 40 láncszemet horgolunk. A tűtől a 3. láncszemtől kezdve: 2 rövidpálca, 3 félpálca, 4 egyráhajtásos pálca, 5 kétráhajtásos pálca, 4 egyráhajtásos pálca, 3 félpálca, 2 rövidpálca. A láncszemsor alsó felére ugyanezt horgoljuk úgy, hogy az egyforma magas pálcák egymással szemben legyenek. Egy sor rövidpálcával körbehorgoljuk a levelet. 16 láncszemet horgolunk, beleöltünk a másik cseresznyeszembe, és hosszúra hagyva elvágjuk a szálat. Hímzőtűvel befűzzük a fonalat a szárába, hogy a levélnél lyukadjunk ki, majd 25 láncszemet horgolunk, és a fent leírtak alapján elkészítjük a másik levelet is. A másik szárán a kezdő fonalvéget vezetjük végig, és eldolgozzuk a szálakat. Felfűzzük a függönycsipeszre.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. június 14., péntek

Horgolt tacskó amigurumi

Hozzávalók:
maradék közepesen vastag pamutfonal
2-es és 3-as horgolótű
színes hímzőfonalak
szintetikus tömőanyag
1 db lapos, kerek gyöngy
kerek öntapadós etikett
filctoll
varrótű

Mérete:
kb. 4 cm x 8 cm

Minták:
rövidpálcák spirálban horgolva
egyráhajtásos pálcák

Teste:
1. kör: varázsköbe 6 rövidpálcát horgolunk. 2. kör: minden pálcába kettőt teszünk (12). 3. kör: *1 rövidpálca, következőbe kettőt horgolunk* 6-szor (18). 4. kör: *2 rövidpálca, következőbe kettőt horgolunk* 6-szor (24). 5-24. kör: nem szaporítunk (24). 25. kör: *1 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 6-szor (18). 26. kör: kettesével összehorgoljuk a pálcákat (9). 27. kör: kettesével összehorgoljuk a pálcákat (4). Kitömjük. Elvágjuk a szálat, és összehúzzuk vele a nyílást.

Feje:
1. kör: varázsköbe 6 rövidpálcát horgolunk. 2. kör: minden pálcába kettőt teszünk (12). 3. kör: *1 rövidpálca, következőbe kettőt horgolunk* 6-szor (18). 4. kör: *2 rövidpálca, következőbe kettőt horgolunk* 6-szor (24). 5-8. kör: nem szaporítunk (24). 9. kör: *10 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (22). 10. kör: *9 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (20). 11. kör: *8 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (18). 12. kör: *7 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (16). 13. kör: *6 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (14). 14. kör: *5 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (12). 15. kör: *4 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (10). 16. kör: *3 rövidpálca, a következő 2 rövidpálcát összehorgoljuk* 2-szer (8). Kitömjük. Elvágjuk a szálat, és összehúzzuk vele a nyílást.

Lábai:
1. kör: varázsköbe 6 rövidpálcát horgolunk. 2. kör: minden pálcába kettőt teszünk (12). 3-7. kör: egyenesen haladunk. Kitömjük. 4 db-ot készítünk. A mellső lábainál szálat fűzünk a nyílás szélébe és összehúzzuk vele, a hátsó lábainál pedig laposan összevarrjuk a nyílás két szélét egymással.

Fülei:
1. kör: varázsköbe 6 rövidpálcát horgolunk. 2. kör: minden pálcába kettőt teszünk (12). 3-7. kör: egyenesen haladunk. 2 db-ot készítünk. Félbehajtjuk, és laposan összevarrjuk a nyílás két szélét egymással.

Farka:
1. kör: varázsköbe 6 rövidpálcát horgolunk. 2. kör: 1 pálcát fogyasztunk (5). 3. kör: 1 pálcát fogyasztunk (4). 4. kör: 1 pálcát fogyasztunk (3). 5. kör: 1 pálcát fogyasztunk (2). 6. kör: 1 pálcát fogyasztunk (1). Elvágjuk a szálat, és befűzzük visszafelé a kezdő kör irányába az oldalvonalon. Kissé megfeszítjük a fonalat, hogy felfelé kunkorodjon a kutyus farka.

Nyakörve:
24 db egyráhajtásos pálcából nyakörvet horgolunk neki, és ráfűzzük a gyöngyöt. Színes etikettre ráírunk egy számot (az enyém 18. szülinapra készült), és ráragasztjuk a gyöngyre.

Összeállítás:
felvarrjuk az alkatrészeket a helyükre.

Díszítés:
a képen látható módon kihímezzük a szemeit, az orrát és a száját.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. június 10., hétfő

Matthies, Jonas - Horgolt könyvjelzők




Matthies, Jonas


Horgolt könyvjelzők 



A részletekért és a vásárláshoz kattints a képre!





A részletes, fázisfotókkal illusztrált leírások alapján a könyvben szereplő állati könyvjelzők gyorsan meghorgolhatók. Vigyázat, függőséget okoz, mert a horgolt állat ritkán jár egyedül!





2019. június 7., péntek

Kötött virágos csipkeminta

1., 5. és 9. sor: *4 sima, 2 szemet simán összekötünk, 2 ráhajtás, 1 áthúzás, 4 sima.* páros sorok: a szemeket úgy kötjük, ahogy látszanak. Az egyszerű ráhajtásokat fordítottan kötjük, a dupla ráhajtásoknál az első ráhajtást fordítottan, a másodikat simán kötjük.



3. és 7. sor: *2 sima, 2x **2 szemet simán összekötünk, 2 ráhajtás, 1 áthúzás**, 2 sima. 11., 15. és 19. sor: *1 ráhajtás, 1 áthúzás, 8 sima, 2 szemet simán összekötünk, 1 ráhajtás*.



13. és 17. sor: *2 szemet simán összekötünk, 2 ráhajtás, 1 áthúzás, 4 sima, 2 szemet simán összekötünk, 2 ráhajtás, 1 áthúzás*. *-tól *-ig és az 1-20. sorig folyamatosan ismétlünk. **-tól **-ig a megadott számmal ismétlünk.


A mintakártya gyűjthető, nyomtatható változata az alábbi képre kattintva ingyenesen letölthető:



2019. május 31., péntek

Kötött strandruha



Hozzávalók:
45 dkg középvastag pamutfonal,
4-es kötőtű,
3-as horgolótű,
varrótű

Méretpróba:
18 szem X 27 sor = 10 X 10 cm

Méret:
38-as




Minták:
Csavart patentminta: 1 sima, 1 fordított váltakozik a soron, de a sima szembe hátulról szúrjuk bele a tűt.
Fordított kötés: színén fordított, visszáján sima szemek
Bordás csipkeminta: 1. és páratlan sorok: *2 sima, 1 ráhajtás, 1 áthúzás*. *-*-ig ismétlünk. 2. és páros sorok: *2 fordított, 1 ráhajtás, 2 szemet fordítottan összekötünk*. *-*-ig ismétlünk.

Eleje:
77 szemmel kezdjük, és 24 sort kötünk csavart patentmintával. 4 sort kötünk a következő beosztás szerint: *5 szem csavart patent, 13 szem fordított kötés* *-*-ig ismétlünk 4-szer, és a szélén újra 5 szem csavart patent minta. A 29. sortól kezdve 3 felé vesszük a munkát úgy, hogy a második és a negyedik csavart patent csík középső szemét lefogyasztjuk. Így kötünk 20 sort, miközben minden második sorban a két szélén levő ötszemes patentcsíktól befelé eső szemet lefogyasztjuk, összesen 4-szer, így 8 szemmel lesz kevesebb. A középső részt egyenesen kötjük meg. A 48. sorban újra egyesítjük a munkát, és visszaszaporítjuk a középső szemeket. Az 53. sortól kezdve ketté vesszük a munkát úgy, hogy a középső patentcsík középső szemét lefogyasztjuk, és 20 soron keresztül haladunk így, miközben a két szélén visszaszaporítjuk a 8 szemet. A 73. sortól kezdve ismét egyesítjük a munkát, a középső szemet visszaszaporítva. 5 sort haladunk, majd csavart patent mintával folytatjuk. A 97. sorban középen ketté vesszük a munkát úgy, hogy a középső szemet lefogyasztjuk, majd minden második sorban lefogyasztunk 2-2 szemet az ötszemes szegélytől befelé eső szemeken, összesen 9-szer. Ekkor 6 szem van a tűn. Amikor „összeér” a két fogyasztás, akkor már csak 2 szemet fogyasztunk minden sorban, középen. Folytatólagosan kötünk 20 cm-t, ez lesz a vállpánt. Elkészítjük a másik elejerészt is.

Háta:
77 szemre kezdjük, és ugyanúgy készítjük, mint az elejét, de a nyílásokat nem készítjük el, és a középső patentcsík is elmarad. A karcsúsító fogyasztást ugyanúgy elvégezzük, de nem szaporítjuk vissza a szemeket, hanem egyenesen haladunk tovább. Amikor elérkezünk a felső patentszegély végéhez (96 sor), befejezzük a munkát.

Alja:
felszedjük a szemeket az eleje alján. 1. sor: 1 sima, 1 ráhajtás váltakozik. 2. sor: fordított. Ez után 42 sort kötünk bordás csipkemintával, majd befejezzük a szemeket. A háta alján is hasonlóképpen készítjük el a szoknyarészt.

Összeállítás:
a színéről hamispálcákkal összehorgoljuk az oldalát, mintha egy plusz borda lenne középen, a szoknyarészt összevarrjuk, a vállpántokat is rögzítjük a hátán a két patentcsík vonalában.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:




2019. május 24., péntek

Horgolt cica


Hozzávalók:
kevés vékony műszálfonal,
3-as horgolótű,
szintetikus tömőanyag,
damil, 
gyöngyök,
rózsaszín, fekete és fehér maradék fonal a hímzéshez,
1 pár biztonsági szem

Mérete:
ülve kb. 10 cm magas.

Méretpróba:
30 rövidpálca x 40 sor = 10 x 10 cm.

Minta:
rövidpálcák spirálban horgolva. Szaporítás: egy pálcába kettőt teszünk. Fogyasztás: két egymás mellet levő pálcát összehorgolunk. *-*-ig ismétlünk. A zárójelben levő számok a kör összes pálcájának a számát jelzik.

Feje és teste:
varázskörbe 6 rövidpálcát készítünk. 2. Minden rövidpálcába kettőt horgolunk (12). 3. *rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (18). 4. *2 rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (24). 5. *3 rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (30). 6. *4 rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (36). 7-11. nem szaporítunk (36). 12. *5 rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (42). 13-14. nem szaporítunk (42). 15. *5 rövidpálca, 1 fogyasztás* 6-szor (36). Beillesztjük a biztonsági szemeket a 8. és a 9. sor közé, egymástól 9 pálca távolságra. 16. *4 rövidpálca, 1 fogyasztás* 6-szor (30). 17. *3 rövidpálca, 1 fogyasztás* 6-szor (24). 18. *2 rövidpálca, 1 fogyasztás* 6-szor (18). 19. *1 rövidpálca, 1 fogyasztás* 6-szor (12). Kitömjük a fejét. Innen a testét horgoljuk tovább. 20. *2 rövidpálca, 1 szaporítás* 4-szer (16). 21. *3 rövidpálca, 1 szaporítás* 4-szer (20). 22. *4 rövidpálca, 1 szaporítás* 4-szer (24). 23. nem szaporítunk (24). 24. *5 rövidpálca, 1 szaporítás* 4-szer (28). 25. nem szaporítunk (28). 26. 6 rövidpálca, 1 szaporítás, 14 rövidpálca, 1 szaporítás, 6 rövidpálca (30). 27. 7 rövidpálca, 1 szaporítás, 14 rövidpálca, 1 szaporítás, 7 rövidpálca (32). 28. nem szaporítunk (32). 29. 7 rövidpálca, 1 szaporítás, 16 rövidpálca, 1 szaporítás, 7 rövidpálca (34). 30. 34 rövidpálca, 1 szaporítás (35). 31. 35 rövidpálca, 1 szaporítás (36). 32. 8 rövidpálca, 1 szaporítás, 18 rövidpálca, 1 szaporítás, 8 rövidpálca (38). 33. 19 rövidpálca, 1 szaporítás, 19 rövidpálca (40). 34-36. nem szaporítunk (40). 37. *4 rövidpálca, 1 fogyasztás* 5-ször, 4 rövidpálca. (34). Kitömjük a testét. 38. Minden pálcát összehorgolunk a mellette levővel (17). 39. Minden pálcát összehorgolunk a mellette levővel (9). 40. Minden pálcát összehorgolunk a mellette levővel (5). Elvágjuk a szálat, és összehúzzuk vele a nyílást.

Karja:
1. varázskörbe 6 rövidpálcát készítünk. 2. Minden rövidpálcába kettőt horgolunk (12). 3. *5 rövidpálca, 1 szaporítás* 2-szer (14). 4-5. nem szaporítunk (14). 6. *5 rövidpálca, 1 fogyasztás* 2-szer (12). 7-8. nem szaporítunk (12). 9. 5 rövidpálca, 1 fogyasztás, 5 rövidpálca (11). 10. 5 rövidpálca, 1 fogyasztás, 4 rövidpálca (10). 11-19. nem fogyasztunk (10). Kitömjük. 20. Minden pálcát összehorgolunk a mellette levővel (5). Elvágjuk a szálat, és összehúzzuk vele a nyílást. Elkészítjük a másik karját is.

Lába:
fehérrel kezdjük: 1. varázskörbe 6 rövidpálcát készítünk. 2. Minden rövidpálcába kettőt horgolunk (12). 3. *rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (18). 4. *2 rövidpálca, 1 szaporítás* 6-szor (24). 5. nem szaporítunk. 6. 2 fogyasztás, 6 rövidpálca, 4 fogyasztás, 6 rövidpálca (18). 7. 1 fogyasztás, 5 rövidpálca, 3 fogyasztás, 5 rövidpálca (14). 8. 5 rövidpálca, 2 fogyasztás, 5 rövidpálca (12). 9-11: minden pálcába egyet horgolunk (12). Szürkével folytatjuk. 12. *5 rövidpálca, 1 szaporítás* 2-szer (14). 13. *6 rövidpálca, 1 szaporítás* 2-szer (16). 14. *6 rövidpálca, 1 fogyasztás* 2-szer (14). 15-19. minden pálcába egyet horgolunk. (14). Kitömjük. 20. minden pálcába egyet horgolunk (14). 21. kettesével összehorgoljuk a pálcákat (7). Elvágjuk a szálat, és összehúzzuk vele a nyílást. Elkészítjük a másik lábát is.

Füle:
4 láncszemet horgolunk. Az első láncszembe 2 egyráhajtásos pálcát teszünk. A további pálcákat is ebbe az egy szembe öltjük: 3 kétráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 rövidpálca, 1 láncszem, 3 kétráhajtásos pálca, 3 egyráhajtásos pálca. Összeöltjük az első és az utolsó pálcát, majd még egyszer áthúzzuk a hurkon a tűt. 2 db rózsaszín és 2 db szürke szívecskét horgolunk, majd szürkével összehorgolunk egy rózsaszínt és egy szürkét.

Farka:
fehérrel kezdjük: 1. varázskörbe 6 rövidpálcát készítünk. 2. minden pálcába egyet horgolunk (6). 3. Minden rövidpálcába kettőt horgolunk (12). 4. minden pálcába egyet horgolunk (12). 5. 1 rövidpálcát fogyasztunk (11). 6. 1 rövidpálcát fogyasztunk (10). 7. 1 rövidpálcát fogyasztunk (9). 8. 1 rövidpálcát fogyasztunk (8). Szürkével folytatjuk. 9-27: minden pálcába egyet teszünk.

Orra:
fehér fonallal a füléhez hasonló szívecskét horgolunk, amit körbehorgolunk egy kör rövidpálcával.

Összeállítás:
Felvarrjuk a helyükre a végtagjait, a füleit, az orrát és a farkát. Kihímezzük az arcát, damilból bajuszt hurkolunk neki, és gyöngyökből készített nyakláncot akasztunk a nyakába.

Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva:



2019. május 17., péntek

Kötött cica

Hozzávalók:
2-3 dkg vékony pamutfonal
2-es kötőtű
szintetikus tömőanyag
rózsaszín, fekete és fehér maradék fonal a hímzéshez
30 cm világoskék szalag

Méretpróba:
28 szem x 56 sor = 10 x 10 cm

Mérete:
kb. 15 x 11 cm

Minták:
Lustakötés: minden szem és minden sor sima.

Teste és lábai:
60 szemre kezdjük, és lustakötéssel kötünk 120 sort. Így egy négyzetet kapunk. A négyzetet az átló mentén félbehajtjuk, és a csúcsoktól számítva 8-8 cm szélességben összehorgoljuk az éleket. Ellenkező irányban is meghajtjuk a négyzetet az átló mentén, és ott is a csúcsoktól számítva 8-8 cm szélességben összehorgoljuk az éleket. Kitömjük a testét és a lábait, majd összevarrjuk a nyílást. A rajzon egyforma betűkkel jelöltem az egymással összehorgolandó részeket.



Feje:
30 szemre kezdjük, és lustakötéssel kötünk 120 sort. Így egy téglalapot kapunk. Félbehajtjuk a téglalapot, és összehorgoljuk a két oldalán. A csücskeinél a színéről láthatatlan cérnával levarrunk 1-1 háromszöget. Kihímezzük az arcát, majd kitömjük a fejét. Fonallal összehúzzuk a nyílást, és rávarrjuk a testére.

Farka:
18 szemmel kezdjük, és 108 sort kötünk lustakötéssel. Ketté hajtjuk, és összehorgoljuk a hosszanti szélt. Egy kicsit meghúzzuk a fonalat, hogy kunkorodjon a farka. A végét összehúzzuk, a másik végét a testhez varrjuk.

Szalagot kötünk a nyakába.


Az elkészítési leírás nyomtatható, gyűjthető változata ingyenesen letölthető az alábbi képre kattintva: