Zászló mintás horgolt bikini

Hozzávalók:

színenként 2-3 dkg piros, kék és fehér Lilla horgolófonal
3-as csipkehorgolótű
varrótű

Méretpróba:

25 pálca x 16 sor = 10 x 10 cm

Méret:

38/40-es




1. lépés: Elkészítettem az alsó részt: 25 + 2 láncszemmel, fehér fonallal kezdtem az eleje aljánál. 6 soronként színt váltottam. 24 sort horgoltam egyráhajtásos pálcákkal úgy, hogy minden sor elején és végén 1-1 pálcát szaporítottam. Visszamentem a kezdő sorhoz, aminek az aljára pirossal 25 egyráhajtásos pálcát horgoltam. 10 sort egyenesen horgoltam, a 11. sortól pedig a páros sorokban 2-2, a páratlan sorokban pedig 1-1 pálcát szaporítottam mindkét szélén. 42 sor összmagasságnál fejeztem be. Egy sor egyráhajtásos pálcával fehér fonallal körbehorgoltam az alsó részt. A sarkoknál 3 láncszemet horgoltam. Ebbe a hurokba 3 egyráhajtásos pálcát tettem, és 45 sort készítettem 3 pálcával. Ez lett a megkötője. 4 db megkötőt készítettem.
2. lépés: Elkészítettem a bal mellrészt: 20 + 2 láncszemmel, piros fonallal kezdtem. 20 egyráhajtásos pálca után 3 láncszemet horgoltam, és szintén 20 pálcát horgoltam a kezdő láncszemsor aljára. Oda-vissza haladó sorokkal horgoltam, a fordulásnál levő háromláncszemes ívbe mindig 3 egyráhajtásos pálcát, 3 láncszemet és 3 egyráhajtásos pálcát tettem. A 4. sort fehérrel horgoltam, 6 sor után ismét 6 sor piros következett. Körbehorgoltam egy sor fehér egyráhajtásos pálcával, az aljára pedig lyuksort készítettem  úgy, hogy a pálcák közé 2 láncszemet horgoltam.
3. lépés: 6 db csillagot horgoltam: 5 láncszemből gyűrűt kapcsoltam, amibe 5 rövidpálcát tettem. A második körben minden rövidpálcába kettőt horgoltam. A harmadik körben ismét megdupláztam a pálcákat. A negyedik körben *6 láncszemet horgoltam, a tűtől a harmadikba: 1 rövidpálca, a negyedikbe: 1 félpálca, az ötödikbe: 1 egyráhajtásos pálca, a hatodikba: 1 kétráhajtásos pálca.  3 pálca kimarad* *-*-ig ismételtem összesen 5-ször. Egy sor rövidpálcával körbehorgoltam a csillagot. A csúcsokra 2 rövidpálcát, egy kétláncszemes pikót és 1 rövidpálcát horgoltam.
4. lépés: A 2. lépés szerint elkészítettem a jobb oldali mellrészt kék fonalból. Rávarrtam a 6 db csillagot.
5. lépés: 1,5 méter hosszú zsinórt horgoltam 3 egyráhajtásos pálca szélességben, amit befűztem a melltartó lyuksorába.


A Lilla fonalat azért szeretem, mert rengeteg csodálatos színben kapható, és rendkívül alkalmas filéhorgoláshoz. Nagyon sok modellt horgoltam belőle, főleg függönyöket, de papucsot, fürdőruhát, legyezőt, díszpárnát és csipkekardigánt is.

5 megjegyzés:

  1. A Lilla fonal csodálatos színekben kapható, rengeteg féle dolog készíthető belőle, aminek csak a fantázia szab határokat. Terítő, ruha dísz, csipke függöny, gyermek kardigán, ruhácska.... Nagyon jó vele dolgozni.

    VálaszTörlés
  2. 3-as csipkehorgolótű alatt 3 mm-es tűt értesz? Nekem az nagynak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még a Nagymamámtól maradt horgolótűim vannak. A normál horgolótűim 2-estől 5-ösig úgy vannak, hogy minél nagyobb a szám, annál vastagabb a tű. A csipkehorgolótűimnél pedig az 1-es a legvastagabb, a 16-os pedig a legvékonyabb. Ezek közül a 3-assal horgoltam. A Rea-Tex oldalán 1,5-2,5-ös tűt ajánlanak hozzá. Gondolom az a normál horgolótűre vonatkozik. A 3-as valóban vastag lenne :-)

      Törlés
  3. Azóta találtam egy táblázatot, ami alapján a 3as csipkehorgoló metrikusan 1.85 mm (USA méretezéssel, UK méretezéssel 1.25 lenne,de azt kizártam az ajánlás alapján). http://www.amigurumi.hu/tudasbazis/tablazatok/horgolotuk-meretezese/

    De köszi a választ, és a minta is kéasz, hamarosan nekifekszem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez szuper :-) Köszönöm, hogy megosztottad, másoknak is biztos segít :-)

      Törlés